Hang a vadonból

Szépirodalom / Novellák (163 katt) Tad Rayder
  2020.08.22.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2020/8 számában.

Amikor egy csillag találkozik, a holddal a két égitest úgy tündököl egymás felszínén, mintha régi barátokként üdvözölnék egymást, és egy ideig csak állnának szemben a vakító fényben, ami beragyogja az égboltot. Úgy vélem, ezt a fényt látta Martha Edison is, kilépett a fakunyhóból az éjszaka közepén, hogy egy cigaretta társaságában gyönyörködjön az égbolt adta csodálatos látványban. Az erdő mindig is nyugalmat adott számára, mert akkor kikapcsolta önmagának azt az énjét, aki nap nap után nyolc órát dolgozik, és holt fáradtan hazaér kedvetlenül. Amikor itt volt, még a kedélyállapota is megváltozott. Mosolygott és örült a pillanatnak, amit az adott percben ajándéknak tekintett.

Martha azóta magányosan élt itt az erdőben, amióta a férje hat évvel ezelőtt meghalt rákban. Utána sokáig nem találta a helyét seholsem, sem a családja köreiben, sem a barátok társaságában. Eladta a tengerparti házat, s mivel nyugalomra vágyott, kiköltözött az erdőbe, egy fakunyhóba. Először furcsa volt neki, hogy nem hallja nap, mint nap és éjszaka a tenger félelmetes morajlását, de tudta, helyesen cselekszik, és Tom is ezt akarná. Nem szeretné, hogy az emlékekbe zárva éljen tovább, amit a ház adott volna neki. A kunyhó csendes, békés, távol esik a várostól, de Martha még így sem bánta, hogy minden nap meg kell, hogy tegye a városba vezető hosszú utat a munkahelyére. Mert ugye azt szokták mondani, lassan járok, tovább érek, és ő is így volt ezzel, mert azzal hogy, eladta a házat, megszabadult attól a tehertől, ami üldözte volna, ami nem lett volna más, mint az emlékek gyorsvonatja, és inkább szép lassan, komótosan berendezkedett úgy környezetébe, és hozzászokott új életéhez, minthogy a gyorsvonat elgázolja azzal a hirtelen támadással, hogy vigyázz emlékek.

Szerette a munkáját, mert olyat csinált, amit már gyerekkora óta érdekesnek tartott és elhatározta, hogyha felnő, akkor ő ezt fogja csinálni. Lektor volt. De a természet szeretete mindig győzedelmeskedett a munkája felett, így minden egyes nap boldogan ment ki az erdőbe sétálni a madarak, fák, növények közé. Ilyenkor azt érezte, mintha egy másik világba sétált volna át a ködös, füstös, benzin és gázolaj szagától káros világból egy tiszta érintetlen gyönyörű édenbe.

Felfoghatatlanul boldog volt, hogy ezt a sajátjának érezhette. S egy ilyen séta alkalmával hallott valamit, hangot az erdő mélyéről. Egy távoli hang volt, olyan, amit eddig még soha nem hallott. Az erdő mélyéről jött, a hegyen túlról. Csodálta a hangot, ami betöltötte az egész erdőt, de ugyanakkor a csodálat mellett kicsi félelem is vegyült az érzéseibe az ismeretlen miatt. A hang csak hallatta érzékien fájdalmas, de még is életerős hangját, ami miatt Marthan végigfutott a hideg, de egyben az öröm érzése is beköltözött a szívébe az ismeretlen hang hallatán tudván, hogy nincs egyedül, még ha a hang olyan távoli is. Miközben egyre csak hallotta az ismeretlent, hazaindult és bízott abban, hogy nem most hallja utoljára ezt a felemelően érzéki, de mégis vad hangot.

Ahogy hazaért, a hang távolinak és valótlannak tűnt, de csak azért, mert nagy volt a séta, amíg hazaért, és a hang ugyanúgy ott volt, megbújt az erdő mélyén, de egyre halkabb lett, és egyszer csak elhallgatott. Másnap a munkahelyén is a hang járt a fejében, és már várta, hogy ismét hallja, ezért nem is tudott annyira a munkájára figyelni, de persze azért elvégezte. A munkáját elvégezte, de fejben nem igazán tudott koncentrálni, mert a hang, amit hallott, egyre jobban foglalkoztatta és csábította befelé az erdőbe, hogy minél több időt töltsön ott, és remélve, hallhatja az ismeretlent.

Aznap, mikor hazaért a munkájából, egyből ment ki a szabadba, és kereste, kutatta a hang forrását. De a hang most nem jelentkezett. Arra gondolt, hogy ez csak, lehet, egyszeri élmény volt, vagy épp a füle csalta meg, és mégsem hallott semmit, és csak képzelte az egészet.

De tudta és érezte, hogy a hang valódi, és nem a képzelete játéka. S ahogy érezte, az úgy is volt, mert egy nap után a hang megint jelentkezett. Ott volt a közelében, még is oly távolinak tűn. Most nem hatolt be teljesen az erdőbe, a madarak és fák világába, hanem a széléről figyelte csendben, a hangot, amely oly tisztán és csodálatosan szólt a távolból. Amikor hallotta a hangot, hirtelen mintha egy másik világban érezte volna magát, és a természet hívó szava lett volna ez a különös hang, ami már egy jó ideje felbukkant az életében.

A munkahelyén megismerkedett egy férfival, akit Trevornak hívtak, és mesélt neki ezekről az élményekről. Trevor feszült figyelemmel hallgatta Martha különös történetét, és egyben arra is figyelmes lett, hogy minél többet mesél neki a lány, annál jobban érdekli ő is és a története is. Úgy gondolta Martha, hogy nincs abban semmi rossz, hogyha ismerkedik egy férfival, mert mégis csak fiatal és vonzó nő volt, és ahhoz nagyon is az, hogy egyedül élje le az életét, mint egy magányos farkas. Persze Tom mindig is bent marad a szívében, és eltéphetetlen szálak fűzik hozzá, de ő is azt akarná, hogy boldog legyen. Így kerülhetett a képbe Trevor, aki a másik lektora volt annak a cégnek, ahol Martha dolgozott.

- Lenne kedved eljönni hozzám a hétvégére? - kérdezte egy kicsit félénken a lány, de aztán egyre magabiztosabb lett.
- Igen. Miért is ne? - Trevor nagyon meglepődött, de nem hezitált rajta, mert ő is meg akarta ismerni a lányt.
- Akkor jó. Ennek őszintén örülök, mert akkor a hétvégén megmutatom neked azt, amiről már meséltem.

A férfi nagyon kíváncsian várta Marthával a közös hétvégét, de azt ő is tudta, hogy a lány jobban érdekli, mint az, amit mutatni szeretne neki. Amikor le tellett a munkaidő, együtt mentek el Marthához és ebédeltek meg a barokk kor stílusban megépített konyhában.

Martha hasábburgonyát készített csirkemájjal, és miután megették, elfogyasztottak egy üveg 2016-os évjáratú Cabernet. Annak fogyasztása közben a lány odalépett az ablakhoz, és a távolba meredő hegyeket kezdte el nézni a nyitott ablakon keresztül. Trevor csatlakozott hozzá, és egy halk sóhaj társaságában átölelte a lányt, amikor meghallották a hangot. Mindkettejüket váratlanul érte, így végigfutott a hátukon a hideg és egyben a rémület, de miután Martha felismerte a hangot, a légzése is visszatért a normál kerékvágásba, és örömmel fordult oda Trevorhoz, akinek az arcán még mindig lehetett látni egy kis meglepődöttséggel kevert félelmet.

- Te félsz - szólalt meg a lány.
Trevor nem merte egyből elmondani a lánynak, hogy igaza van, így hát tagadta.
- Én nem. Én csak meglepődtem.
- Igen. Hiszi a piszi - mondta a lány.
- Na jó, egy kicsit belém költözött a félelem ennek a hangnak a hallatán.
- Tudtam - szólt a lány azon a lágy selymes hangján.
- Honnan?
- Az ember mindig megijed az ismeretlentől.
Ez a mondat elgondolkodtatta Trevort, de még is kiváncsi volt ennek a hangnak a gazdájára.
- Te láttad már? - kérdezte a lányt.
- Még nem - hangzott a rövid válasz.
- S egyáltalán mióta hallod ezt a hangot, s mihez hasonlít? Mert nekem farkasnak tűnik hang alapján.
- Nem olyan régóta hallom ezt, de lehet, hogy farkas. Először akkor hallottam, amikor kijöttem a kunyhó elé egy szál cigarettával a kezemben, és hallgattam az erdő csendjét, amikor is ez a hang üvöltött bele az éjszakába. Olyan volt, mintha egyedül lenne, és hívná azt a rég nem látott társát az erdő mélyéről remélve, hogy majd meghallja és válaszol neki. A hangja tele van szomorúsággal és egyben vággyal is.
- Valami ilyet érzek én is rajta, és egyre jobban érdekel, mi lehet ez - szólalt meg a férfi.

Az ablaktól ellépve meghallották a fák között, hogy valami közeledik, mert a falevelek zizegtek a lábai alatt. A bejárati ajtó mellett álltak, aminek az üvegén keresztül két világító szempár nézett vissza rájuk. Halkan résnyire kinyitották az ajtót, és szépen lassan szembenéztek a szempár tulajdonosával, akit Martha egy ideje mindig hallott, de nem látott, és most Trevor is láthatta. Az a valami nem volt más, mint egy fehér farkas, aminek a bundája át volt ázva a vértől, és félelemmel s csapzottan közeledett feléjük, de még is bízva, hogy ők segítenek neki.

- Nézd a bundáját, tiszta vér! - szólalt meg Trevor meglepett hangon.
- Látom - zárta szűkszavúan válaszát a lány.

Ahogy kimentek hozzá, hogy bekötözzék a sebeit, és segítsenek rajta, látták az állaton, hogy az sokkal jobban meg van rémülve, mint ők, és nagy fájdalmai vannak. A sebeket nyílvesszők sorozata ejtette a testén, és azért hallatta a hangját annyiszor az erdő mélyéről oly fájdalmasan, mert bízott benne, hogy valaki meghallja, és segít neki. Így került közel az emberhez a hang a vadonból, és kötött vele életre szóló barátságot még akkor is, ha akkor az egyszer látta őket, de tudta, hogy ő bennük megbízhat és segítségükkel még életben maradhat.

Sümeg, 2020.01.23. – 2020.03.25. szerda

Előző oldal Tad Rayder