A Táncoló Koboldfül meséi I.

Fantasy / Novellák (706 katt) IDKnow
  2020.05.16.

- Mesélj el magadról mindent, kérlek - szólalt meg a csuklyás idegen, miközben leült a Táncoló Koboldfül egyik asztalához.
- Már megbocsásson, de illetlenség köszönés nélkül leülni valakihez, főleg úgy, hogy nem is invitálta magához az illető - mondta meglepetten az asztalnál ülő férfi.
- Elnézést kérek, kedves... mi is a neve? - szabadkozott az idegen.
- A neveket később! - vágta rá a férfi. - Mit akar tőlem?
- Egy kalandra szeretném felfogadni önt és még számára pár idegent - mosolygott a furcsa alak. - De mielőtt eldöntöm, hogy önt fogadom-e fel, szeretném hallani az életét. Hogy kicsoda is Harold, a Krák-ház utolsó leszármazottja.
- Ki a fene maga? - állt fel az asztaltól haragosan Harold. - Miért kérdezi a nevem, ha már tudta, hogy ki is vagyok? Különben sem...
- Kérem, üljön vissza - vágott a szavába és intette nyugalomra az idegen. - Nem szeretném, ha közönségünk lenne.
- Szóval, mit akar és mennyit is fizet? - ült vissza a székébe Harold.
- A fizetségről majd ha döntöttem - válaszolta az idegen. - És hogy mit akarok? Az életedet!
- Az életemet? - kérdezett vissza a Krák-ház sarja. - Honnan kezdjem? A születésemtől jó lesz?
- Ahonnan csak szeretnéd - húzta mosolyra a száját a furcsa alak.
- De utána a döntésedtől függetlenül elárulod a neved - mondta Harold. - Megegyeztünk?
- Így lesz, kedves - mosolygott továbbra is az idegen.
- Szóval megszülettem - kezdett bele Harold. - Ebben, mondjuk, semmi izgalmasat nem látok, de te tudod. Édesanyám belehalt a szülésbe, és ezt apám soha nem bocsátotta meg nekem. Mintha az én hibám lett volna. Na mindegy! Kölcsönös gyűlölet volt közöttünk, de ezt a házunk népe felé soha nem mutattuk – folytatta, miközben belekortyolt a már felmelegedett sörébe. - Bár szinte biztos vagyok benne, hogy mindenki tudta, mit érzünk a másik iránt. Apám akkor tagadott ki a házából, amikor napvilágot látott anyám piszkos kis titka. Egy lovászfiú és egy nemes hölgy gyermeke vagyok. Hiába neveltek nemesek és tanultam meg mindent akár a harcról, akár a tudományokról, egy szempillantás alatt váltam senkivé és semmivé.
- És mi történt ezután? - kíváncsiskodott az idegen.
- Ezután? - kérdezett vissza Harold. - Azt mindenki tudja!
- Valóban - mosolygott a fura alak. - De én tőled szeretném hallani!
- Megöltem! - ocsúdott fel Harold. - Megöltem Kráki Normant, a Krák-ház urát és akkorra már az utolsó aranyvérű Krákot!
- Rendben, kedves Harold! - szólalt meg az idegen. - Azt hiszem, végeztünk!
- Nagyszerű, és most mi lesz? - kérdezte gúnyosan Harold. - Megkaptad a beismerő vallomást, amit már mindenki tudott. Bevihetsz a rácsok mögé.
- Meg se fordult a fejemben, kedves Harold - válaszolt nyugodtan az idegen. - Viszont meghoztam a döntésemet.
- Igen? - mondta még mindig gúnyosan Harold. - És mi lenne az?
- Ha neked is megfelel, felfogadlak és annyi pénzt kereshetünk, hogy tisztára moshatod a neved és saját házat alapíthatsz a néhai Krák birodalom helyén - mosolygott az idegen. - De csak ha elfogadsz társadnak, és segítesz megtalálni a csapatunk többi tagját.
- Vagy ez, vagy a börtön - motyogta maga elé Harold. - Rendben, elfogadlak társamnak és segítek neked, viszont volt egy egyességünk, ha jól emlékszem.
- Persze, hogy jól emlékszel - válaszolt az idegen, és széles mosollyal az arcán levette a csuklyát, ami alól egy koromfekete hajú és ugyancsak ilyen színű szempárral rendelkező női arc nézett vissza Haroldra. - A nevem Vessi.

Előző oldal IDKnow
Vélemények a műről (eddig 5 db)