Csirkepörkölt ebédre

Szépirodalom / Novellák (2206 katt) Xenothep
  2011.02.17.

Mai napig állítom, nem lett volna semmi baj, ha húgom nem akar férjhez menni.
De akart, így jó apám magához intett, hogy hívjam össze a rokonságot, mert faluhelyt ez így szokás.
- Fiam, Gabó, jöjjél ide!
Felnéztem apámra, mivel épp a tornácon állt az árnyékban a pipáját tömködve.
- Mondja, édesapám!
- Lidi végre elhatározta magát, úgyhogy fogd öcsédet, és járjátok körbe a rokonokat, vigyétek a hírt.
- Hogyaza… - kezdtem, de aztán apám tekintetét látva így folytattam:
- És áldását adta apám, meg minden?
- Hol élsz te, a huszadik században? Mire hozzám jutott a dolog, már el volt döntve.
- Aham… - mormoltam. – De én meg azért adjak a hagyományoknak, mi?
- Hát vagy ez, vagy kapsz két betang nagy pofont.

Az ajánlaton egész komolyan elmorfondíroztam, de aztán végül vállat vontam. Nagy cucc. Hamar megleszünk. Apám a ház felé intett.
- Mielőtt elindultok azért egyetek. Anyátok csirkepörköltet főzött.
- Köszönöm uram, meggondolom.
Eszem ágában nem volt még rá gondolni se, de az ember ne legyen modortalan.
- Sanyaszakadnarád! – ordítottam, amint apám bement a házba gyufáért.
- Mivandögönémeg? – jött azonnal a jelszó másik fele, majd rá egy fél percre öcsém is. Kezeiben egy-egy élő csirkét tartott roppant szakszerűen, fejjel lefelé.
- Lidi igent mondott.

Testvérem megfordult azonmód a rezignált madarakkal, és visszaindult.
- Na egészségére.
- Állj már meg, paraszt, ne legyél vidéki, rakjam a füledbe!
- Mi van már?
- Apám azt akarja, mi vigyük a hírt a rokonoknak.
- Miért pont én?
- Mert te vagy a leghülyébb öcsém, azért.

Sanya letette a csirkéket, legyintett, aztán az eresz alól elővett egy doboz cigarettát.
- És akkor most fogjuk, azt’ megyünk a határba, mert Lidi fehérbe kívánkozik?
- Ez van, szokj hozzá. Az alternatíva két maflás. Gondolom fejenként.
- De baz… Miért nem jó levélbe, vagy ímélbe? Meg ott az a rohadt emesen, vagy mi a rossebb, Lidi le se száll róla. Fogadnék már mindenki tudta, hamarabb, mint a család.
Én is rágyújtottam, aztán az udvar felé intettem.
- Ne idegeskedj, kocsival fél nap alatt bejárjuk mindet.
- Törött féltengellyel nemigen.
- Akkor motorral megyünk, egy nap.
- Enyém kölcsön van Istvánéknál, a tied meg besült, ha emlékszel.
- Bicikli?

Sanya tekintete elfelhősödött.
- Te idefigyelj, ha nem tudnám, hogy a bátyám vagy, azt hinném valami mutatványos sátorból szöktél meg. Bicikli. Azt tekerni kell szerencsétlen, tudod milyen messze van ide Vacogacinege?
Elvigyorodtam.
- Akkor marad a ló.
Lovaink frissen csutakolva, jóllakottan, és marha lustán poroszkáltak a szántó melletti földúton. Sanya valami ostoba nótát zümmögött fejhangon, én meg majd kiestem a nyeregből.
- Hallod-e, tinó, én éhen veszek.

A fiú intett.
- Majd szedünk körtét.
- Jó gondolat – bólogattam. Alig negyed óra múlva értünk a gyümölcsöshöz. A fák roskadoztak a temérdek jótól, leugrottam a nyeregből. Lovam busa nagy fejéhez hajoltam, az orrát simogatva suttogtam neki.
- Dana egy horkantást se, mert te leszel a főfogás!
Sanya már javában mászott át a kerítésen, követtem.

Teliszedtük a zsebeinket, meg a hátizsákjainkat is, végül nem bírtam tovább, és még ott helyben az ágon ülve legelni kezdtem a fát. E pillanatban nem is túl messze kiáltás harsant.
- Büdös kölkök, má’ megin’ rohaggyatok meg, hogy azt a leborult…!
A gyümölcsös tulajdonosa személyesen tette tiszteletét. A helyzet igen kínos mivoltát súlyosbította, hogy mindjárt két vasvilla is volt nála, mindkét kezében egy. Integetni kezdtem, mert jobb nem jutott eszembe, vidáman kiáltva oda.
- Jó napot, Vilmos bátyám! Oszt’ körte van-e?
- Anyádba! – indult meg határozottan, de addigra becéloztam egy fonnyadtabb körtével. Sanya már pucolt át a kerítésen, mert érezte, hogy itt bizony baj lesz. Dana azonnal indult, amint felpattantam rá, már ismerte a dörgést.
- Vágta baz, mert ez nem viccel!

Az első villa mögöttünk vagy tíz méterre állt a földbe, öcsém elismerően füttyentett.
- Van elán az öregben rendesen.
Hátranéztem. Vilmos bá’ bal kézzel nem lehetett olyan jó dobó, mivel rohanás közben a villát egy az egyben maga elé szúrta a földbe, így pont az orrával hárítva a becsapódást.
- Ja. Meg szilvórium is – vigyorogtam.
Amint kiértünk a lakott területről, visszafogtuk állatainkat. Végre nekiláthattam csemegézni. Már kezdtem jóllakni, mikor Sanya fültövön talált egy csutkával, de mire rendre nevelhettem volna, elvágtatott a francba mellőlem.

- Utolérlek, beleverlek a földbe, paraj! – kiáltottam utána a rend kedvéért, aztán elméláztam.
Lidi férjhez megy. Lesz nagy lakodalom, napokig tánc mulatság, annyi ember, amennyi két faluban nincs összesen, ráadásul gondolom a feléről majd azt sem tudjuk, kicsoda. Remélhetőleg vágunk disznót, mert őszintén szólva már herótom van a csirkétől. Apám nagy üzlete volt a városiakkal ez a hibrid tenyésztés, de az íze semmitmondó igazából, meg hát egy idő után igen unalmas örökké csirkét enni.
Sanya bevárt a kanyarban.

- Van nálad egy körte?
- Csak körte van nálam, te barom.
- Hallod, nem fura ez kicsit?
- Nem fura baz, ez felháborító. Ott volt melletted a szilvafa.
- Nem arról beszélek, hülye gyerek. Hanem, hogy Lidi nősül.
- Férjhez megy.
- Jól van, akkor férjhez megy, na. De gondolj bele… nemrég még a kisnyulakat tanította úszni a lóitatóban, most meg már vőlegénye van.

Egy körtét a tenyeremen pattogtatva bámultam a távolba.
- Az. Bár köztünk legyen szólva, szerintem Ferkó nem egy teli találat.
- Jó gyerek az.
- Az lehet, de Lidi jobbat érdemel.
Sanya elvigyorodott.
- Ferkó is jobbat érdemelne… Nem tudja, mire vállalkozott.

Még hosszasan élcelődtünk az ifjú pár kárára, mert így jobban ment az idő, de aztán amint a határban feltűntek az első házak, a rokonságra terelődött a szó.
- Valahol a falu szélén laknak a nénjéék. Remélem, főztek valamit, éhen döglök.
- Én meg remélem, nem csirkepörköltet főztek.
Amikor elértük a falu határát, öcsém megvetően húzta el a száját a tábla láttán.
- Vacogacinege… micsoda ökör név egy falunak?
- Zombilövő mitől jobb?
- Na jó, de a miénk történelmi jelentőséggel bír!

Az első ránk támadó kóbor kutyát meghajítottam körtével, aztán unottan néztem a fiúra.
- Miféle történelem, hagyjad már… Az lesz történelmi pillanat, amikor Lidi elköltözik Ferkóékhoz, és végre csend lesz a házban.
Magdus nénje a hetedik házban lakott a falu egyetlen főutcájának jobb oldalán. A kert kapun egy tehén bámult kifelé unott fejjel, öcsém felsóhajtott.
- Nénje megváltozott, mióta nem láttuk.
- Ezt szerintem neki ne említsd, mert kicseréli a fejedet a seggeddel.

Danát nem kellett megkötni, de öcsém csődörét igen, mert hamis egy jószág volt. Amint beléptünk a kapun, a szokásos kép fogadott. Körülbelül kétezer darab napos csibe futkosott az udvaron, a diófa alatt egy hatalmas nagy farkaskutya döglött az árnyékban. Amikor beléptünk, meg sem mozdult. Az orrán ült két csibe, meg a hátán vagy húsz, de a kutya vagy felfordult, vagy láthatóan nem zavarta, hogy futkosnak rajta.
- Szervusz Bundás! – intett öcsém, amire tompa, mélyről jövő „Vuff” volt a válasz egyedüli jeleként, hogy a vén házőrző még működik. E pillanatban kivágódott a tornác ajtó, és maga Magdus nénje viharzott le a sokat látott falépcsőkön elénk.
- Nééézd már, a Balázsa kölkök! Hát gyertek mán be! Pont jókor jöttetek, főztem csirkepörköltet!
- Dejó… - dünnyögtem, öcsém meg vállon boxolt.
- Mi vagy te, médium? Tényleg csirkepörköltet főztek.

Magamra erőltetett boldog mosollyal követtem nénémet a ház hűvösébe. Hamar túl voltunk a formaságokon, előadtuk, miért is jöttünk, mindjárt mindenki baromira megörült, Tamás nagybátyám pedig előkerítette a kötelező pálinkát. Részemről sikerült felmentést kérnem a csirkepörkölt evés alól, inkább lelkesen hallgattam a nénje áradozását arról, hogy mekkora üzlet mostanában a hibrid tenyésztés. Nagybátyám töltögette teli poharainkat, ahogy kiürültek, így noha még csak délelőtt tíz felé járt az idő, mi már nem voltunk szomjasak. Nagybátyám se, de azt hiszem ő már korábban kezdhette.
- Tudod-e, Bagó, a vározsiak mi mindent megesznek?...
- Gabó, ha kérhetem.
- Tökmindegy… Sz’al képzeld el, fogom a teherautót csirkéstül, bemegyek a piacra, és hallod-e, megveszik. Ezt így hidd el! Mindet a hibridet!

Rá alig fél órára a sztori imígyen módosult:
- Ézs hallod-e má’ hallod… meghibridem a tehercsirkét, igyeee… ahogy mondom. Piac öcsééém!
Magdus néném elvette előle az üveget, aztán egy ronggyal kezdte hajtani kifelé.
- Jóvan maraggyá má’ tehercsirke, húzzál vizet a kútból inkább!
Öcsém felpattant.
- Hú már ennyi az idő? Nekünk mennünk kell, még el kell mennünk mindenhova.
- Bolond fiatalok örökké rohannak… aztán mikor jöttök megint?

Sikerült viszonylag rövid búcsúzkodás után elindulni. Magdus asszony elcsomagolta útravalónak a pálinkát is, Tamás bátyám is utánam kiáltott a kút mellől.
- Aztán ne felejzsd kölök!...
- Tudom, tehercsirke, megjegyeztem! – integettem vidoran.
Öcsém két kézzel kapaszkodott a nyereg vápába, és üveges szemekkel nézett előre. Láttam rajta, hogy a leesés határáig balra csúszott, de szavam nem lehetett, mert én ugyanazt műveltem, csak jobbra.

- Hogy lehet ennyit inni?... Dana menj már egyenesen, mert újra értelmezem a sörényedet!
A következő állomásunk Nyírőrettenetes volt. A tanyavilág utolsó megmaradt mementójaként feküdt a határ mellett, bár meg kell hagyni, szépen kiépült az elmúlt száz évben. Feltéve, hogy hihetek a legendáknak, itt még UFO-t is láttak. A jó szomszédi viszonyt szerintem az erősítette a legjobban, hogy itt az ember legközelebbi szomszédja minimum két hektárral odébb lakott. Minden tanyának volt szép nagy, díszes bejárata, zárható kapuval, de kerítés hiányában ennek nem sok értelmét láttam. A hivalkodó fatáblák hirdették fennen, hogy Kis Tanya, Nagy Tanya, Lapos Tanya, de mi pont a Nyírő Tanyát kerestük. Már nem emlékszem, milyen rokonságban álltunk Nyírőékkel, bár apám egyszer elmagyarázta, annál a résznél nem voltam észnél.

Mire megtaláltuk, majdnem elmúlt dél, viszont már egész egyenesen tudtunk ülni türelmes lovainkon. Rokonék nagy örömmel fogadtak, mondanom sem kell, mindjárt kaptunk is két marha nagy adag csirkepörköltet, mert épp azt főzött Beus anyánk. Nem lehetett idősebb anyámnál, és mentalitásban sem nagyon különbözött tőle. Addig tömött volna a csirkepörkölttel, míg bele nem döglünk. Sanya hősiesen bevállalta az adagomat, mert én a gondolatától is viszketni kezdtem, hogy akár csak egy kanállal is lenyeljek belőle. Öcsém elismerően csettintett.
- Mmm! Hibrid, mi?
- Ahhát! Mi más? – felelte Beus asszony. Szórakozottan lerúgta a macskát a tornácról, aztán leült egy zsámolyra.

- Ebben van ma a forint, gyerekek. A talpastik marha drága, a malac meg nem kő a finnyás városi népeknek. Hanem aztán meséljetek már! Mi újság felétek?
Sanya elmondta, hogy miért jöttünk, mire Beus asszony felpattant, és összecsapta a kezeit.
- Háménem ezzel kezdtétek? Ezsván!
István bratyó a nagy hírre kerített hamar finom hideg ágyas pálinkát, aztán ittunk a nagy útra, a jó termésre, a macska egészségére, aztán kezdtük elölről. Mire sikerült itt is elbúcsúznunk, Sanya az orosz himnuszt énekelte, méghozzá egész jól. Az első üveg pálinka majdnem elfogyott, de szerencsére itt sem voltak irigyek velünk. Maradék körtéinket megosztottam Danával.

- Egyél, öreglány, hosszúnak ígérkezik a mai nap.
Délután három óra tájt poroltunk be Fenyőasztalkára, akkor már én is az orosz himnuszt énekeltem. Éva keresztanyám férje, Imrus, most szilvóriummal kedveskedett, viszont az ebédlő asztalon hibrid csirkepörkölt gőzölgött. Már úgy éreztem, hogy ez engem kísért. Öcsém itt még bevágott egy tányérral, de Ernő nagybátyáméknál Deszkacsettenyén ő sem bírta tovább. Na persze a körtepálinkát elfogadta ő is, mert hát le kellett mosni az út porát…
Este nyolc órakor hazafelé fordítottuk lovainkat, de öcsém sehogy sem bírt felszállni.
- Gabó, figyelj már… azt találtam ki, hogy remek ötletem van, figyelj…!

Nem vártam meg, mit akar, feltuszkoltam a csődörre, aztán a zsebembe nyúltam cigiért. Sanyának is gyújtottam egyet, mert nem mertem rábízni. Ilyen állapotban képes, és magára gyújtja a lovat. Kellemes nyári este volt, ciripeltek a tücskök, álmosítóan dunnyogtak a szúnyogok, én meg halkan számoltam.
- Aszongya hogy Vacogacinege, Nyírőrettenetes… őőő… Ja, Fenyőasztalka, Deszkacsettenye… Sej minden megvolt, indulhatunk haza!
- Jönnek!... – nyögte öcsém legörbülő szájjal, értetlenül néztem rá.
- Hogy mi van?
- A csirkék baz! Nem érted?... Jönnek!...

Az egész napos ivászat megtette a hatását, az összes csirkepörköltet az árokba rakta egyenesen lóhátról, lenyűgözve bámultam.
- Ilyet se láttam még… - nevetgéltem, aztán felpattantam Danára.
- Vágta, kis szívem, marha messze van Zombilövő!
Sanya körülbelül fél úton aludt el a nyeregben, kicsit visszafogtam lovainkat, hogy le ne essen. A csődör érezte, hogy a führer ist kaput, de mivel már hozzászokott, ez nem okozott különösebb problémát. Sanya szerintem többet aludt lovon, mint ágyban. Épp tízet harangoztak, mikor beértem a faluba, elégedetten sóhajtottam fel.
- Feladat letudva…

A házban még világos volt. Lerendeztem a lovakat, Sanyát berángattam a friss szalmába, ott nem érheti baj, majd beléptem az ajtón.
- Jó estét, kedves családom!
Apám felnézett az újságjából. Fejjel lefelé tartotta, úgyhogy nem gondoltam komolyan, hogy olvas.
- Na! Ilyen hamar?
Negyvenhét frappáns válasz jutott azonnal az eszembe, de féltettem fogaim épségét, így vállat vontam csak.
- Az. Mindenki üdvözletét küldi, és nagyon boldogok.
- Öcséd?
- Ő is nagyon boldog… ja? A pajtában. Hanem hoztam egy kis pálinkát apámnak.

Végig kóstoltuk mindet, kezdtem igen komolyan elhajlani az egyenestől már. Anyám a tűzhely felé intett.
- Melegítsek egy kis csirkepörköltet?
- Köszönöm, asszonyom, egész nap azt ettünk!
- Jó is a hibrid.
- Az remek…
Látták rajtam, hogy alig ülök a lábamon, így végre elengedtek. Kiszédelegtem a tornácra, hogy kicsit élvezzem a csendet. Pár perc után Lidi jelent meg, kezében egy szál kolbásszal, meg egy fél kiló kenyérrel.

- Gabó! Neked hoztam, egyél. Sanya mondta, hogy egész nap nem ettél.
- Tündér vagy. Öcsém ébren van?
- Már nincs. Csak bementem, hogy betakarjam, mert reggelre elhordták volna a szúnyogok.
A leány csendben ült mellettem, míg befaltam mindent. A végén már jól lakottan sóhajtottam.
- De jó, hogy a hibrid disznót még nem találták ki.
Húgom felnevetett. Most pont úgy csengett, ahogy jó anyám nevetett, mint a tavaszi olvadáskor a megeredt patak szelíd csobogása, én pedig rájöttem, hogy tulajdonképpen nagyon fog hiányozni.

Előző oldal Xenothep
Vélemények a műről (eddig 2 db)