Aisa - 4. rész

Fantasy / Novellák (718 katt) B.C. Angyal
  2020.01.01.

Aisa megbabonázva meredt az álmaiban már oly sokszor látott lépcsőkre. Furcsa, nosztalgikus érzés kerítette hatalmába. Néhány hete még csak ábrándozott arról, milyen jó volna itt lenni és újra szeretetteli, boldog hellyé varázsolni ezt a világot, de most, hogy itt van, körülvéve fájdalommal, gyásszal, nyomorral, tehetetlennek érzi magát. Csüggedés kezd erőt venni rajta, ezért megrázza vörös fürtjeit és bátorítón a többiekre mosolyog.

- Nem - gondolja -, nem adhatom fel. Megpróbálom. Ha nem sikerül, akkor is elmondhatom, legalább megpróbáltam.
- Milyen ostoba vagy! - csattan a fejében a már jól ismert, gonosz hang, ő pedig megtorpan és ijedten körülnéz. Senkit sem lát. A hang kuncogni kezd, végül hahotázni.

Aisa betapasztja füleit és remegve térdre esik. Merrion rögtön mellette terem, Ainara pedig azonnal erős védőhálót húz fel. Nem érti, mi történik, azt azonban érzi, hogy nagyon erős fekete mágiával bántják Aisát. Mindig nyílt, vidám szíve haraggal telítődik, az energia forogni kezd körülötte, végül magából kilőve megtisztítja a környéket.

Aisa egyből megnyugszik és zavartan néz fel a pihegő Ainarára.

- Ez a hely! – kiált fel kétségbeesetten. – Mérgező, gonosz, fertőző! Én is, az előbb…
Aisa mellé lép és szorosan átöleli. Ainara bár lassan, de újra egyenletesen kezd lélegezni.
- Pusztító haragot éreztem… Ezzel együtt vágytam rá, hogy pusztíthassak – nézett rendtársára, aki lassan bólintott.
- Keressük meg a főpapnőt, utána tűnjünk el erről az átkozott helyről!

Folytatták útjukat, ami immár zavartalanul telt. Lassan felértek és megpillantották a szentély kapujának romjait. Mindenhol törmelék, üvegszilánkok és halott őrök hevertek. Némán elléptek mellettük és a szentély mélye felé haladva egyre jobban érezték a merkaba sötéten forgó, mindent szétziláló energiáját. A fény is egyre gyérebben hatolt be az ablaknyílásokon.

Ahogy haladtak a templom mélyén lüktető merkaba felé, érezték egy hatalmas energia jelenlétét. Erős, nyugodt és határozott volt. Bátortalanul egymásra mosolyogtak, remélték, a főpapnő az. Nem is csalódtak. Amint beléptek a merkaba helyiségébe, gyönyörű, hollófekete hajú nőt pillantottak meg. Fehér ruha feszült karcsú testén, melyet aranyöv fogott össze, fején a szent kígyó koronáját viselte. Egy asztal mellett ült és kedélyesen teázott, miközben a merkaba repedése egyre jobban tágult. Döbbenten figyeltek és Aisa hihetetlenül dühös lett.

- Mi a fenét csinálsz? – lépett dacosan közelebb. – Meg kell menteni Atlantiszt!

A papnő letette csészéjét és kedélyesen felé fordult. Zöld szemében vidámság tükröződött, mint aki jót mulat Aisa és a többiek felháborodásán.

- Semmit sem kell – felelte roppant mély, érces hangján. Azzal figyelmét újra a tea felé fordította és a kancsóból töltött poharába. Ainara és Merrion is közelebb lépett. - Kiváló fekete tea Assam tartományból. Néhány évszázad múlva az angolok meg fognak őrülni érte.
- Ki vagy te? – kérdezte Ainara és hangjában a kíváncsiság borzongással vegyült.
- Az elmúlt évszázadokban már sokan sokféle névvel illettek, de hívjatok csak a leggyakoribban: Lilith.
- Miért nem mented meg Atlantiszt? – Aisát a sírás kerülgette. – Érzem, óriási spirituális erőd van és…
- Atlantisznak pusztulnia kell – fordult feléjük komolyan. – Hidd el, már többször próbáltam megmenteni. Utaztam térben is időben, inkarnálódtam már ezerszer, mégsem sikerült. Beletörődtem. Ennek így kell történnie.
- Nem értem – szólalt meg Merrion. – Hogyhogy ugyanoda inkarnálódsz mindig?
- Nincs idő, amit te annak érzékelsz, csupán egy illúzió. Csak a most van, ezért halálod után akkor és oda mész, ahova csak akarsz.
- Nem értem…
- Persze, hogy nem, Aisa, sosem értetted. Mindig idealista voltál, egy jobb világról álmodtál. Nincs jó vagy rossz, csak a most van.
Fáradtan nézett végig rajtuk.
- Ahhoz, hogy megértsétek a véget, látnotok kell a kezdetet.
Csettintett, mire elsötétült körülöttük a világ.

***
Aisa egy rózsákkal díszített, puha párnákkal körbevett ágyban tért magához. Meztelen volt, mellette esti partnere, egy csodás testi adottságokkal megáldott katona pihent.

- Mit mondott, hogy hívják? Merron? Vagy Morris? Nem emlékszem – vonta meg a vállát, majd szőke, göndör fürtjeit megrázva az ablakhoz lépett.

Csodás idő volt, a nap lágyan ragyogott. A város halkan nyüzsgött, az emberek beszélgettek, imádkoztak és szeretkeztek. Imádott papnő lenni! Minden egyes nap, amikor egy férfit vagy nőt megismertetett a testi szerelem gyönyöreivel, úgy érezte, kiteljesedik az élete. Szolgálni, az életet védeni, a lelket ápolni és az Istennő szent szerelmét továbbadni a legnagyobb jutalom és megtiszteltetés volt életében. Halkan kopogtattak szobája ajtaján.

- Lépj be! – válaszolta, és legkedvesebb papnövendéke Aina lépett a szobába.
- Aisana papnő – hajolt meg. – Az idegen bolygóról jött lények vezetője találkozni szeretne veled.
- Készíts rózsa fürdőt és ékesíts fel! – adta ki a parancsot és testén apró izgalom futott végig.

Mindig szívesen látták idegen bolygók lényeit, de ezek a Marsról jött férfiak és nők igazán különcök voltak. Vad, nyers vonások, éles elme és valami hidegség jellemezte őket. Különösen a vezetőjüket, akiből csak úgy áradt a hideg.

- Majd én felmelegítem – kuncogott magában, és miután elkészült, jókedvűen a vendégek számára fenntartott terem felé igyekezett.

Az atlantiszi főszentélyt szintesre építették. Mint a teraszok, úgy helyezkedtek el egymás alatt a szintek és mindegyik más színben tündökölt. A csakra színeinek megfelelően a vendégek terme a kék árnyalataiban pompázott. Itt-ott vörös, citrom- és narancssárga, továbbá zöld színárnyalatok is fellelhetők voltak, elsősorban a berendezés tárgyaiban.

- Üdvözlöm, Marsall! – lépett felé és kezét nyújtotta. A férfi gúnyosan elmosolyodott és szájához emelte a papnő kézfejét.
- Főpapnő.
- Üljünk le, fogyasszunk egy kis gyümölcsöt és beszélgessünk!
A férfi megvetően nézte a friss, ropogós gyümölcsöket.
- Mi, a Marson, inkább a szilárdabb étkeket kedveljük.
- Ahhoz, hogy elménk könnyű maradjon és szárnyalni tudjon, elengedhetetlen a növények lágyságának és a Nap erejének az energiába.
- Sohasem fogyasztanak nehezebbet?
- Mire gondol? Húsra?
- Igen.
- Ritkán. Az állatok érző lények és csak az önkéntes áldozatot fogadjuk el Istennőnk tiszteletére.
- A mi istenünk a hús által ad erőt és hatalmat.
- Hatalmat szeretne?
- Igen.
- Mi felett?
- Az élet felett – válaszolta.

Ha Aisana tapasztalt lett volna, akkor őrségért kiált és kitoloncolják az idegeneket. De az ő szíve könnyű volt, vidám, teli bizalommal, ezért azt gondolta, a férfi csak tréfál. Jóízűen kacagni kezdett, hiszen ennél nagyobb ostobaságot még nem hallott. Az élet felett az egyetlen, mindenható Istennő áll, senki más nem képes uralni, hiszen ő és teremtményei egyek. Tehát nincsen uralkodó, mert mindenki ural és uralkodik egyszerre. Nem értette az elkülönültséget. Mikor lenyugodott, csillogó szemmel nézett a férfira és önkéntelenül tegezésre váltott:

- És hogyan szeretnéd ezt megteremteni?
- Az energia irányításával.
Ainara a fejét rázta.
- Lehetetlen. Az energia áradó, végtelen, nem tudod az uralmad alá hajtani.
- Ha megengeded, bebizonyítom, hogy lehet. A Marson már megtettük. De túl későn. Bolygónk tönkrement, nem alkalmas már az élet fenntartására. Népünk éhezik, napról napra rosszabbul él. Azért jöttünk, mert szeretnénk nálatok letelepedni és tudásunkat átadni.
- Mi tiszteljük az Istennő minden teremtményét és szívesen fogadunk minden rászorulót. Gyertek, éljetek velünk, ha pedig tényleg képesek lesztek az energiát uralni, akkor együttélésünk igazán gyümölcsöző lesz. Most pedig – állt fel és lépett a férfihoz közelebb – engedd meg, hogy megmutassam, hogyan élünk mi. Ha velünk akartok élni, tisztelnetek kell hagyományainkat.

***

Változik a kép. A testek örvénylenek, az energiák kavarodnak. A fájdalom és az erőszak a fénnyel és kéjjel egyesül. Pusztító erő generálódik, mely jobban és jobban húzza a mélybe. Örvény támad, mely egyesíti az alsóbb és felsőbb szférákat. Sosem hitte volna, hogy lehetséges uralni az életet, de sikerült, ő pedig elmerült a hatalomban, orgiában. Rabjai, nem tud tőlük szabadulni, pedig a nép éhezik, fájdalomkiáltásai egyre gyakoribbak.

- Ne foglalkozz velük – súgja szívébe szeretője, a Marsall -, a gyengéknek pusztulnia kell!

Egy vágás, gyorsan, egyenletesen. Fájdalom, félelem, döbbenet.

***

A merkaba egyre jobban hasad, Ainara és Merrion ájultan hevernek. Aisa magához tér, felnéz a papnőre, aki továbbra is nyugodtan teázik.

- Ha bűntudatot akarsz kelteni…
- Nem. És te se érezz! Te voltál Aisa, egyik korábbi inkarnációdban, aki beengedte a marsi lényeket. Jóhiszemű, jó szándékú, de kéjvágyó papnő voltál. A testiség lehúzott, a marsi nyers erők megszédítettek. Láttad, hogy végezted.
Aisa önkéntelenül a nyakához kapott.
- Tudod, utána mit tett veled?
Aisa a fejét rázta, de Lilith könyörtelenül folytatta.
- Véráztatta testeddel addig fajtalankodott, míg az extázis megőrjítette, utána fogaival széttépett és megette a húsod.

Aisa már tisztábban emlékezett: a képek, hangok és szagok olyan erősek voltak, hogy hányni kezdett. Mikor lenyugodott, dühtől remegve nézett a nőre.

- Miért mutattad meg?!
- Hogy lásd éned sötét oldalát és azt, miért van benned düh, ugyanakkor olthatatlan vágy, hogy helyrehozd tetted.
- Helyre kell – válaszolta erőtlenül, de Lilith szeretettel nézett rá.
- Hagyd a múltat! Ami volt, elmúlt. Ha jóvá szeretnéd tenni bűnödet, akkor a jövőt segítsd.

- Hadd próbáljam meg – könyörgött most már sírva Aisa. – Kérlek.
- Rendben.

Újra csettintett és Aisa álomtalan alvásba süllyedt. Lilith közelebb lépett hozzájuk és szeretettel nézett le rájuk.

- Szegény, ártatlan, naiv gyerekek. Menjetek, próbáljátok meg a lehetetlen!

Kezeit testük felé helyezte, és hamarosan mind a hárman eltűntek.

Előző oldal B.C. Angyal