Linktár

Vakrandi

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2020/1 számában.

István az izmait a tükör előtt feszítette, már ha egyáltalán volt neki a csonton és bőrön kívül, de ő mégis Arnold Schwarzeneggernek látta magát. Miután elégedett lett az alsógatyás pálcikatest látványával, elkezdett készülődni a randira. Bement a fürdőszobába, levetette nadrágját és beállt a forró vizes zuhany alá. Tusolás közben valami régi amerikai slágert énekelt, pedig a szövegét is alig tudta, illetve a címében se volt biztos. Talán a Pretty Woman lehetett. Megmosta rövid, sötétbarna haját, ami utoljára talán másfél hete láthatott sampont, azóta zsíros csimbókokban állt már össze. Miután végzett, lenyírta a borostáját a már aligha működő villanyborotvájával. Dolga végeztével kislisszant a fürdőszobából át a nappaliba, közben olyan táncot járt, hogy még maga Fred Aister is megirigyelné.

Egy kis egyszobás külvárosi lakásban élt egymagában. Egyszerű pénztárosként dolgozott a helyi szupermarketben. Nem igazán járt sehova szórakozni ifjabb korában sem, nem ismerkedett csinosabbnál csinosabb lányokkal, inkább otthon maradt és nyomta a Call of Duty-t és a GTA-t. Viszont most 26 éves korára tett valamit az ügye érdekében: regisztrált egy társkereső oldalra, ahol összeismerkedett egy vele egykorú hölggyel, aki egy bankban dolgozott és ma végre együtt vacsoráznak.

Bement a szobájába, hogy felvegye az ingjét, az öltönyét, amiket utoljára a szakközép idejében vett fel. Illetve erre az alkalomra a sarkmenti kínai üzletben vett egy csokornyakkendőt is. Felöltözött, és minden ugyanúgy passzolt rá még mindig, mint 18 éves korában. Gyorsan visszament a fürdőbe, hogy befújja magát dezodorral és megmossa a fogát, ami a hajmosás mellett szintén egy időszakos tevékenysége volt. Még a fésűjével megigazgatta kicsit a haját, és így már össze is állt a kép, indulhat a randira. Hopp! Számára egy apróság majdhogynem kimaradt: erre az estére vett egy csomag óvszert, ha esetleg nagyon jól alakulna a randi. Első alkalom, szörnyen izgult, de igyekezett, hogy minden sikeresen menjen majd.

Ránézett az időre a telefonján: 18:28 volt, két perc múlva itt lesz a busz a háza előtt.

Sietve vette föl a cipőjét, kezébe vette az ajándéknak szánt rózsacsokrot és rohant le a buszmegállóba… kár volt, a busz már jóval előtte elment. Az étterem 20 percnyi gyaloglásra volt, a randit pedig 7 órára beszélték meg, még időben odaér.

Éppen hogy elindult, elkezdett havazni, pedig még csak november vége volt, bár amilyen szélsőséges idők vannak, nem lehet rajta meglepődni. Elkezdett futólépésben haladni, hogy legalább átmelegedjen kissé, mert a zakóján csak egy vékonyabb dzseki volt, ami annyit ért, mint rollerral elindulni a Szaharába.

Háromnegyed 7-re ott is volt már a város egyik igazán puccos étterménél, ahol megbeszélték a randit.

István az indulás előtt számolgatott, és az jött ki neki, ha mindketten csak egy-egy tányér salátát esznek pohárnyi víz kíséretében, akkor is rámegy az egészre a félhavi fizetése, annyira drága ez a hely. Várt kint 10 percet, de nem jött, úgy gondolta, inkább bemegy, hátha ott van Ő is. Betért, nézett jobbra, nézett balra, sehol se látta. Leült az asztalhoz, rendelt egy üveg bort és szépen elkezdett iszogatni. Elmúlt már 7 óra, de még akkor sem látta azt a csinos hölgyet, akivel már napok óta csak álmodott…