Linktár

Zsírkrétától a digitális tábláig – Kiss Márton Gyula grafikus

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2019/1 számában.

Az AKF újraindításának megbeszélése során felvetődött az ötlet, mi lenne, ha a borítóinkon olyan hazai grafikusok munkáit jelenítenénk meg, és a belső borítón teret adnánk nekik a bemutatkozásra, akik a fantasztikum területén (is) alkotnak. Úgy éreztük, mintha ők és munkáik kissé periférián lennének, és az emberek természetesnek vennék egy-egy könyv, magazin borítójának létét, nem gondolva bele abba, mennyi munka van ezek mögött. Azonban első kiszemelt grafikusunkkal pont belefutottunk egy nagyobb témába is, ami némileg – szerencsére – megcáfolja a feltevésünket.

Kiss Márton Gyula (Kimagu), valamint több társa ugyanis 2017 vége óta igyekszik összefogni, megszervezni a hazai grafikusokat, illusztrátorokat az art/net/wrk Budapest rendezvénysorozaton keresztül.

– Pár mondatban mutatkozz be, kérlek. Milyen publikus infókat lehet rólad tudni; pl. mióta érdekel a képzőművészet, hol és milyen szakirányon tanultál, ez nálad egy profi szinten művelt hobbi, vagy megélhetés, ha ez utóbbi, hol dolgozol / dolgoztál, milyen munkáid lehetnek ismerősek a nagyközönségnek?
– Kiss Márton Gyula vagyok röviden csak Marci, 37 éves. Budapesten születtem és élek. Illusztrátor és concept artistként dolgozom. Dolgoztam a reklámiparban grafikusként négy évet, majd rajzfilmben próbáltam ki magam közel két évig, ezután egy svéd online casino játékokat készítő cégnél majdnem négy évig voltam grafikus, és tavaly január óta a saját utamat járom, vagyis szabadúszó vagyok. Mindezen közben végig dolgozgattam különböző kisebb nagyobb projekteken.

– Hogyan jutottál el a gyermekkori zsírkrétarajzoktól a digitális művészetig?
– A kérdésben is benne van, hogy valóban gyerekkorom óta szenvedélyem a képalkotás. Szerencsére ezt a rajztanárom is észrevette még általános iskolában, rajzversenyekre vitt és odafigyelt a fejlődésemre. Majd később az unszolására beiratkoztam egy rajzkörbe, ahova a gimnázium második évéig jártam, és gyakorlatilag mindennek az alapját adta meg. Majd ezen alapokra tudtam magam autodidakta módon fejleszteni. Ezután jött a Dekoratőr iskola és a Soproni Egyetem, ahol formatervező művészként végeztem, és ahol végig volt szintén rajz, bár csak kiegészítésként. Digitális festéssel is az egyetem második évében kezdtem el foglalkozni. Először csak egérrel, majd később már digitalizáló táblával.

– Milyen zsánerben szeretsz leginkább alkotni? Ehhez képest milyenben kell?
– Én azt érzem, nekem még mindig kialakulóban van a stílusom, sokak szerint már régen megvan. Az is egy jó kérdés, hogy jó e ha egy alkalmazott művész, concept artist rendelkezik e karakteres saját stílussal, mert nem biztos. Pontosan amiatt, hogy alkalmazkodnunk kell sokszor az adott projekt stílusához.

– Van-e kedvenc technikád?
– Tradicionálisan, a grafit+csőtoll+marker filc+zseléstoll kombót szeretem Digitálisan a digitálisat

– Átlagosan mennyi időt szánsz egy komolyabb, részleteiben is kidolgozott kép elkészítésére?
– Ez egy olyan kérdés, amire nincsen jó válasz. Attól függ Úgy lehet három hónap, mint öt óra. Azt tudom mondani, hogy szeretem ha van ideje érni a képnek, és van időm midig friss szemmel nézni, hogy javíthassak rajta, amíg késznek nincsen nyilvánítva.

– Mi előzi meg egy-egy kép elkészítését? Úgy értem, végzel-e előzetes kutatómunkát, illetve gondolok itt például arra, hogy több nagy név is beállított modellek fotói alapján dolgozik, ha alakot fest, valamint felteszem, ehhez kell némi anatómiai ismeret is. Vagy egy tájképnél, háttérnél szintén fotó az alap, esetleg egy 3D-s modell?
– Igen végzek kutatómunkát, gyűjtést készítek. Referenciákat keresek és készítek. Régen nagyon büszke voltam rá, hogy ezt nem teszem, ma már csak úgy gondolok erre, hogy butaság volt. Mostanában szoktam használni fotókat és 3D-s alapokat is. Minden eszköz megengedett a legjobb végeredmény elérése érdekében.

– Én magam a digitális művészettel a korai '90-es években találkoztam a Demoscene és a Diskmagazinok kapcsán. Innen ismerősek számomra pl. a „pixelgrafika”, vagy épp a „speed paint” kifejezések, illetve a számítógépes játékokon kívül itt találkoztam még a „textúra” kifejezéssel. Neked van-e rálátásod akár a Demoscene-re, akár arra, hogy a digitális művészet hogyan jutott el a pixelektől a vektorgrafikákon át mai, fotorealisztikus képalkotásig?
– Nem vagyok járatos a Demoscene világában. A digitális grafika technikai kialakulására is csak korlátozottan látok rá. Engem jobban érdekelt inkább a szakmák kialakulása, mintsem a technikai részletek.

– Úgy látom, a számítógépes játékipar számos grafikust bevonz. Ez az alkalmazott technológiák miatt van, vagy a grafikusok vonzódnak valamiképpen ilyen irányba, esetleg teljesen más dolog van a háttérben?
– Én úgy látom, hogy a játékipar és a filmipar elért egy olyan szintet, ahol elképesztő mennyiségű szakemberre van szükség. Idehaza és külföldön is. 2D és 3D területen egyaránt. A másik, hogy a fiatalokban él egy romantikus elképzelés is arról milyen a szórakoztatóiparban grafkusnak lenni. Sok az illúzió, mind a szükséges tudás elérésével kapcsolatban, mind a bejutási lehetőségek terén. A digitális világ fejlődése elhiteti sokakkal, hogy az alapokat nem kell elsajátítaniuk és persze, sokan szeretnek játszani, világokat alkotni, amit megértek. Szerintem ezen dolgok és még sok másik, ami miatt úgymond „divatszakma” lett ez a világ.

– Kitől és hogyan jött az art/net/wrk Budapest előadássorozat ötlete, és mikor indult?
– Az ANW ötlete 2017 tavaszán született Zágrábban, egy évente megrendezésre kerülő nemzetközi művészeti fesztiválon az IFCC-n, ahol Szabados Lacival diskuráltunk sokat a hazai szakmai közösség és színtér sivár voltáról. Ez a fesztivál mondhatni erős löketet adott az ötleteinkhez. Aztán realizáltuk, hogy ketten kevesek leszünk ehhez a misszióhoz és bevontuk két további barátunkat Veres Mátét és Baranya Tamást. Ezzel a csapattal vette kezdetét 2017 novemberében az előadás-sorozat. Persze ezt követően voltak változások, kiegészült a csapat még pár emberrel, így most heten csináljuk az egészet.

– Mi a célja a sorozatnak, beváltotta-e eddig a hozzá fűzött reményeket?
– A szerveződés célja az, hogy egyrészt információhoz juttassa azokat, akik a szórakoztatóiparban kívánnak elhelyezkedni alkotóként, másrészt lehetőségekhez. Cégeket és alkotókat mutatunk be, hogy a hazai szakmai színtér képviselői megismerjék egymást. Hogy szakmai közösség alakuljon ki és munkaáramlás induljon meg, hogy végre legyen egy összetartó közösség a területen. Az előadások szinte majdnem minden esetben teltházasok (130 fő) és a networking eseményeinkre is sokan jönnek, így merem azt mondani, hogy beváltotta a reményeinket és jó úton haladunk.

– Hogyan épül fel egy-egy ilyen rendezvény?
– Az előadások havonta egyszer kerülnek megrendezésre, általában kétszer tíz perces bemutatkozó részleggel (bárkinek van lehetősége, aki jelentkezik bemutatni a munkásságát tíz percben), majd az aktuális fő előadó következik és az ő előadását egy kérdés-felelet szekció zárja. Előadás után pedig tovább szoktunk menni egy vendéglátó egységbe, ahol lehet tovább szakmázni, beszélgetni egy jó ital mellett.

– Hogy látod, mekkora az érdeklődés az előadásokra, mennyien látogatják? Egyáltalán, ki mehet el egy ilyen rendezvényre? Csak szakmabelieket vártok, vagy teljesen laikus érdeklődők is megtekinthetik?
– Az előadásokra nagy az érdeklődés. Mint említettem, szinte mindig telt ház van. Várunk mindenkit szeretettel, nem kell, hogy szakmabeli legyen.

– Hol, és mikor lesz legközelebb art/net/wrk Budapest előadás?
– A következő előadás időpontjáról és helyszínéről Facebook oldalunkon (Art/Net/Wrk Budapest) lehet tájékozódni.

– Sok sikert a továbbiakban, mind személyes, mind előadás fronton. Köszönjük, hogy rendelkezésünkre álltál!
– Én köszönöm a megkeresést és a lehetőséget!