Hó és vér XXI.

Fantasy / Novellák (892 katt) B.C. Angyal
  2018.01.10.

A tűz újult erővel lobbant fel körülöttük, Shaemus ordított tehetetlenségében. Kezében izzó tűzgömb jelent meg, amit egyenesen Evalue felé dobott. A boszorkánynak alig maradt ereje, szemeit lehunyva várta a véget. Ekkor a tér megremegett és a tűzgolyó egy láthatatlan falba ütközött. Ragnor tartott feléjük előre szegezett tenyerekkel, szavai nyomán gyémántragyogású kupola borult rájuk. A két vámpír összenézett: bólintottak, majd egy fekete füstfelhő kíséretében köddé váltak. A Mágus bambán nézett maga elé az események láttán, kezében a fény halványodni kezdett. Több valóság egyszerre jelent meg előtte. Nem értette, mindez hogyan lehetséges? Alysia hazudott volna neki? Nem – gondolta -, az nem lehet. Valamilyen „véletlen” iktatódhatott be…

- Hé, segítenél egy kicsit?! – kiáltott felé mérgesen Ariel, ő pedig csak ekkor ocsúdott fel döbbenetéből. A vámpírnő épp Shaemus karjait fogta le hátulról, Ursuel pedig próbálta megbabonázni. Eközben Ragnor és Evalue a két vámpír teste köré is igyekezett varázsburkot létrehozni. Utóbbi inkább csak támogatta előbbi tevékenységét. Shaemus megfeszítette minden erejét és sikerült a két nőt ellöknie magától. Azok egy pillanatra elterültek a földön, de azon nyomban fel is pattantak és harcra készen álltak. A Mágus végiggondolta, mit fog tenni.

- Szerezzétek meg a láncát! – kiáltott oda nekik, ő pedig elkezdte a kerék segítségével a kinyílt dimenziókaput, ami Elinor halálakor nyílt meg, bezárni.
- Hogy a fenébe?! – dühöngött Ariel, miközben újra elterült a földön egy újabb sikertelen támadás következtében. Shaemus is védőpajzsot húzott maga elé, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy nem tudták fizikailag megközelíteni, igaz, ő sem tudott nekik ártani. Gyűlölködve nézték egymást, miközben a Mágus bezárta a dimenziókaput, majd nyugodt léptekkel feléjük lépett.
- Milyen gyors vagy? – kérdezte Arieltől, de úgy, hogy csak ők ketten hallották a kérdést.
- Eléggé.
- Akkor légy nagyon gyors és szerezd meg a láncot!
- Hé – emelte fel a hangját. – Ezt szeretnéd? – és megforgatta a kezében a kereket. – Nesze! – dobta oda neki.

Shaemus döbbenetében leengedte a pajzsot, Ariel pedig a nyakának ugrott. Nem sikerült megszereznie a láncot, újabb kék foltokkal lett gazdagabb a padlóval való találkozás nyomán.
Shaemus kacagott.

- Ti ostobábbak vagytok, mintsem gondoltam!

Ez már sok volt. Ariel úgy felpaprikázta magát, hogy újra nekitámadt ezúttal hátulról, és egy erőteljes mozdulattal kitörte a nyakát. Shaemus arcán a vigyor megfagyott, majd előre bukott. Teste nehéz zsákként terült el a földön.

- Ostoba, önelégült dög! – rúgott bele a testébe, majd a földre rogyott és sírni kezdett. A Mágus lassan felé lépett, de ez csak olaj volt a tűzre. A nő felpattant és most őt kezdte ütlegelni.
- Hogy képzelted, hogy odaadod neki a kereket, mindezt egy ostoba lánc miatt?!
- Csillapodj! – emelte fel a hangját és sikerült a lány kezeit lefognia. – Muszáj volt kockáztatnom!
- És ha nem sikerül megölnöm?! Volt „B” terved?!
A Mágus bűnbánóan lehorgasztotta a fejét.
- Tudtam! – kiáltott rá és egy utolsó mellkaspüföléssel befejezte mondandóját. Evalue mellé lépett és tüntetően hátat fordított a férfinak.
- Gyerekek, ne veszekedjetek! – szólt bátorítóan Ragnor. – Győztünk!
- Sajnos nem – válaszolta a Mágus, miközben odalépett Shaemus testéhez. Felfordította és a nyakában lévő láncot felemelte. Az üres volt, nem izzott többé. Sóhajtott.
- A láncban lakozott a gonosz, amely irányította. De sikerült megszöknie.
- A Gonosz mindig is jelen volt és jelen lesz az életben. Emiatt ne emésztd magad! – Ragnor szavai megnyugtatóan csengtek.
- Ha a láncot megszerezzük, megmenthettük volna? – Evalue hangja halkan remegett.
- Nem – mondta egyszerre a Mágus, Ursuel és Ragnor.
- Sajnos, ha egy lélek alárendeli magát a gonosz szolgálatának, akkor már menthetetlen – Ursuel szavai keménynek hatottak a csendben. Mindannyian az előttük heverő testre néztek, majd a pusztításra, ami körülöttük történt.
- Nem értem – szólalt meg Evalue. – Miért volt mindez? A hatalomért?
- A hatalom, kicsi lány, rengeteg embert terelt már a sötét erők oldalára.
- Akkor sem értem, Ragnor, miért jó az? Én sohasem akartam mások felett uralkodni!
- Mert te tiszta szívű, szabad lélek vagy. Tudod, hogy az „élni hagyni” szabály azt jelenti, mindenkinek joga van az élethez úgy, ahogyan ő szeretné.
A boszorkány bólintott.
- Elég legyen már a filozofálgatásból! – csattant fel Ariel. – Menjünk haza erről a búvalbélelt helyről!

Mindannyian elmosolyodtak a még mindig puffogó Ariel láttán és néma egyetértésben elindultak Ragnor kocsmája felé. Amikor kiléptek a kolostor romjai közül, már éjszaka volt, a levegő hűvösen ölelte körül felhevült elméjüket, a Hold kéken ragyogott az égen. Lassan Ariel is lenyugodott. Napkelte után nem sokkal értek a kocsmához. Még mindig nem szóltak egymáshoz, némán felment ki-ki a maga szobájába és átadta magát a száguldó gondolatoknak, végül az álomnak.

Másnap reggel találkoztak a reggelinél. Még mindenkin látszott a harcok és a lelki megrázkódtatások hatása, de már sokkal nyugodtabbak voltak.

A csendet a Mágus törte meg.
- El kell pusztítanunk a kereket!
Döbbent arcok fordultak felé.
- Miért? – kérdezte Ariel és szemében újra harci fények gyúltak.
- Mert veszélyes – nézett rá keményen a férfi és a nő lassan lecsillapodott. Belátta, milyen ostobán viselkedett tegnap, de a stresszhelyzetek a legrosszabb énjét hozzák elő.
- Egyetértek – csatlakozott Evalue, majd Ragnor is egy bólintással jelezte támogatását.
- Hogyan szeretnéd? – a praktikus kérdést a vámpírkirálynő tette fel.
- Sajnos fogalmam sincs. Elméletileg nem lehet elpusztítani.
Percekig nézték némán a kereket, végül Evalue megköszörülte a torkát.
- Mi lenne – kezdte lassan –, ha kinyitnánk egy időkaput és az Idők Kezdetére visszadobnánk?
- Kérlek, javíts ki, ha rosszul gondolom, de úgy érted, hogy a Teremtés időpontjára akarod visszavinni?
- Igen, Ursuel. Arianrhod kerekével lehet az időt uralni, ezért lehetséges, hogy a lehető legkorábbra visszamenjünk és egyszerűen a megnyílt időkapuba beledobjuk.
- De hogyan zárjuk be a kaput? – A Máguson látszott, hogy nem tartja képtelenségnek az ötletet, de még 1-2 dolgot nem értett.
- Az időparadoxon segítségével. Ha a kereket visszadobjuk a teremtés időpontjába, amikor az még nem is létezett…
- Akkor a mi világunkban is megszűnik létezni, tehát a tér bezárul magától! – kiáltott fel a férfi és szemében különös fények gyúltak.
- Ez nagyon komoly varázslat. Lesz annyi erőtök?
- Ha mindenki segít, Ragnor, akkor igen. Nekem azonban lemerültek az erőtartalékaim, chi-re lesz szükségem.
Ragnor elmosolyodott.
- Az asszony szerint a bal sarokban - a mondott irányba mutatott – ülő két jómadár imád nőkkel erőszakoskodni.
- Pont jók! – csapta össze a tenyereit a boszorkány és indulni készült.
- Mi van az „élni hagyni” szabállyal, te tiszta lélek? – Ariel nem hagyhatta ki a csipkelődést.
- Evolúció is van, drágám – mosolyodott el vészjóslóan Evalue. – Jössz? – invitálta a vámpírt.
Az bólintott és szintén felállt.
- Ursuel?
- Megvagyok, lányok! Jó étvágyat!
A két nő karöltve távozott, a többiek hosszasan néztek utánuk.
- Furcsa egy barátság – szólalt meg Ursuel töprengve.
- Igen – értett egyet a Mágus –, de én örülök neki. Ariel miatt.

Egy óra múlva visszatért a két nő és nekiláttak a padláson az előkészületeknek. A varázskör felrajzolása és a gyertyák meggyújtása után a kereket letették a kör közepére. A boszorkány és a Mágus egymással szemben helyezkedett el a kerék két oldalán. Megfogták egymás kezét és halkan kántálni kezdtek. A többiek a varázskör szélére térdeltek, tenyerükkel lefelé és szemüket becsukva a két varázslóra koncentráltak. Így segítették őket energiájuk megosztásával. Hamarosan ezüst, arany és lila színekben kinyílt a tér és a kerék belerepült az időkapuba. Néhány pillanat múlva, amint elnyelődött, a kapu bezárult. Evalue és a Mágus egyetértésben, mosolyogva nézte egymást.

- Itt az idő, hogy elbúcsúzzak – fogott bele a férfi, mire mindenki, Ariel kivételével, bólintott.

A nő megrökönyödve állt ott és maga sem értette, mit szeretne jobban: hogy elmenjen vagy maradjon? A Mágus, mintha csak kitalálta volna a gondolatát, ránézett és csábosan elmosolyodott.

- Menjen! – döntött a vámpír, a férfi pedig nevetve felé lépett és átölelte.
Ariel belepirult az ölelésbe.
- Még találkozunk – súgta neki, majd a többiektől elköszönve egy ezüstös-fehér derengésű kaput nyitott meg, amin keresztül elhagyta a helyiséget.
- Én is megyek, vár a népem és még el kell intéznem Arielnek az amnesztiát.
- Én maradok egy kicsit Ragnornál, ha nem gond.
- Megtisztelsz, Ariel. Evalue?
Ariel vágyakozva nézett rá, de sejtette, mit válaszol a másik.
- Egy időre elegem lett a kalandokból, úgyhogy visszamegyek a kovenembe és meghúzom magam.
- Te? – kérdezett vissza a vámpír kétkedve, majd magához szorította a lányt.
- Hiányozni fogsz – súgta neki.
A boszorkány elmosolyodott.
- Én is megszerettelek – súgta vissza, majd megadta a hely nevét, ahol megtalálja.
- Bármikor szívesen látlak. Titeket is – fordult mosolyogva Ragnor és Ursuel felé, majd elindult lefelé a lépcsőn és kilépett a napnyugta fényeibe.

A három barát a kocsma ajtajából nézte, amint a boszorkány pillangók társaságától kísérve eltűnik az erdő mélyében.

VÉGE

Előző oldal B.C. Angyal
Vélemények a műről (eddig 2 db)