A leghosszabb utazás II.
Minden vágya volt letusolni. De csakis egy kiadós kávé után. A napindító szeánszhoz azt a reményt fűzte, hogy mihamarabb embernek érezheti magát. Lerúgta magáról a takarót és a szekrény felé fordult. Belebújt elefántlábat formáló mamuszába. Rettenetesen örült, hogy végül megvette. Azóta is imádta hordani. Nagyon kényelmes és melegen tartja a lábát a hűvösebb estéken. Mondjuk, mostanában Stark nem arról híres, hogy olyan hidegek lennének az éjszakái. És azt se állíthatja, hogy megengedheti magának. Meghúzta a száját és az ajtóhoz lépett.
Odakint a folyosón a szokásos látvány fogadta. Egy festmény, mely egy letűnt kort ábrázol zöldellő levelekkel tarkított erdővel. April sosem látott ilyesmit. Éppen ezért nem is hiányzott neki különösebben. Nem tudott együtt érezni azokkal a nosztalgikus hangadókkal, akik a „bezzeg az én időmben” kezdetű mondatokat sulykolták. Épp ellenkezőleg. Kényszeresen menekült az ilyen emberek elől, nehogy hosszú órákra rabul ejtsék mondanivalójukkal. A kép alá egy szintetikus növényt raktak cserepestül, hogy az ember otthon érezze magát valamelyest, még akkor is, ha tisztában volt vele, műanyag. April óvatosan közlekedett a folyosón, véletlenül sem akart a szükségesnél nagyobb zajt csapni. A manőver sikerült ugyan, mégis kudarcba fulladt a kísérlet. A folyosón Zach lépdelt felfelé. Pontosan az a fiú, aki elől April szívesen elrejtőzött volna.
- April baba! Mikor randizunk már?
- Tudod jól, Zach, hogy nincs semmi időm. Dolgozom, suliba járok. Nincs szabadidőm.
- Akkor elveszlek feleségül. Rengeteg pénzem van. Meséltem már, hogy apám milyen gazdag? Semmi perc alatt arany életed lesz! De, ha csak randizni szeretnél, abban is benne vagyok.
- Igen, meséltél már apádról, és nem, nem leszek a feleséged Zachary. Törődj bele!
A kérkedő fiút hátrahagyva lesietett a korlát mentén. A fordulóból Zach még utána szólt valami becsmérlőt, de Aprilt nem érdekelte.
A konyha a földszinten volt, a főbejáratnál balra fordult és máris a kerámia járólapon csúszkált a mamuszában.
- Mekkora egy seggfej! – April maga is meglepődött, hogy gondolatait a nappaliból hallotta vissza. Ám amikor a kanapé felé fordult, megpillantott egy vörös hajkoronát. – Bár a pénze miatt, azért meggondolnám – fordult felé a nő huncut mosollyal.
- Jó reggelt neked is, Fiona…
A kávéfőző felberregett, és nem sokkal később a frissen készült fekete folyadékkal a kezében April letelepedett barátnője mellé.
- Miért lakik itt, ha annyira gazdag? Talán még sincs annyira tele, mint mondja.
- Dehogynem, hisz hallhattad! Az apja dúsgazdag! És ha ő mondja, akkor biztos úgy van…
- Mekkora nyomorék, istenem. Semmi energiám az ilyenekre. De jobban mondva, semmire se mostanság – szürcsölte a kávéját April.
Fionáról elmondható ugyan, hogy jó viszonyt ápol Aprillel, sőt az utóbbi időben egyre közelebb kerültek egymáshoz, miután April hajlandó volt napirendre térni afölött, hogy barátnője, Olivia, akivel egy helyen dolgozik, és egy iskolába jár, összebútorozik a jelenlegi főbérlőjével. Nem is tudta, mit volt nehezebb feldolgoznia. Hogy a legjobb barátnője leszbikus, vagy pedig azt, hogy a főbérlővel kialakított kezdeti hideg kapcsolat képes pozitív irányba terelődni. Fionával ugyanis, mint kiderült, mindent meg tudott beszélni. Korkülönbségükből adódóan Fiona tapasztaltabb volt, sokat látott vénlány a maga harminchárom évével. April viszont érzékenységét tekintve fogékonyabb volt kortársainál a körülötte történő dolgokra. Fionánál pedig mindig nyitott fülekre talált. Még az időjárásról is örömmel csevegett vele.
- Borzasztó meleg van. Hőgutát lehet kapni. Az ember aludni se tud rendesen. Ráadásul a tévében is azt jósolják, hogy még hetekig tart a kánikula.
Aprilnek eszébe jutottak az elmúlt esték. Tudta, bármit elmondhat Fionának, mégis olyan képtelenségnek tartotta éber állapotban az egészet, hogy inkább megtartotta magának az álmait.
- Ja. Kegyetlen. Megyek is tusolni. Be kell mennem az egyetemre. Aztán elmegyek a fizumért. Odaadom, amivel tartozom.
- Jaj, April, ezt már megbeszéltük! Akkor adod oda, amikor tudod. Vagyunk olyan jóban, hogy megbízom benned. Nem kérdés számomra, hogy oda fogod adni. Én se álltam mindig stabil lábakon. Átérzem a helyzeted. Ha ennyivel tudok segíteni, akkor ennyivel segítek. Emiatt ne aggódj! Egy korodbélinek különben is élveznie kell az életet. Fiatal vagy. Menj, randizz Zach-kel…
- Fiona! Inkább kérd vissza a lakbér árát kamatostul! De Zach-kel egy életre hagyj békén!
Fiona hangosan felnevetett. Mély hangjába játékosság vegyült, mely átragadt Aprilre is. Mindketten nevettek. Ki azért, mert élvezte az áldozatot szekálni, ki azért, mert a lappangó szorongásait ily módon feloldhatta. Aprilben pedig rettenetesen sok feszültség lappangott.
- Képzeld, mi történt kora hajnalban! – folytatta komolyabb hangvétellel Fiona, miután lecsendesedett.
- Na?
- Nem bírtam ugye aludni. Olivia is forgolódott. Lejöttem inkább tévézni kicsit. Bekapcsolom, megy valami vetélkedő, elkezdem nézni. Nézem, nézem, egyszer csak történik valami.
- Mi? – kérdezte April a beálló csöndben.
- Na, ez az. Furcsa érzés beszélni erről. Valószínűleg csak elbóbiskolhattam. Biztos nem volt valóság. Mégis, olyan furcsa ezt mondani, de valóságosabb álmom sosem volt még.
- Mi történ, Fiona? – April egyre erősebben szorongatta a kávéját.
- Valami villant. Nem tudom, hogy a tévé, vagy a villanykörte. Fogalmam sincs. Egyszerre csak fényár tört ki a szobában. És egy kis lény pattant elő a semmiből. Furulya volt nála. Tök szép számot játszott. Fülbemászó volt. Aztán eltűnt. Újra sötétség lett. És újra a vetélkedő főcímdala ment a tévében. Kicsit hasonlított a furulyajátékhoz. Csak ezért vagyok biztos abban, hogy bealudtam. Meg különben is. Az a kis lény. Egyáltalán nem ember volt. Tömzsi volt, alacsony. Mint egy mesebeli lény. És valljuk be, nem sok mesebeli lénnyel találkozni errefelé.
- Pedig Stark arról híres, hogy mesebeli lények szaladgálnak mindenütt – nevetett esetlenül April. Belül viszont nem nevetett. Elszorult a torka a gondolatra, hogy Fionát is hasonló gondok zaklatják.
- Nekem is furcsa álmaim vannak – bátorodott fel.
- Nocsak. Hirtelen mindenki megkergül? Nem lennék meglepve, ha bemondanák a hírekben: a kánikula válogatás nélkül szedi áldozatait!
- Gondolod, hogy a nagy melegtől van? Hetek óta tart…
- Csakúgy, mint a forróság, drága szívem – simította meg April karját Fiona. – Csakúgy, mint a forróság. De amúgy mi az álmod?
April megitta a maradék kávéját, letette az üres bögrét az asztalra. Kényelmesen elhelyezkedett a kanapén és mély levegőt vett.
- Egy szirten vagyok. Semerre se tudok mozdulni. Szakadék van körülöttem, messze pedig egy szürke, borongós tájkép. De nem történik semmi.
- Ah! Bárcsak én is ezt álmodnám! – lelkendezett Fiona. – Mióta Oliviával vagyok, egy perc nyugtom nincs tőle. Jól esne elvonulni erre a békés szigetre, amin álmodban tengődsz. Na jó, gondolom, nem egy leányálom újra és újra visszatérni oda.
- Nem. Kifejezetten unalmas már.
- Majd elmúlik, ne félj!
- Jól megvagytok?
- Végülis igen. Leszámítva, hogy nekem kell felülemelkednem Olivia gyerekes dolgain, egész jól megvagyunk. De ezzel nyilván számoltam, amikor elcsábítottam.
- Te csábítottad el? Olivia máshogy meséli…
- Ez is része a gyermeteg viselkedésének – bólogatott Fiona.
- Érdekes, én nem látom Oliviát gyereknek.
- Azért, mert a barátod, én viszont sokszor az anyjának érzem magam. De mondom, tudtam mit vállalok, emiatt nincs okom panaszra. Viszont te… Ha Zach megy a levesbe, még akkor is ott van… CORTEZ!
- Jajj, Fiona, menj már a fenébe az ötleteiddel!
- Pedig pont hozzád illik! Vudumániájával és a te művészi képesítéseddel meghódíthatnátok a világot! Tiétek lenne az egész galaxis!
- Elég már!
Cortez volt a társasház karbantartója. Indián felmenőkkel büszkélkedhetett. Visszahúzódó, szűkszavú ember hírében állt. Kedvelt téma volt kibeszélni szokatlan dolgait a háta mögött. Fiona több ízben állította, hogy varázsló. Kevésbé amiatt, hogy mindent meg tud szerelni, ami a ház körül elromlik, sokkal inkább azért, mert a levegő megváltozott, amikor Cortezzel egy légtérbe kerültek. April is érezte már ezt a klímaváltozást és nem találtak rá más magyarázatot. Így vált Cortez varázslóvá a szemükben.
- A nászéjszakátokon feláldoz egy pogány istennek. Megeszi a májadat és a hőség egyből elmúlik majd! Tedd meg értünk, April, könyörgöm, segíts rajtunk, egyszerű halandókon! Áldozd fel magad a jobb célért!
- Na jó, ezt nem hallgatom tovább. Legyen szép napod, Fiona!
Azzal a lendülettel felpattant és vihogó, vörös hajú barátnőjét faképnél hagyva elsietett a fürdőszoba irányába.
