Jocó bácsi és az ördögök

Szépirodalom / Novellák (819 katt) Norton
  2017.11.06.

Jocó bácsi és az ördögök

Egyperces

Jozsovics Jocó nagyon vallásos férfi volt. Minden este imádkozott és rendszeresen járt a templomba. Már a szülei is hittek az istenben, ám ő nem ezért lett hitbuzgó, hanem sokkal inkább Köpülős néni miatt, aki rendszeresen azt kiabálta a fejére, hogy a pokolba fog kerülni.

Jocó már kisgyerekként azt hallgatta szinte minden nap, hogy neki bérelt helye van a pokolban. Elég volt, ha szaladgált egy kicsit, vagy hangosabb volt a kelleténél, Köpülős néni rögvest a pokollal fenyegette. Olyan beleéléssel ecsetelte az ottani kínokat, és annyiszor, hogy Jocóka szabályosan rettegni kezdett a túlvilágtól.

Rendszeresen rémálmai voltak, később pedig buzgó hívő vált belőle. Minden hétvégéjét a templomban töltötte, és anyagi helyzetéhez mérten igyekezett támogatni az egyházat is. Később, ahogy elkezdett önállósodni, gyakran elgondolkodott az élet ellentmondásain. Rengeteg hívőt látott, akik nem igazán nyerték el a tetszését. Ájtatoskodtak a templomban, aztán alig várták, hogy kibeszéljenek valakit a háta mögött. Jozsovics úr sejtette, hogy őt is a szájukra vették.

De ez nem volt olyan idegesítő, mint a vallásos politikusok és egyházi méltóságok, akik gyakran igen arrogánsan viselkedtek, és olyan primitív módon nézték le a hívők intelligenciáját, hogy az szinte már fájt. Állandóan ellenséget kerestek és lelkesen uszítottak.

Együtt érző embereknek hazudták magukat, miközben szemrebbenés nélkül hazudoztak, loptak, csaltak, gúnyolódtak, és tapostak le másokat. Jocó néha émelygett tőlük, aztán eljött az idő, amikor rájött arra, hogy ezek bizony ritka gonosz emberek.

De még most sem akart megválni a vallástól, mert úgy vélte, hogy a hit az jó dolog, és vannak ugyan, akik visszaélnek vele, de arról nem az egyház tehet.

Mégis egyre több képmutató figurát látott, akik jöttek-mentek, születtek és meghaltak, de valahogy sosem fogytak el. Ő azonban mindig megőrizte a becsületét, és úgy érezte, sikerült elkerülnie Köpülős néni átkát.

Aztán, mint mindenki másnak, neki is eljött az ideje. Ebben a tekintetben szerencséje volt, mert nem kellett hosszan szenvednie egy kórházi ágyon, hanem motorbalesetben hunyt el ötvenöt éves korában. Talán élhetett volna még egy darabig, de vigasztalta az a tudat, hogy valóban elkerülte a poklot, hovatovább meglehetősen jó helyre került!

A Mennyország Tourist utazási iroda segítségével, busszal szállították az üdvözülés földjére, és a sofőr maga Szent Péter volt! Jocó bá sok mindenről kérdezősködött útközben, ám Péter meglehetősen szűkszavúnak bizonyult, mert volt ideje megunni a hosszú-hosszú évek alatt, hogy hasonló kérdésekre válaszoljon. Mogorván csak annyit mondott, hogy a kedves utas mindent megtud, ha odaérnek.

Jocó bácsi csendben maradt inkább, és a tájban kezdett gyönyörködni. Végtelen mezőkön és szebbnél szebb vidékeken haladtak a céljuk felé, végül áthajtottak a mennyország kapuján, miközben fanfárok köszöntötték őket.

Rengetegen voltak azon a csodálatos helyen, ám Jozsovics úr úgy érezte, rosszul lát, mert olyan embereket pillantott meg, akikről sosem hitte volna, hogy ott fog velük találkozni. A kétszínű tolvaj ugyanúgy jelen volt, mint a sima nyelvű csaló és a gátlástalan politikus bűnöző.

- Hogyhogy ezek ide kerültek? - nyögött fel döbbenten, alig találva a megfelelő szavakat.
- Hogyhogy hogyhogy? - csodálkozott Szent Péter kissé borízű hangon. - Ezek a személyek már a földi életük során is igen komoly társadalmi pozíciót töltöttek be, törvényszerű, hogy a mennyországba jutottak. Hogy őszinte legyek, nekik több esélyük volt, mint neked, hiszen ők nagy emberek voltak.
Szent Péter szemében igazi rajongás csillogott.
- Nézd csak, ott van Márió, a maffiavezér, aki rengeteg pénzzel támogatta az egyházat. Őt persze nem ismered.
- Maffiavezér? - hökkent meg Jocó.
- Mélyen vallásos volt - bólintott a szent, aztán élénken mutogatni kezdett. - Ott van Harcsaghh Papa, a kiváló szónok, ott van Sumák Zsóti, a gazdagsági szagember, ott van Mezővári Bubus, és a többiek. Üzletemberek, papok és politikusok. Itt vannak egy csomón.
- Ezektől kifordul a gyomrom.
- Mi bajod van? - lepődött meg Péter. - Hálás lehetnél, amiért beválogattunk közéjük.
- Nagyon hálás vagyok - morogta a másik. - Úgy tűnik, hogy nem csak a Földön, de a túlvilágon sincs igazság.
- Megbolondultál? Elképesztő ez a hozzáállás.

Jocó bácsi fancsali képet vágott, miközben a távolban kávézgató egykori politikusokat figyelte. Jól emlékezett még a lopkodásaikra és az arcpirító hazugságaikra.

- Ha ezek a mennyországba kerültek… - kezdte szomorúan. - Akkor én inkább a pokolba megyek!


***

Jocó bácsi kérése teljesíthető volt. Szent Péter nem értette ugyan az elégedetlenségét, de az akaratának megfelelően járt el, és pillanatok alatt a pokolba fuvarozta. Ott nem bántották az öreget, mivel a saját kérésére került oda, nem pedig büntetésből.

Furcsa módon az ördögök mintha némi szimpátiával viszonyultak volna hozzá. Tény, hogy kevés volt az olyan ember, aki önszántából akart odamenni. Száz év alatt jó, ha egy hasonló akadt.

Megmutatták neki Lávavárost, és a különböző kínzókamrákat. Minden embernek más volt a gyengéje, ám bizonyos módszerekkel mindegyiknek meg lehetett keseríteni az életét.

Jocó bácsit nem hagyták sokáig unatkozni. Néhány napnyi pihenés és szemlélődés után feladatot kapott: neki kellett aláfűtenie azoknak a szerencsétleneknek, akiket vasvillával a Nagy Üstbe kényszerítettek.
Nem volt túl hálás feladat, ám az öreg egy idő után hozzáedződött, olyannyira, hogy később szinte unalmassá vált számára a dolog.

Rezignáltan vette tudomásul, hogy a földi léte során is csak egy egyszerű munkásember volt, és lám, a túlvilágon se változott a helyzet. Csak lapátolta a szenet naphosszat. Talán tényleg megtalálta a valódi helyét. Az ordításokat megszokta már, és a könyörgések se hatották meg. És amikor már kezdett belefásulni a munkába, megérkezett Köpülős néni!

Az öregasszony kilencvennyolc éves korában halt meg. Mikor Jocó megkérdezte az egyik ördögöt, hogy miért élhetett ilyen sokat a szipirtyó, azt a választ kapta, hogy esélyt akartak adni neki, hogy elkerülje a poklot, de nem sikerült, mert még az utolsó napjaiban is csak mocskolódott, és azon törte a fejét, hogy mi módon tud ártani másoknak.

- Én mondom, szánalmas - közölte egy piros színű, nagy patájú ördög. - Mi értelme van egy ilyen ember életének? Szemétkedik, kézzel-lábbal árt, aztán úgyis a föld alá kerül. Ezért élne az ilyen? Ennyi lenne az értelme a létezésének?
- Hagyjuk a filozófiát! - legyintett Jocó. - Mások se különbek nála. A mennyországba sokkal rosszabbakat láttam.
- Igen, de ők nagy emberek voltak. Politikusok, meg ilyesmi. Őket limuzinnal viszik a mennybe, meg helikopterrel.
- Lehet, de én akkor sem értem ezt az egészet - sóhajtott az öreg. - Valahogy nincs ez így rendben.
- Remélem, azért neked nem olyan rossz a sorod - vigasztalta az ördög.
- Lehetne rosszabb is. Én valahol középen állok. Na, jó… nézzük, miből élünk!
- Jocó fiam, tudtam, hogy ide kerülsz! - rikácsolta Köpülős néni, ahogy megismerte az öreget. - Te vagy az, ugye?! Tudom, hogy te vagy!
- Én vagyok, mamika! - derült jobb kedvre a férfi.
- Aú, ez fáj! - kiáltott az öregasszony, ahogy az ördögök a fazékba kényszerítették.
De még akkor is a másikat szapulta.
- Ugye mondtam, te szerencsétlen, hogy ide kerülsz, de nem hittél nekem!
- Belátom, igaza volt - vigyorgott Jocó.
- Jó előre megmondtam, hogy a pokolra jutsz, és tessék… tényleg ide jutottál!
- Tényleg ide jutottam - ismételte az öreg, miközben megemelte a lapátot. - És tudja, mi a szép ebben, mamika?
- Mi? - lepődött meg a vénasszony.
- Az, hogy én fűtök maga alá.


Vége

Előző oldal Norton