Nem csak egy élet V.
15.
Kissé félbe maradt irományom azon része, ahol is említettem, hogy a nagy közösségi hálón is létrehoztam egy oldalt. Ahol tudunk beszélgetni, eszmecserét folytatni. Csak egyszer-kétszer keveredett oda olyan emberke, aki nem odavaló még, vagy talán sosem lesz az. Na de lényeg a lényeg, feldobtam egy találkozó lehetőségét, hiszen személyesen mégis csak sokkal jobb beszélgetni. Nincsen közöttünk a nagy internetes háló. És persze egyéb okok is a háttérben álltak részemről.
Aztán ismét felbukkant Clara. Csupán csak egy levélke erejéig, abban is egy rejtett, kódolt üzenettel. Ennek köszönhetően úgy éreztem, nem ártana elnapolni azt a bizonyos találkozót, bár, hogy arra vonatkozott-e a levélke vagy sem, az nem derült ki a számomra. Megjegyzem, azóta sem.
Egy újabb kérdés, ami lóg a levegőben. Mert lehetett csak elterelés a részéről, vagy egyszerűen figyelmeztetés, vagy akár csupán egy „helló, figyellek ám”. Ennek hála kicsit utána nézegettem a kódolásoknak, és olvasgattam ebben a témában is „még egy kis tanulás nem árt” mottóval. Sose tudni, lesznek-e még efféle üzenetkék, és jó lenne, ha tudnám, mihez is kezdjek velük, hogyan dekódoljam azokat. Ám lehet, hogy nem lesz több ilyen, talán nem is lényeges. Majd kiderül idővel ez is, ahogyan annyi minden más is.
De mivel nagyon makacs emberke hírében állok, eme kis megingásom rövidke időre szólott, így a talit ismét felhoztam, mint lehetőséget. Ne már, hogy bármi megakadályozzon a terveimben! Én döntök és kész. Kivéve, amikor csak azt hiszem, hogy én döntök... Hogy mi lesz a jövő, azt csak sejteni tudom, és hogy hova is vezet mindez, majd kiderül. Egyelőre sodródom az árral, és ha egy-egy szikla elém kerül, akkor megpróbálok ellavírozni mellette, és ép bőrrel megúszni. Esetleg csak vizes leszek picit. Jó esetben. Mert tudni kell, hogy minden tettünknek megvannak a következményei, a kérdés csak az, felvállaljuk-e azokat vagy sem.
Amit mindennél jobban érzek, hogy egyáltalán nem óhajtok senkinek a bábja lenni! Sem a sorsé, sem a vezetőké, sem senki másé! Saját magam akarok lenni, saját magam akarok dönteni, és azt is szeretném, hogy senki ne szóljon bele a dolgaimba, mert tudom, miket akarok, és ha kell tűzön-vízen keresztül viszem azokat! Mindig is eltökélt voltam, és ha olykor a földre is kerültem, mindig felálltam, majd onnan folytattam, ahol abbahagytam. Ez mindaddig így lesz, míg élek és lélegzem. Ezt kívánom nektek is! Hallgassatok valakire persze, de az a valaki csak saját magatok legyen!
Ui.: Mióta ezt megírtam, azért haladtak tovább a dolgok. Bár E. felől hírt nem kaptam, viszont végre sikeresen találkoztam azzal az illetővel, akinek sokat köszönhetek. Illetve egyéb érdekességek is fel-felbukkantak, de azt hiszem, ez már csak így lesz a jövőben is.
Kiegészítés Róluk!
Lássuk csak, talán kezdjük mindjárt a Lázadókkal (Függetlenek), akik kiváltak a Tanács fennhatósága alól, mert... hát megvolt rá az okuk, többek között talán nem mindenki szereti a szabályokat, és ha dirigálnak nekik, ill. korlátozzák őket. A Lázadóknak nincsenek donorjaik, ők megszerzik, ami kell nekik. Ragadozók, amit elfogadtak, és a szerint élnek. Na de azért nem barbárok természetesen. Csak éppen megtanultak így élni, és ez nekik tökéletesen megfelel.
Igazából az emberek azt hihetnék, hogy van néhány törvényük, amiket minden szín alatt betartanak, és annyi. Talán ezt is akarják elhitetni, nem tudom, ezt tőlük kellene megkérdezni. Viszont annyi bizonyos, hogy nem egészen úgy működnek náluk sem a dolgok - ami persze nem meglepő -, mint ahogy azt elhitetik, vagy hagyják, hogy elhiggyék az emberek. Ez így megfelelő számukra, ami érthető, hiszen mindenféle módon védik a saját fajukat, ahogy mi, emberek is tennénk az ő helyzetükben. Nem a semmiért élnek rejtőzködő életet. Régen nem egészen így volt, talán olykor megpróbáltak már előmerészkedni a színfalak mögül, ám ez valahogy nem sült el jól. Azt is feltételezhetjük, mivel képesek uralkodni az érzelmeiken, ám ha azokat mégis hagyják előtérbe kerülni, akkor eluralkodhatnak rajtuk. És nem feltétlenül a haragra gondolok, mivel az egy olyan érzelem, amik az első időkben nagyon sokszor rájuk törnek. Én másfajta érzelmekre gondolok.
Azonban sajnálatosan mind ők, mind mi, emberek, árulásra is vagyunk programozva. Ők sem tökéletesek, és mi sem. Legfeljebb mi azt hisszük, hogy így van, pedig nem. Az emberek a saját fajuk kipusztulását fogják eredményezni, ha olyanok maradnak, mint eddig voltak. Igen, ők is ölik egymást, de mi is...
Léteznek híg vérű vámpírok is. A tisztavérűek és az Original vámpírok örök életűek, azonban a híg vérűekkel más a helyzet. Egy vámpír akkor mondható tiszta vérűnek, ha az őt gyermekévé tevő vámpír az első néhány generációból való, tehát a vérvonala tisztának mondható. És minél távolabb kerül egy vámpír ettől, annál gyengébb a vére, és ez által ő maga is gyengébb lesz. Ez is pontosan úgy épül fel, mint egy piramis. A piramis csúcsán a legelső vámpír áll, aki hihetetlen képességekkel és erővel bír, olyannal, amit egy ember el sem tud képzelni, alatta pedig az ő által teremtettek, akik még hasonló erővel rendelkeznek, sőt, még az ő gyermekei is, és azok gyermekei is. De amikor már a húszon-harmincadik generációról beszélünk, akkor már mondhatjuk, hogy nem sok minden maradt az eredeti vérvonalból, ezért a tulajdonságok is gyengültek.
Az elsők a legerősebbek, akik fél kézzel is el tudnának bánni akár több száz ellenük jövő sokad generációssal. Valahol ez így is van rendjén. A 7. generációhoz tartozik pl. Szemere Balázs, vagy Helmut Weinberg, ő egy osztrák alkimista, de hogy milyen néven tengeti a napjait manapság, azt nem tudni. Sokan vannak még ebből a generációból: Haszif, Khazim, Ignatius, Albertus Nikto, Cristoforo di Aventa, Fernando de Corra, Jean Batiste Niser, Kisény Péter, Halas Pál, Gatur kán, “Dottore”, Abay Nándort, Georgiu Tokosch, Horváthy Béla, Matteo Giancola, Josef Haüy és még jópáran. Sokuk még ma is él, természetesen más néven.
A ,,hígvérűek” nem örökéletűek, de pár száz évig így is élnek. A történelem kiemelkedő alakjai valamilyen szinten pedig mind összefüggésben állnak egymással és a vámpírokkal, ahogyan azoknak a neves személyeknek többsége is, akik “véletlen balesetben”, vagy “öngyilkosságban” hunytak el.
Néhány szó az ismert vámpírról:
Vlad Tepes mögött valóban állt egy vámpír, aki irányította, befolyásolta tetteit, azonban Báthory Erzsébet egy összeesküvés áldozata volt. A vagyona megszerzése volt a cél, és mivel a szolgálóit kínvallatásnak vetették alá, kénytelenek voltak hazudni, hogy szenvedésük véget érjen. Aztán meg is ölték őket, nehogy az igazságra fény derülhessen. A grófnőt további életére befalazták, tárgyalásra, perre nem került sor, és az összeesküvők végül elérték céljukat.
Ember-vámpír keveredése általi híg vérűek, félvámpírok nincsenek, csak olyanok, akik azért gyengébbek, mivel többed - huszon-harmincad - generációsok.
Lássuk az Arkhónokat:
Ők második generációsok, tehát rettentően erősek, éppen ezért lehetséges az, hogy el tudják kapni a törvényszegőket, lázadókat. Ők ilyennek lettek teremtve.
A Torporban, mély álomban lévő vámpírok, mint amilyenben van az egyik legelső is, fel tudnak kelni bármikor, ha éppen úgy akarják, vagy veszélyben lennének.
A többed generációsok azonban tartanak tőle, és ezért volt már rá példa, hogy Torporba kényszerítették, mivel ő a legerősebb, ezért ő nem éri be emberi vérrel, neki az ereje visszaszerzésére a vámpírok vérére van szükség. De ide nem csak a legelső vámpírok tartoznak, hanem a második generáció tagjai is. Persze nekik is vannak önkéntes véradóik.
Az idősebb vámpírok birtokolnak csak területeket - bár manapság ez már nem annyira jellemző -, mert ők erősek, és meg tudják védeni azokat, a fiatalabbak nem elég erősek ehhez.
A szíven szúrástól nem halnak meg természetesen, de a lefejezéstől és az elégetéstől igen.
Mivel a vámpírok régóta igen felkészültek, soha nem hagynak hátra tetemet. Van egy olyan csoportjuk, akik ezeket a ”tisztogatásokat” elvégzik, hogy ne maradjon bizonyíték.
Külsejük:
Külsőre olyanok, mint bárki más, ez segített nekik beilleszkedni a társadalomba. Szemfogaik akkor jönnek elő, mikor ,,támadnak”. A napfényt el tudják viselni egy bizonyos ideig, ám végül ha túl sokat időznek a napon, akkor a bőrükön égési sérülések keletkeznek - a súlyosságuk függ a napon töltött időtől – s ezen sérülések begyógyulására vérre van szükségük.
Vámpír vírus:
Az emberek régóta keresték az örök élet titkát, ennek eléréséhez végül segítséget is kaptak, nem földi eredetű segítséget. Ez a vírus jelen van a nyálukban is, így sebgyógyító hatással bír, de természetesen attól senki nem lesz vámpír, mert megharapják.
Na de nézzük tudományosan: a sejtek minden egyes osztódása során a kromoszómák DNS-láncának vége valamelyest rövidül. Ennek mértéke kb. 100 bázis, oka pedig a DNS másolásáért felelős DNS-polimeráz enzimek működési mechanizmusa. Ha ez az „értékes” genetikai anyag hiányát okozza, az a keletkező sejt funkcionalitásának és életképességének csökkenésével jár. Amíg azonban csak a géneket nem tartalmazó teloméra régió rövidül, a DNS nem károsodik. Minél hosszabb tehát a telomer szakasz, annál több osztódásra képes a sejt anélkül, hogy génkészlete sérülne. Az emberi sejtek kb. 50 osztódásra képesek, ezt követően a DNS sérülése már jelentős.
Tovább súlyosbítja a helyzetet az, hogy a telomerrel nem rendelkező kromoszómákat semmi sem gátolja meg abban, hogy végeik összekapcsolódjanak, ezzel teljes genetikai káoszt teremtve. E két tényező következménye az, hogy az újonnan keletkezett sejtek életképtelenek és további osztódásra alkalmatlanok lesznek. Ez a biológiai óra szabja meg, hogy egy élőlény milyen hosszan élhet. Ha a telomerek rövidülését megakadályozzuk (ill. visszapótoljuk a hiányzó részt), a sejtek élettartama elméletileg végtelenre nő, a szervezet halhatatlanná válik (legalábbis az öregedésből adódó elhalálozás odázható el).
A másik ok, amiért vért isznak, abban keresendő, mivel a vérben nagy mennyiségben van fehérje - ez segíti a kórokozók elpusztítást, így nem betegszenek meg. És a szervezetük főleg fehérjékből épül fel.
Persze ha velük ellentétben egy ember jut túl sok fehérjéhez, akkor abba is belebetegedhet. Ha a szervezet túllépi a megengedett fehérjemennyiséget, szívnagyobbodás jöhet létre. Minél nagyobb terhelésnek van kitéve a szív, annál jobban megerősödik a szívizomzat is. Ami persze a vámpíroknál előny, hiszen a gyorsasághoz, erőhöz azért kell a kicsit nagyobb, erősebb szív, viszont ezért kell több fehérje is nekik - de ennek következtében erősebbek lehetnek a körmeik, szinte törhetetlenek -, ez pedig ugye nem jön rosszul, ha harcra kerül a sor.
Ahhoz, hogy valakinél elkezdődjön az átalakulás, halálközeli állapotba kell hozni - ezt általában kivéreztetéssel érik el, a vírus csak akkor tudja átvenni az uralmat a szervezet felett, ha az teljesen le van gyengülve. Ellenkező esetben, ha a vírus egy egészséges ember szervezetébe kerül, felerősödik az illető hallása, látása, de ez az állapot csak ideiglenes, hiszen a szervezet erős, így a vírus nem tudja kifejteni hatását.
Utódok létrehozására nem képesek azon okból kifolyólag, mivel a vírus mindent elpusztít, amit idegennek, illetve nem odavalónak észlel. Ennek előnye, hogy semmilyen betegséget nem kapnak el, viszont így értelemszerűen gyermekük sem lehet. Ha netán valami csoda folytán mégis megfoganna, a magzatnak ugyanúgy pusztulás lenne a sorsa. A másik érdekesség, hogy a vámpírnők “örök szüzek”, mivel testük minden együttlét alkalmával újra regenerálódik, így szűzhártyájuk is folytonosan visszanő.
A vírus hetek alatt (embertől függően) alakítja át a szervezetet, minden esetben nagyon lassú és fájdalmas ez a folyamat. A test teljes mértékben regenerálódik, visszaáll az eredeti állapotába – a kiesett fogak visszanőnek, ha az illetékes esetleg elvesztette valamelyik testrészét egy baleset során, az érintett testrész visszanő. Elképzelhetetlen fájdalmakat él át az illető, aki ezen a folyamaton megy át, hisz a testrészek, ill. fogak visszanövése gyorsan megy végbe, s ehhez a gyors regenerálódáshoz nincs hozzászokva a szervezet.
A vírus teljes mértékben átveszi az irányítást a szervezet felett, megtanul vele együtt élni. Később a szervezetet megtámadó vírusokat, bacilusokat és más idegen testet, mely nem a vámpír része, kilök. A vérutánpótlás azért szükséges, mert valami oknál fogva ez a vírus folyamatosan öli a vörösvérsejteket, s a legegyszerűbb mód ezeknek a bevitelére, a vérivás.
Nem csak a donorokról tudnak mindent, hanem bárkiről, aki felkelti az érdeklődésüket! Bizony, az INTERNET nevű “nagy” találmány nemcsak az emberek számára vált igen hasznossá!
Vannak, akik gyakorta megfordulnak országunkban, és tesznek “fantasztikus lehetőségekkel teli” ajánlatokat, arra érdemes embereknek (donorsági ajánlat) több-kevesebb sikerrel. Nem mindenki él vele, a hátrányok miatt. Persze nem csak a kisemberekről van szó, hanem országunk “naggyá” vált embereinek egy része is beavatott az ügyben. Őket is köti a hallgatási fogadalom, de sajnos nem egyszer akadt köztük olyan, aki ezt megszegve kifecsegett dolgokat, aztán egyik napról a másikra “megszűnt létezni”. Halálát vagy öngyilkosságnak, vagy maffia-leszámolásnak álcázták, és az igazságra sohasem derült fény!!!
Vámpírfog:
Nos, ez egy igen érdekes, és különös jelenség. A legjobban a macskafélék karmához hasonlítható, már a működési elvét illetően. A vámpírok szemfogai ugyanis alapállásban is alig észrevehetően bár, de kiemelkednek a többi fog közül. Mikor a vírus átformálja a szervezetet a saját életfeltételeinek megfelelően, létrehoz egy bizonyos “tokot”. Ez a tok úgy működik, mint a már említett macskafélék karma. Ösztönből jön elő. A vámpírok “kimeresztik” szemfogaikat, mikor az ösztön úgy kívánja. Kell, hogy bárhol, bármikor meg tudják sebezni “áldozatukat”, mikor a szervezetük szükségét látja.
E faj szinte mindenhol megtalálható a világban, van ahol nagyobb, és van, ahol kisebb számban, ill. állandó mozgásban is vannak. Én magam csak néhány helyet tudok, ahol bizonyosan állandó jelleggel megtalálhatóak.
Kísérletek:
Az egyiptomiak által kikísérletezett vírus titkát a nácik is kutatták, ám nem ismerték pontosan, hiszen majd ezer év elteltével fedezték fel annak nyomait. A feljegyzésekből ugyan kiderült, hogy milyen jellegűek voltak e kísérletek, ellenben a vírus konkrét „összetevőiről” nem találtak semmilyen iratot.
És hogy kiből lehetnek Vámpírok?
A vámpírok úgy választanak vértestvéreket maguk közé, hogy az az érdekeiket szolgálja. Tehát befolyásos, vagy valamilyen szakterületen tevékenykedő emberkéket (pl. számítógépes hackereket, befolyásos orvosokat, politikusokat, stb.), akik már jelentős eredményeket értek el emberként, így nem kell semmitől tartaniuk vámpírként sem. Ezek természetesen független, (családmentes) emberek. Persze nem mindenki szeretné ezt a változást az életébe, de ha csak két választási lehetősége van, és ezek közül a második a halál, akkor gondolom, a többség az elsőt választja. És a vámpírok rendkívül okosak, mert mindenre fel vannak készülve, így sohasem érheti őket meglepetés! Olyan kidolgozott rendszerük van, amivel bármikor bárkit meg tudnak figyelni! Olyanok, mint a Titkosszolgálat.
A Tanácstagok szigorú szabályokat követnek. Ha valamelyik vámpír törvényt szeg, azt levadásszák, és a Tanács közreműködésével nyilvánosan, tűz általi kivégzésre ítélik. Azonban minden bűnöst megillet az utolsó szó joga. Egyébként az emberek értelmetlen öldöklése is a bűnök egyikéhez tartozik. A Tanács pedig 5 tagból áll, és általában a legidősebbek alkotják. A vezető tisztségeket nem csak férfiak töltik be, a nőket ugyanúgy tisztelet övezi.
Az Ős/Thot Vámpírról:
Legelőször i. sz. 546-ban történt, hogy vámpírcsaládok összefogtak, és tőrbe csalva őt, kényszerű torporba küldték. Arról a helyről titkos, ősi ékírással rögzített feljegyzés is készült, melyet i. sz. 1063-ban az Ignatius vámpírcsalád lánya megtalált, majd titokban „életre keltette” őt. Egy évvel később egy papokból álló csoport rábukkanva rejtekhelyére elüldözték, melynek az lett az eredménye, hogy egy hét múlva a Székesegyház titokzatos körülmények között porig égett.10 évvel később önként vonult torporba, de ezúttal alaposan elrejtőzve a vértestvérek, és mindenki más szeme elől.
Ezekhez kapcsolódva: A Képes Krónikából tudhatjuk meg, hogy 1064-ben, amikor Salamon királyt Pécsett megkoronázták, a következő éjszaka támadt tűzben „a harangok lezuhantak a tornyokból”.
A Pálos rend tud(ott) a létezésükről, sőt ezen ős leszármazottja még kolostort is építtetett a saját pénzén e rendnek a Jakab-hegyen (természetesen titkos adományként kezelve e jelentős összeget), mely olykor búvóhelyet is szolgáltatott számukra. A rend alapítója, Bertalan volt az, aki több leszármazottjának is rejtekhelyet biztosított a kolostor alaksori pincéjében. Később erre fény derült, és a kolostort lerombolták. Van még egy különös dolog, amit csak az építészek és Bertalan tudtak. Egy titkos járat, mely a kolostorból a hegy belsejébe vezetett. E járatot az épület lerombolása után a leszármazottak végleg betemették, így a későbbiekben sem derült rá fény, hogy ez létezett volna.
,,Az egyiptomiak “a Mágia és az Idő Ura”-ként, THOT-ként, a görögök “az istenek küldötteként”, HERMES-ként tartották számon, sőt még a kelta mondákban is megjelenik, mint Merlin, a titokzatos varázsló a misztikus Avalonban, aki a halhatatlanság titkát kutatja megesküdvén, hogy visszatér. Enochnak/Thothnak sikerült elérnie a halhatatlanságot, megfejtette a titkot, hogyan “válhatunk istenekké” és megígérte, hogy visszatér az idők végezetéig, „hogy elhozza a szent földhöz vezető kapuk kulcsait”.
Enoch azonban megígéri, hogy több tradíción keresztül, idesorolva még a Maya Quetzacoatal legendáját is, visszahozza ezt a tudást “az idők végezetén”, a jelen kor ciklusának végén.” 2012 végén várták az eljövetelét.
F: arvisura, boldognapot
És hogy helyileg hol is van? Ezt leírtam már korábban, csak el kell olvasni.
Még a Keltáknak is van közük Thothoz.
,,A kelták Holdistennője, Arianrhod őrzi az asztrális világ kapuit a druidák szerint.” Homérosztól tudjuk, hogy a druidizmus ősvallásának magvai Atlantiszban keresendők. Ám ha ezen is túlmegyünk és a csillagos égboltra tekintünk, akkor a kelták őshazáját a Corona Borealis csillagképben kell keresnünk. (Corona Borealis magyarul az Északi Korona, amely Ariadné koronáját jelképezi.) Ennek a csillaga az Alpheta, amely egy titokzatos világ őrzője. Úgy tartották, hogy ennek a világnak az ura Hermész. Azt pedig tudjuk a spirituális forrásokból, hogy Atlantisz tudását Hermész, más néven Thot mentette át nagy gonddal még a mitikus kontinens pusztulása előtt a világ különböző tájaira.” És neki köszönhetjük a Smaragdtáblákat!
Hórusz szeme:
Hórusz szeme sebezhetetlenséget, egészséget jelent, így kapcsolódik a halhatatlansághoz, és az egészséges örök élethez, ezen kívül az újjászületés és igazlátás jelképe.
Arkhónok:
Ők a Tanács kopói, a legjobb vámpírvadászok! Magasabb rendűnek tekintik magukat - lényegében ez igaz is -, de ők ezt hangoztatják is előszeretettel, és ha valaki szembeszáll velük, tiszteletlen, akkor megbosszulják. Persze nem tudni, mikor, sem azt, hogy hogyan, hiszen igen kis furmányosak és szeretnek ,,játszadozni”. Sajnos még az emberek között is vannak olyanok, akik azt hiszik, ők a nagybetűs Minden, és ha valaki szembeszáll velük, az meglakol! Az Arkhónok lekezelően bánnak másokkal, és nagyon zokon veszik, ha egy alacsonyabban lévő faj tagjai kezeli őket hasonlóképpen.
USH3:
Ez egy bizonyos USH3 kromoszómai mutációt. Aki ezzel születik, az alkalmatlan mind donornak, mind vámpírnak.
Alapból a vámpírok szervezete jórészt fehérjékből épül fel, ezért olyan erős a körmük, nagyobb a szívük, hogy bírja a termelést stb… tehát fontos szerepe van a szervezetük működéséhez a fehérjéknek. Ez a mutáció kihat erre a működésre, és így hibásan működne, tehát a vírus - amitől vámpír a vámpír - alapból pusztítja a vörös vérsejteket, de ezzel a mutációval hihetetlen gyorsan menne ez végbe és sokkal több vér kellene az illetőnek az életben maradáshoz. Több liternyi óránként, ami tömeges gyilkolásokhoz vezetne, és ezt ők nem engedik. Normál esetben pár decire van szükségük 3-4 naponta.
A vámpírok azért nevezik a létüket egyfajta átoknak, mert ők lényegében testbe ragadt lelkek. “Örök” életre kárhoztatva léteznek ezen a bolygón, hosszú időn át egyetlen testben raboskodva. Mikor meghalnak, ugyanúgy visszatérnek oda, ahová a többi lélek, de addig persze rengeteg idő eltelik. Míg más a halál utáni sok-sok életből merít tapasztalatokat, ők a hosszúra nyúlt életükből merítik ugyanezt. Az emberek persze minden egyes születéssel elvesztik ezeket a tapasztalatokat és emlékeket, ők azonban nem csak, hogy emlékeznek rá, de a korábbiakat is képesek felidézni. Vagyis sokkal spirituálisabb lények, mint azt gondolnánk laikusan.
Persze idejük jó sok volt, hogy kifejlesszék a képességeiket. Vannak képességek, amiket nekik is tanulniuk kell, másokat pedig attól függően tudják fejleszteni, hogy emberként milyen képességek rejlenek bennük. Egy embernek nagyon sok munkába, és idejébe kerül, hogy eljusson egy bizonyos szintre, de nekik az idő máshogyan telik.
Sajnos muszáj megértenünk, hogy bábok vagyunk. Ha tetszik, ha nem. Teljesen mindegy, ki mozgatja a szálakat, sajnos nincsen menekvés ez alól. És amikor ezt megértitek, akkor tűnődtök el azon, miért. A miért egy nagyon jó szó, mert akárhányszor felteszik ezt a kérdést, ami csupán csak egyetlen apró szó, nem több, onnantól fogva kereshetitek a válaszokat.
És ha a kellő kitartás is megvan, plusz némi szerencse is társatokul szegődik, talán rájöttök néhány dologra. És hogy mire mentek a válaszokkal? Nos, nem tudom. De tudni még mindig jobb, mint homokba dugott fejjel élni, akár a strucc, ha valami megijeszti. Hiszen a homokban nem látjuk, mi zajlik körülöttünk!
Ha esetleg bármi kérdés felmerülne, állok rendelkezésre. Hiszen biztosan kimaradt néhány információ, amit a kérdéseitek által szívesen megválaszolok.
Azonban vannak olyan információk, amelyeket legnagyobb sajnálatomra nem írhattam bele, pedig szerettem volna, mivel mindig is a tájékoztatás hajtott, és azokkal együtt lenne teljes. De nem lehet - még.
Elérhető vagyok több helyen is. Aki keres, az talál.