A király és hat fia
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kacsalábon forgó palota. Ez a palota az Óperenciás tengeren és az Üveghegyen is túl volt. Egyszóval messze a távolban. Itt lakott Arthur király és hat fia. Arthurnak két házassága volt, az első feleségétől, Elisabeth hercegnőtől öt fia született. A második nejétől, Angelica hercegnőtől egy fia született, aki nagyon kilógott a sorból azzal a tettével, hogy mindig ellene fordult a királyi családnak. S ez persze egyik családtagnak sem tetszett. Az öt fiú egy és ugyanaz volt a viselkedésében, ezalatt persze azt értem, hogy mindig megfeleltek az édesapjuknak s persze a királyi elvárásoknak.
Az az egy királyi csemete egyszer aztán meglátogatta az édesanyját a szomszédos országban. Amikor ezt Arthur király megtudta, azonnal haza akarta hozatni legkisebbik fiát, Csabát. De Arthurt azért meg lehetett fékezni azzal a gondolattal, amelyet az egyik fia mondott neki, András, hogy hisz csak látogatóba ment az édesanyjához, s majd hazajön, édesapám. A király hallgatott a fiára, s miután lenyugodott, lepihent egyet a királyi hálószobában. Ez biztos jót tett neki, mert amikor felébredt, egyből a fiait hívatta magához, s persze a fiai között már ott volt Csaba, ifjú trónörökös jelölt is. Ennek viszont nagyon örült a király, úgyhogy ennek tiszteletére egy óriási estet rendeztek, ami még az éjszakába is belenyúlott. A kacsalábon forgó palota egy szempillantás alatt kitűnt a csillagokkal teli estéből.
Arthurt és fiait nagyon szerették a palota körül dolgozó alkalmazottak. Ez abból is látszott, hogy amikor az egyik családtagnak volt a születésnapja, akkor mindig nagy ajándékokkal lepték meg a királyi csemetéket. Ez persze vissza is ugyanígy működött. Vagy is kölcsönös volt a szeretet. A szomszédos országokban nem nagyon szerették a királyt és a fiait annak ellenében, hogy a palotában odáig voltak a királyért és a sarjaiért egyaránt.
Egyszer aztán a király megtudta, hogy ellene vannak a családjának a szomszédos országok lakói. Ezért megparancsolta a szolgáinak, hogy hozzák ide azt, aki vagy akik ellene mertek fordulni. Azt már említettem, hogy Arthur király és fiai nagyon szerették a palota körül dolgozó szolgákat. De ha valaki vagy valakik ellene tettek, akkor azokkal kegyetlen is tudott lenni. Hozzátok ide!!! Megkorbácsoltatom a hűtlen kutyákat. Úgy is volt. Meghozták a szolgák a hűtleneket és meg is kapták a méltó büntetésüket.
Azt mondta a király a hűtleneknek:
- Mit képzeltek magatokról, kutyák? Ellene fordultok a királyotoknak?
A bűnösök nem mertek megszólalni, mert tudták, ha megszólalnak, akkor még többet is kapnak az ostorral. Az egyik nem tudta elviselni a korbács által mért ütéseket a hátán. De a király csak ütlegeltette a szolgái által hozott bűnösöket. Az egyik szolga megszólalt.
- Hagyd őket futni, fenség!
A király hallgatott az alkalmazottjára. Az egyik bűnös megkönnyebbült, amikor lekerült a kötélről a korbács alól.
- Fussatok, amerre láttok! - szólt az egyik fia a királynak. - Vissza se nézzetek!
S persze a bűnösök szót is fogadtak a király legkisebbik fiának, Csabának.
A király csak ennyit mondott.
- Majd megtanuljátok, hogy a királlyal nem lehet szórakozni.
S végezetül szeretnék arról is szólni, hogy miért ezt a címet adtam az én mesémnek. Egyrészt mert szeretem az ilyen történeteket, másrészt pedig szeretem a meséket, harmadrészt pedig ezt találtam a legkönnyebb témának.
Sümeg, 2004. X. 27.