Csend honolt...
Csend honolt,
S mégsem hallgatott.
Lelkének izzó tüze tombolt,
A szerelem lángra gyúlt
A törékenység álarca mögött.
Sehol senki nem volt.
Egy képzeletbeli arcot látott,
Mely után áhítozott.
Áldott állapotban,
Róla álmodozott.
Csend honolt,
S nem több,
A patak folyt,
A test lélegzett,
A természet hallgatott.
A víz beszélt,
Hullámokba verte hangjait,
S a szél hordta tova szavait.
Tündérpor lepte csontjait,
A testet fedő hamvak kezeit,
Lágy lepel terelte gondolatait,
A kíváncsiság dülledő szemeit.
