Istennel egy kártyaparti
Howard beleremegett a félelembe az ajtónál állva, amikor arra gondolt, hogy mit is láthat, ha benyitja a lakásajtót. Rendszerint mindig az jutott eszébe, hogy Julia megcsalja, amíg ő dolgozik, és most is ettől rettegett. Amikor rászánta magát, hogy bemenjen a házba, semmi mást nem látott és nem tapasztalt, csak hogy Julia kártyázott az apjával az étkezőasztalnál.
Az öreg matador imádott mesélni, így azt sem hagyta ki soha a repertoárból, amikor a vietnámi háborúban a bombatölcsérben bújtak el az ellenség elől. Már mindenkinek a könyökén jöttek ki nagyapa meséi, de soha senki nem szólt neki, még akkor sem, amikor a szenilitásból kifolyólag háromszor elmondta ugyanazt egymás után, de persze ő nem vette észre, és mert csak mesél és mesélt, mint ahogy az idősek szoktak. Pedig szegény öreg tényleg sokszor idegesítő tudott lenni.
Howard egy tisztességes, hétköznapi ember munkáját végezte, mint vízvezeték szerelő, így aztán a minimálbérnél többet sajnos nagyon ritkán keresett. Rengeteget dolgozott, s nem volt elég ideje a feleségére, amiért ennyit volt távol otthonról. Ezért is jutottak olyan ostobaságok az eszébe, hogy Julia megcsalja. De eszébe jutott a múltkori eset, s akkor sem volt semmi oka a féltékenységre, hisz csak a jó öreg kártyát nyüstölték az asztalnál. Magában szégyellte, és röstellte, hogy ilyen gondolatai vannak Juliával kapcsolatban, de soha nem merte elmondani neki, mert félt, hogy azt vágja a fejéhez, hogy kételkedik a hűségében. Így továbbra sem tette Howard, és a napok csak teltek egymás után, úgy hogy a házas életük romokban hevert. Persze Julia tudta, hogy bármikor megcsalhatná Howardot, amíg ő dolgozik, mert a vén matadort csak a kártya érdekli, s ha azt mondja neki, hogy lemegy a sarki boltba egy pakli új kártyáért, mert azt, ami van, már rongyosra keverték, az öreg nem csak örülne neki, hanem még el is hinné.
Julia akkor maradt otthon a papával, amikor három évvel ezelőtt agyvérzést kapott, addig a város jól menő ruhaüzletében, a Derry Divatshopban dolgozott, mint bolti eladó. A papa igaz, felépült belőle, de igaz, azóta szegény egy kicsit, mint már mondtam, szenilis lett. De a papát így szerették. Amellett a papa nem vetette meg sem fiatal korában, sem pedig most az italt. Pedig megmondták neki az agyvérzés után, hogy le kellene tennie az italt, mert előbb-utóbb rövid időn belül egy váratlan pillanatban felfelé néznek majd a cipellői. De a papa hajthatatlan volt, és hallani sem akart róla, és nem hallgatott az orvosra, így továbbra is megitta minden nap a whisky adagját. Ahogy egyre többet nyüstölték az öreget az ivás miatt, a végén már megelégelte, és beadta a derekát, s engedett Howardéknak és betartotta, hogy nem iszik. Ez tartott körülbelül három hónapig, amíg a papán nem jelentkeztek az elvonási tünetek, és az alkohol hiányát gyógyszerrel próbálta kompenzálni. Persze addig, amíg észre nem vették. Akkor döntött úgy Howard és Julia, hogy nem vonják meg teljesen tőle az alkoholt, de mérsékelik az adagját. S ezt, hála isten, azóta is betartja a papa.
Igaz, rohadt rossz érzés Howardnak így látni az apját, de belátja, ez inkább a nagyobb baj, mint az, hogy kétségei vannak egy olyan dolog felől, ami nem is valós, mert ha az a „másik dolog” valós lenne, már megtörtént volna. Sajnos most ezzel kell megbirkóznia, az apjának a dió nagyságú agyának tudatával, amit hagyott belőle az agyvérzés meg az alkohol. De azt soha nem tudta eldönteni, hogy melyik volt az, ami nagyobb kárt tett benne. Annak ellenére, hogy a papa minden nap megissza a whiskyt, a kártyában meg úgy vág az esze, mint a borotva. Ez bizonyítja az a kis vers is, amit kitalált:
Howie papi
nem vén pajtás
a kártyaasztal neki az igazi bankrablás.
Egyszer aztán egy közös kártyázás után, amiben benne volt Howard is, mert ő nem igazán szerette ezt a fajta időtöltést, már megelégelték, hogy a papa agyon vissza verte őket és minden kör után ezt a kis versikét vonította. Így hát felvitték a papát az emeletre és másnap, amikor Julia bement a szobájába, az éjjeli szekrényen egy cetlit talált, amin ez állt. Istennel egy kártyaparti. A papa feladta a küzdelmet, vagy talán legyőzték, az már soha nem derül ki, de az biztos, hogy úgy búcsúzott, ahogy ő azt akarta, és amit világ életében szeretett.
Sümeg, 2016. X.14. – 2017.II. 15.-16.