Tavaszi depresszió
Újra nekigyürkőzik az élet
teremt bimbót, virágot levelet.
Régen megszokott menetrend szerint
télből a tavasz lám megszületett.
De nem mozdul bennem sajnos semmi.
Unalomig ismételt e csoda.
Szemem unottan átsiklik rajta
elmenekülnék, de nincsen hova.
Csendre vágyva zavar ez a zsongás.
Börtönébe zárt a depresszió.
Kapcsokat tépett bennem a harag.
Madárdal vajon mire is való?
Virág döngeti magányom falát
madárfütty töri meg kedves csendem,
befognám fülem és csuknám szemem…
Ide költöztek, itt laknak bennem.
Mit kezdjek veled érkező tavasz?
Hiába, vérem régen nem pezsdül.
Bennem te mindent csak összezavarsz.
Elszakadt húr szívemben nem pendül.
Légy csak te másé, bolond április!
Látni sem akarlak én már téged!
Dobozban magányos kavics vagyok
érdesre mart engemet az élet.
2016.04.07.
