Estétől reggelig...

Szépirodalom / Versek (396 katt) lacza75
  2017.01.01.

Tán kószálni indul a lélek, meglehet,
amikor ernyedten elomlik a test.
Tücsökcirpet, békakuruttyot, egyebet
nyögdécselve csendet vajúdik az est.

Eget pettyez a csillagok sovány,
felhő-tarlón bukdácsoló fénye.
Egybedagasztott árnyékdagonyán
magát áterőlködnie kéne.

Aztán éj fele új napra fordul,
s ha csapott vállú árok könyörögve szól,
(holnapra való fénygarast koldul)
iszapszagú ölébe Holdezüstöt szór.

Nincs más, csak Idő, kortalan vándor,
bekopog hályogos ablakokon.
Alvó rezzen neszelő homálytól,
sötét lepel alatt vadász oson.

Valahol messze halványul az ég,
álmot moccan a test, a láb, a kéz.
A kósza lélek megfáradva még
háztető-könyöklőn végtelenbe néz.

Az éjtenger mélykék hullám-peremén
a Hajnal láblógatva, nevetve ül,
- lényében ébredő, hitvalló remény -
és nyújtózik pirkadó-meztelenül.

Előző oldal lacza75