Átmesélt
Kell-e emlékeznem könnyes éjszakákra,
a félelemre, a boldogtalanságra?
A tegnapra nyíló ajtó félig csukott...
néha még átlépek rajta, visszajutok.
Múlt.... mint fekete doboz, benne áldás, átok,
a hiányzó részek, s meg nem fejtett álmok.
Az ideán elemzett rész.
Miért hasadt ott az a rés?
Út. Isten szabta rám? Nem ígért előtte.
Tudni kell választani, s mi lesz belőle?
Leckékből tanulni, ez egy olyan mese,
hogy van múltja, jelene s jövőideje.
Hamisnak hét feje, úgy mint a sárkánynak,
de csak egyetlenegy jónak, igazságnak.
Mindig nyer a szegénylegény?
Mesevilág, csak költemény.
Szívembe írt jelek, túl minden dobbanáson,
amik úgy visszhangzanak, mint a sajátom.
Téphetetlen a szál; összetart, összeköt,
részem, s rész vagyok, mit naponta köszönök!
Gyermekkori vágyról meg van még a vázlat.
Felpróbálom néha fiókból a szárnyat.
Lehet, vinne föl, magasra,
távoli csúcsra. Havasra...
...ha fáradok, csak gondolatokkal játszom,
melegszem, s átölelnek, amikor fázom,
de festem a szivárványt... s tudom azt, hogy szép,
hisz ilyesmit álmodtam valamikor rég.
Nem adja vissza a lázas ifjúságot,
de már mosolygok, kedves... mosolygok. Látod?
