Rekviem

Horror / Novellák (810 katt) Norberto
  2016.07.20.

1993. szeptember 19.

Egy átlagos esős nap, nem tűnt úgy, hogy valami különös is fog történni Zack Dermont zongorista életében. De még is. Ez a nap megváltoztatta egész életét, erről senki sem tudhatott. Sosem tudjuk, hogy az a nap hogy fogja befolyásolni életünk hátralévő részét, jó irányba, rossz irányba, vagy esetleg sehogy.

Ezen a borongós napon Zack, mint mindig, most is élvezte az életét, minden egyes napot ajándéknak tekintett. Eddig...

Reggel kilenc órakor egy levelet talált a postaládájában. Ez a levél változtatta meg az életét. Fekete szalaggal átkötve, rajta egy nagy A betű.


„Mr. Dermontnak

Üdvözletem küldöm, Művész Úr! Egy megbízásom van számára, amit természetesen az ügyhöz illően meg is fizetek önnek, egy hete van egy Búcsúdal komponálására. A fizetsége legyen, mondjuk... Egy millió dollár. Ne kutassa kilétemet, anonim maradok.

Üdvözlettel: Anonymus”


Zack természetesen elfogadta az ajánlatot, még ha fúrta is oldalát a kíváncsiság, ki tud egy ilyen ajánlatot visszautasítani?

A gyanús jelek aznap este kezdődtek. Csöngetésre kiment, de senki sem volt ott, csak egy lap, amin ez állt: „Egy hét! Ne feledd!”

Zack kicsit megijedt, így neki is állt a zenélésnek, de ujjai mintha ólomból lennének, alig akart menni. Hajnali három körül egy kotta már el is készült, igaz, rengeteg munka és fáradozás árán. „Majd másnap folytatom...” - gondolta a zenész, majd nyugovóra tért.

Másnap reggel különös álma volt az életvidám, mindig mosolygó férfinek. Álmában felvágott erekkel feküdt, a kezében pedig a borotvája. Önkívületben marcangolta saját ereit, a vér pedig pirosra festette a falat, majd egy nagy tócsában gyűlt össze Zack teste mellett, ahogy dobogott a szív, úgy spriccelt a vér. És ekkor Zack felébredt... „Csak egy álom... Rosszat álmodtál!” -nyugtatta magát, de ekkor valami melegséget érzett. Lenézett a kezeire. A bal keze csurom vér volt, szépen lassan csorgott le, ezzel befestve a lepedőt. Gyorsan kiszaladt a fürdőszobába, ott is vért talált. Nem tudta, mi történt, de amennyire lehetett, próbált nyugodt maradni.

Elment az orvoshoz, egy kötéssel tért haza, szerencséje volt, hiszen az orvos szerint, ha egy órával később érkezik, elvérzett volna. De mitől a vérzés? Sem az orvos, sem Zack nem tudta.

Napközben fogyó lelkesedéssel állt neki a komponálásnak. A dal egy szomorú zene volt, ami még a legboldogabb ember szívéből is kiölte a boldogság legcsekélyebb szikráját, helyette a bánat felhője telepedett a szívbe. A reggeli történtek után Zack amúgy sem felhőtlen kedvére érkeztek az esőfelhők, így Zack úgy vélte helyesnek, hogy ma hamarabb alszik, kipiheni magát.

Az éjszaka megint a saját halálát álmodta. Öngyilkosság volt. Egy széken állt, a padláson, nyakában kötél, és a búcsúdal hangzott… a falból? Mégis honnan? Hiszen senki sem zenélt...

És ekkor további gondolatok helyett kirúgta a széket, a zenébe a nyakcsigolyák törésének hangja elhalt. És ez is csak álom volt... Vagy mégsem? Zack nyakán kötélnyom látszódott.

Még mindig nem tudta, mi is zajlik itt, de érezte, hogy valami nem emberi dologba keveredett. És még mindig nem a zenét gyanította. „Az csak véletlen egybeesés... Túl sokat foglalkozok a dallal, azért hallom álmomban is, ennyi az egész!”

A zene tökéletesen haladt, harmadik nap már célegyenesben volt, de még az utolsó finomítások hátra voltak. A búcsúdal... Ami napról napra egyre gyönyörűbbé, szívfájdítóbbá vált... Zack minden boldogsága megszűnt, csak árnyéka volt önmagának. Lehet, hogy az álmok a jövőjét mutatják? Az lehetetlen... Ilyen nem létezik. Vagy mégis...?

A rémálmok megint visszatértek, ezúttal egy maszkos férfi volt a zene előadója, Zack pedig éppen altatókat vett be, majd örökre álomba merült. „Már megint álmodtam...” - gondolta reggel Zack verejtékben úszva. És ekkor meglátta... A teste mellett egy üres altatós doboz. Ez meg hogyan történhetett?! „Ez a kibaszott zene tehet az egészről... Ez a kibaszott Búcsúdal... Alig várom, hogy végezzek ezzel az egész szarsággal és minden a régi lehessen!”

Újra neki is állt a zene folytatásának. Már tényleg csak eljátszani kellett. És ekkor egy üzenetet talált megint. Ezúttal a falra írva vérrel.

„REMEK MUNKÁT VÉGEZTÉL. A PÉNZT ESTE MEGKAPOD, HA MINDEN A TERV SZERINT MEGY. ANONYMUS”

Terv szerint megy? Hiszen kész van a zene, nem ez a terv?

Nem ez volt...

Aznap este megmagyarázhatatlan érzés tört rá. Autóba ült, elhajtott a Golden Gate hídra a zongorával. Mikor kiszállt, a hídon már mindent értett. És semmit sem tudott csinálni. Ez így van megírva. Hát eljött a Halál. Hiszen olyan nyilvánvaló volt. Első perctől tudhatta volna. Ennek így kell történnie. Kiállt a híd szélére. Még egyszer utoljára eljátssza a dalt. És ugrás...

A zene olyan hatást keltett, amilyet más dal nem tudott volna. Minden ember könnyezve hallgatta végig. Zack úgy érezte, minden boldogsága végleg megszűnt, elmúlt, mint a fiatalkor, elmúlt, mint a napok... Soha nem jön már el újra. Mert minden nap megváltoztathatja az életünk. Sosem tudhatjuk, mi történik. Zack sem tudta. Most jött rá mindenre. Boldogság nélkül meg miért élne tovább? Ebben a kegyetlen világban, ahol minden szép dolog megszűnt létezni. Az utolsó dallam még ott járt a fülében, mikor mászott a korlátra. Az emberek lesokkolva nézték, senki sem segített. Senki. Mintha megszűnt volna az idő. Majd valaki felsikoltott... Tompa ütésként érezte csak Zack. De ez az ütés nem észhez térít... Ez csak mélybe taszít... Már zuhant is. De mitől meleg a Colorado folyó szeptemberben? Egy hideg napon? Mi ez a melegség? És ekkor kinyílt a szeme. Lassan összeállt a kép. A melegség a saját izzadtsága. A Búcsúdal nem létezik. Hát persze... Minden csak álom volt. És ez egy újabb nap, ami nem tudni, mit hoz! Csak álmodta az egészet... Semmilyen Búcsúdal nincs. Semmilyen anonim megbízás.

És ekkor kiment a reggeli postáért...

Villanyszámla, gázszámla... És ez mi? Jaj, nem... Ugye nem?!

A levél egy fekete szalaggal átkötött levél volt, rajta pedig egy nagy A betű.

Előző oldal Norberto