Fából faragott falu /Az utolsó munka/

Szépirodalom / Versek (476 katt) Alkony
  2016.06.18.

Azt mondta: hintaszéket farag...
annyira hitte, lesz ereje...
Eltervezte, kell hozzá anyag,
s talán mozdul annyit a keze...
Békések az itt maradt szavak,
pedig már nem volt rá ideje.
Nem hajoltak a béna ujjak,
sorvadtak a tervek, pusztultak...

...mégsem törte meg sejtek átka,
kisimogatott görcsök... lesz más...
Egy pár, falura való házra
gondolt. Erőt ad az alkotás.
Míg faragta, őt belül rágta
a kór... de feladni nem szokás
nálunk, ismételgette halkan...
mi ott maradt minden darabban.

Nem mestermű, kissé elnagyolt,
de nekem nincs tökéletesebb.
Míg faragott, el-elbóbiskolt...
látom a verejtékcseppeket,
a szálkát, mi bőrébe karcolt,
és az erőfeszítéseket...
Fából faragott, kicsi, házak.
Tárva-nyitva, valakit várnak...

Örökséggé vált a kis falu.
Ragaszkodást őriznek falak...
könnyen nyílik itt a kis kapu,
s értem, miért nyitva az ablak.
Amíg tudom, megőrzöm, apu...
vigyázom melegét álmodnak...
Ha gyermekmosollyal színezlek,
ha simogatnak... ugye érzed...

Édesapám emlékére

Előző oldal Alkony