Újra itthon

Szépirodalom / Novellák (749 katt) macika
  2016.06.15.

Egyedül maradtam, két csodás lányommal.

A férjem elhagyott minket, a gyermekekre sem fizetett semmit, éjt nappallá téve azon gondolkodtam, hogy mit tegyek, munkahelyet nem találtam, csak a családi pótlék maradt.

Szegény drága jó anyámhoz költöztünk, aki megosztotta velünk a kis lakását, és azt a kis kevés nyugdíját.

Nagyon kikészültem idegileg, valamit tennem kellett, de minden olyan kilátástalannak tűnt.

Egyik nap megjelent az ajtóban a barátnőm, és azt mondta.

- Menjünk ki dolgozni Skóciába.

Leesett az állam.

- Én, itt hagyjam a gyerekeimet? Azt nem tehetem!
- Gyere velem, ketten könnyebb lesz, keresnek takarítónőt, és a konyhára mindenest - egy szállodába, jó pénzért. Gondold meg, mert holnap választ kell adnom.

A barátnőm elment, én csak néztem magam elé, rémült voltam, szomorú.

Anyám mellém ült, megfogta a kezem, mélyen a szemembe nézett, és így szólt.

- Drága kincsem, tudom, hogy borzasztó dönteni, tudom, hogy majd megőrülsz a lányokért, de én azt mondom, próbáld meg,mert nem lehet megélni abból,hogy imádod őket,most még bírom erővel, én a lányokkal leszek, tudod, hogy szeretnek, és én mennyire szeretem őket.

Anyámnak tökéletesen igaza volt, tudtam, hogy senkinél nem lennének nagyobb biztonságban, mint nála. Tudtam, hogy senki nem szereti jobban őket, mint az anyám.

Mégis folytak a könnyeim, nem zokogtam hangosan, de úgy fájt a lelkem.

Kirontottak a lányok a szobából. Veszekedtek...

Mikor meglátták, hogy folynak a könnyeim,néma csend lett, és futottak hozzám,hogy mi a baj.

Öleltem őket, a könnyeim áztatták kicsiny arcukat, nem tudtam megszólalni, borzasztó volt.

Anyám törte meg drága szavaival ezt a fájó némaságot.

- Kincseim, nincs semmi baj. Az anyu munkát kapott végre, és azért sír, mert messze van. Így ritkábban fog minket látni,de mondtam neki,hogy ti okosak vagytok,és szeretitek a mamit, jól elleszünk hárman, rendben kicsikéim, mondjátok ti is, hogy ne aggódjon.

A drágáim rám néztek, és szinte egyszerre mondták.

- Ne sírj anyu, mi jól elleszünk, csak te vigyázz magadra nagyon, szeretünk téged.

Velem aludtak mind a ketten, és ők vigasztaltak engem, Istenem mennyire szeretem őket, és hogy fognak nekem hiányozni, az én drága jó anyámmal együtt.

Eljött az indulás ideje. Sokáig búcsúzkodtunk, mikor láttam, hogy, hogy ölelik anyámat, olyan nyugalom telepedett a lelkemre...

Nagyon sokára értünk oda. Minden úgy volt, ahogy a barátnőm mondta, én takarítottam, ő a konyhán dolgozott. Nyolc hónapra vettek fel minket, és boldog voltam, hogy végre jól keresek. Teltek a napok, hónapok, nem jöttem haza, mert nagyon sokba került volna, és nagyon kellett a pénz otthon. Telefonáltunk, és a kis hangjukon nem éreztem a szomorúságot, ez éltetett, így könnyebb volt, hisz az lényeg, hogy ők boldogok legyenek. Anyám is mindig annyit mondott, mi jól vagyunk, csak te vigyázz magadra, és ne idegeskedj.

Szerettem takarítani, ott nem nézték le az embert, sőt rám mosolyogtak kedvesen, barátságosan, volt, hogy előre köszöntek, nagyon jó érzés volt.

Isten segített nekem, és hálás vagyok a barátnőmnek is, hogy rám gondolt.

Most itt ülök a buszon, mindjárt átlépünk a határon, már érzem is az otthon illatát, és minden pillanatban otthon jár a gondolatom, már alig várom, hogy a karjaimba zárjam az kincseimet, és drága jó anyámat, aki nélkül már talán nem is élnénk.

Hazaértem, határtalan öröm áradt szét a lelkemben. Öleltem, csókoltam őket, és folytak a könnyeim szüntelenül.

- Most miért sírsz anyu? - kérdezték a lányok rémülten.
- Azért sírok, mert nagyon örülök nektek, boldog vagyok, és végre újra itthon vagyok.

Milyen csodálatos érzés is, mikor az ember otthon van, nem panaszkodom, nagyon jó helyem volt Skóciában, de az otthon, az otthon, és ezt az érzést nem helyettesíti semmi, ez a hazám itt minden más, itt még az illatok, a fák, a mező is más, pedig kint zöldebb a fű, mint itthon, de itt ...otthon vagyok...

Előző oldal macika