Egy Fantasztikus Nap 2010-ben

Külvilág / Közélet (1769 katt) Lidércfény HQ
  2010.12.20.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2010/12 számában.

Immáron harmadik alkalommal került megrendezésre idén, december 11-én, szombaton az Egy Fantasztikus Nap elnevezésű, főleg a fantasy művelőinek, rajongóinak szóló rendezvény. Mi, a Lidércfény, mint hivatalosan felkért médiatámogató készültünk az eseményre, s négytagú stábunk rendben megérkezett a helyszínül szolgáló Sárkánytűz hálózat budapesti boltjába.

A bolt nyitása előtt öt perccel érkeztünk meg, így felötlött bennünk a gondolat, hogy talán nem jó helyen és időben vagyunk. (A gondolat hátterében a „mai nap munkanap” ténye is mocorgott.) Ám nem kellett sokat várakoznunk, s megérkezett az eladó, aki kinyitott, mi pedig hirtelen tömeget alkotva becsődültünk a helyiségbe. Elmondtuk, mi járatban vagyunk, ám az eladó nem biztatott bennünket, s közölte, többen is lemondták a meghívást. Ez azonban nem szegte kedvünket, bíztunk magunkban. Amíg a többiek megérkeztek – mert azért jöttek néhányan –, addig végigböngésztük a kínálatot, kezdve az antikvár könyvekkel. Találtunk is néhány kötetet, amelyek azóta már a saját könyvespolcunkat gazdagítják.

Elsőként Pozsgay Gyula, az Ammerúnia Műhely grafikusa érkezett meg, aki elmondta, hogy Aldyr (a fő szervező) sajnos nem tud jönni. Viszont a lassan gyarapodó érdeklődők kellemes, kötetlen beszélgetésbe elegyedtek, illetve Gyula elmesélte az ammerúniás kötetek borítóinak történetét, valamint egyéb munkáiból is mutatott több jól sikerült alkotást. Ezután átterelődött a szó a nyomdákra, s a könyvkiadásra. Az ekkor már jelen lévő Terenyei Róbert (a Delta Vision kiadó vezetője) itt kapcsolódott be a társalgásba, s miután arra a kérdésére, hogy érdekel-e valakit a könyvkiadás határozott „Igen, hogyne, persze!” választ kapott, átvette a szót.

Igen sok érdekes dolgot elmondott, kezdve a hazai könyvpiac, könyvkiadás helyzetével, lehetőségeivel, árnyoldalaival, majd külföldi modelleket hozott fel példaként. Mindeközben időnként elkalandozott a filmek, sorozatok, könyvciklusok, írók, olvasók világába is, így a száraznak ható információk ellenére élvezetes két és fél – három órát hallgathattuk végig. Utoljára, egy kérdés kapcsán még kiderült, hogyan lehet, illetve érdemes fordítónak jelentkezni a Delta Visionhoz.

Ennek végeztével rátérhettünk a következő programpontra, hiszen nagyjából túl voltunk az írói műhelyek találkozóján (Ammerúnia, Lidércfény), valamint az évértékelőn. Így hát az addig körünkbe megérkezett Maggoth, Craz, Cyrus Livingstone és Kojer Attila örömére megkezdtük előadásunkat a Lidércfény országjárása címmel. Pár programpontot elhagytunk, illetve elnagyoltunk, mivel úgy gondoltuk, hogy egy közös eszmecsere többet ér. Ezért a rövid ismertető után – hol, merre jártunk, kikkel találkoztunk, kikkel készítettünk interjút – feltettük az éves tapasztalatunk alapján bennünk megfogalmazódott kérdést: Miért vannak kevesen egy-egy rendezvényen, hol vannak a fiatalok, az új generáció? Ezen bizony komolyan elgondolkodtunk, ám nem csak sajnálkozásból telt ki mindez, hanem a probléma okának keresgélése után igyekeztünk reális megoldást találni. Hogy mit találtunk ki? Az legyen meglepetés. :-)

Ezután áttértünk egy jóval vidámabb témára, mégpedig a Lidércfény készülő tematikus antológiájára, amelynek főszereplői (természetesen) a zombik, s az apokalipszis kezdetének helyszíne Simagöröngyös. A kialakult, kellemes beszélgetésben több új, jó ötlet is felmerült, a jelenlévők többször is hangosan felnevettek.

A következő programpont a KIMTE Fantasy díja volt, így a jelenlévő karcolatosokat faggattuk a témában, ám sajnos nem tudtak túl sokat elmondani. Igazából az derült ki, hogy egyelőre csak reménykedni tudnak a sikerében. Ezt erősítette meg a befutó Styra is, aki az egyesület titkára.

Mindeközben megérkezett az új írói generációba tartozó Bereczki Viktor novellista, majd később a két (másfél?) regényt maga mögött tudó, s a következőn dolgozó Soren Ward. Mivel sajnos a rendezők nem tudtak eljönni, csak telefonon értekeztünk velük, így a Lidércfényre hárult az a megtisztelő feladat, hogy kérdésekkel bombázhattuk az írókat. Eképpen meg lett tartva az Olvasók-Írók Találkozó is.

Ami azonban sajnos elmaradt, az a pezsgőzés, mivel mi nem érkeztünk a rendezvény közben beszerezni ezt a nemes nedűt, amit egyébként a rendezők biztosítottak volna. De sebaj, ettől függetlenül minden jelenlévő nagyszerűen érezte magát, s a helyszínről távozva a Deák térig együtt metróztunk.

Összességében – annak ellenére, hogy a létszám mind a meghívottak, mind az érdeklődők tekintetében nem volt túl sok – újabb jó kis rendezvényt tudhatunk magunk mögött, amely mondhatni családias hangulatban telt. Viccesen megjegyeztük, a rendezvény címe utólag az is lehetne, hogy „Egy Fantasztikus Nap a Lidércfénnyel”. De ezt Aldyrnak el ne mondjátok! :-)

Az elmaradhatatlan útiélmények

MÁV kontra utazóközönség, avagy mit kapunk a pénzünkért.
Szokás szerint vasúttal mentünk a rendezvényre, így korán kellett kelni, hogy a 6:35-kor induló személyvonattal elindulhassunk. Az orosz metróvagonokból átalakított vasúti kocsik eleddig megbízhatónak bizonyultak, ezzel most sem volt gond. Azonban a fűtést vehették volna lejjebb, hiszen Szolnokig igencsak kimelegedtünk, s nem esett jól a fagyos szélbe kiszállni a vagonból. Mégannyira sem esett jól, hogy az érkező csatlakozásra felszállva a hideg nem szűnt meg létezni az utasfülkén belül. Csodálkoztunk is, amikor beléptünk a félig üres fülkébe, hogy egyáltalán van hely, azon pedig még jobban, amikor a bent lévők távoztak. Elsőre azt gondoltunk, tőlünk ijedtek meg, pedig akkor még meg sem szólaltunk azon kívül, hogy szabad-e az a néhány hely. Persze hamar rájöttünk, hogy az összetett probléma a következő volt: a vagonban nem működött a fűtés, így a műbőr ülések átfagytak; a bekapcsolt klíma hideget fújt; a peronon lévő egyik ablakot nem lehetett rendesen becsukni; a felszállóajtó nyitva volt, amit szintén nem lehetett becsukni, így süvített be a jeges menetszél. Nos, ilyen körülmények között utaztunk Kőbányáig, bár a kalauz felajánlotta, hogy menjünk át egy másik vagonba, ahol van fűtés. Viszont ott még állóhely sem igen volt.

A békávé változott Metró
A vonatos élményeink után nem csodálkoztunk rajta, hogy a metróra való felszállás előtt olyanok jutottak eszünkbe, minthogy a szerelvény majd megáll az alagútban, minden elsötétül, éles karmok kaparászása, csikorgása hallik kívülről (belülről?), és jönnek a Predátorok. Mosolyunk nem volt igazán őszinte. A felszállás után egy darabig minden rendben ment, ám egyszer csak a szerelvény váratlanul megállt az alagútban... Szinte egyszerre nevettünk fel, ezt már nem lehetett másképp kibírni. Szerencsére az áram nem ment el, nem hallottunk sem kintről, sem bentről kaparászást, s Predátorok sem törtek ránk. Az már csak hab volt a tortán, hogy a „kérjük vigyázzanak, az ajtók záródnak” felhívás elhangzása után egyetlen ajtó sem mozdult, csak valami halk erőlködés hallatszott a motorokból. Amikor pedig végül mégis becsukódtak az ajtók, valamiért újra kinyíltak, hogy aztán darabosan ismét becsukódjanak.

A felszínre érve pedig megállapíthattuk, hogy megérkezett a tél, ugyanis apró, sűrű pelyhekben esni kezdett a hó. Gondoltuk, hogy ez hazafelé újabb problémákat generál.

Alagutaütés, vaspályaudvar
A rendezvény után metróval utaztunk a Nyugati pályaudvarra, s itt sem úsztuk meg, hogy egyszer le ne álljunk az alagútban. A vonat indulásáig még volt egy kis időnk – mint azt az információnál megtudtuk – ám a szerelvény már bent állt a vágányon, így felszálltunk rá. Szerencsére hazáig már nem ért bennünket különösebb meglepetés, ha csak azt nem vesszük, hogy minden rendben ment. Szolnokon közel egy órát kellett várni az indulásra, így bementünk az állomás épületébe, amelynek összes ajtajára ki volt ugyan írva, hogy „Tél van. Kérjük az ajtókat becsukni”, ám rendre az összes ajtót tárva-nyitva találtuk. Így édesmindegy volt, hogy az állomás épületében, a szabad ég alatt, vagy az aluljáróban ácsorgunk, de fázni már nem fáztunk, hisz az idő kissé megenyhült a hóesésben.

Mivel hazafelé semmi érdekes nem történt, így magunk tettük érdekessé az utazást, kitalálva néhány agyament MÁV szolgáltatást. Jót nevettünk pl. a harminc kilométeres kalandtúrán, melyet nyolc óra alatt lehet megtenni fűtetlen vagonokban, vagy a trópusi viharon, ahol nagykabátban kell kibírni négy órát maxra felfűtött szerelvényekben. Persze aztán mindenki rendben és épségben hazaért eme élménydús nap végén.

A képekkel tarkított beszámoló megtalálható a decemberi AKF-ben, valamint a http://jimmy.sfblogs.net/2010/12/20/egy-fantasztikus-nap-2010-ben/ URL-en is.

Előző oldal Lidércfény HQ