A sárkány kedvese I.

Fantasy / Novellák (1255 katt) amazonia99
  2016.05.22.

Találkozás

Egyezer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu. Egy babonás falu a világ háta mögött a semmiben. Élt ott egy lány. Egy árva, kit kisbabakorában a falu kapujában hagytak. A falusiak fogadták be és nevelték fel. Ez immár lassan 17 éve történt. A lány lassan cseperedett. A faluban mindenki szerette, Isabelle Arka volt e lány neve, Arka a sárkányok nyelvén szabadot jelentett. Isa egy olyan családhoz került, ahol volt egy nagyjából vele egyidős lány, Ruben Ovara. Ru szülei egy fogadót vezettek. Bár ritkán volt vendégük, ahhoz épp elég volt, hogy kényelmesen megéljenek. Isa gyakran besegített hálából, hogy gondoskodnak róla.

Egyszer, mikor Isa egyedül volt a fogadóban, odakinn pedig hatalmas vihar tombolt, egy furcsa köpönyeges férfi tért be a fogadóba és szobát kért az estére.

- Rendben – szólt Isa. – Ezt a papírt tessék kitölteni, és 50 gins előleget kérek, a többi 20-at távozáskor.

A férfi nem szólt, fejébe húzta a csuklyát, hogy az arca ne látszódjon, kitöltötte a papírokat, majd odaadta a pénzt.

- Köszönöm, és tessék - mondta a lány, és leakasztott egy kulcsot a mögötte lévő tábláról. A kulcson egy nagy 9-es szám lógott. – Ha akarja, felkísérem a szobájába - ajánlotta fel kedvesen, de a férfi szótlanul elindult fel a lépcsőn figyelmen kívül hagyva a lányt. Isa kérdőn nézett utána, majd a kitöltött lapokért nyúlt, mikor észrevett egy apró karikát a földön. Odasietett és lehajolt érte, mikor felvette, látta, hogy egy gyűrű az.

- Az övé lehet? - A vendégre gondolt, mert rajta kívül csak ő volt ott. Gyorsan elrakta a gyűrűt, a pénzt jól elzárta, felvette az iratot és átnézte. – A neve… - A lány csodálkozott. – Nem tudom elolvasni – sóhajtott, majd elrakta az iratot és felsietett a lépcsőn.

A kilences szobához érve három rövidet kopogott az ajtón. Nincs válasz. Ismét kopogott. De választ még most sem kapott. Megelégelte, megint kopogott, majd a kilincshez nyúlt.

– Elnézést! Bejövök! – az ajtó kinyílt.

Egy kis elegáns szoba tárult elé, bár egy kissé üresnek hatott, mindössze egy ágy és egy szekrény volt benne. Isa benézett a szobába, de nem látott senkit. Mikor belépett, valaki elkapta a vállát és a falhoz taszította. Az ajtó hangosan becsapódott. A lány rémülten meredt az előtte álló fiúra, aki egy kést szerezett a torkához.

- Ki küldött? – kérdezte támadója, szemei aranysárgán csillogtak.

Senki… ezt akarta mondani a lány, de nem jött ki hang a torkán.

– Ki volt az!? – ismételte meg a kérdést a fiú.
- S-senki… - suttogta Isa, majd remegő kézzel elővette a zsebéből a gyűrűt és odanyújtotta. – C-csak ezt hoztam fel…
- Ezt hol találtad?! – dühödt fel támadója és feljebb emelte a kést.
- Lent!! Az asztal előtt a földön. – Remegett a lány hangja és összeszorította szemeit. – Ön most az egyedüli vendég, ráadásul nagyon ritkán járnak ide, ezért azt gondoltam, hogy ön ejthette el.
A fiú tekintete halványan, de meglágyult a lány rémült arcát látva.
- Az enyém! – kikapta a gyűrűt Isa kezéből, a kést pedig visszacsúsztatta az övéhez illesztett hüvelybe. A lány földre rogyott a rémülettől, még mindig gyorsan kapkodta a levegőt. – Bocsánat… nagyon megijesztettelek. – A hangja lágyabb lett, mint az előbb. – A nevem Agaton Janek. Téged hogy hívnak?
- Isabelle… Isabelle Arka… - válaszolt, bár a hangja még mindig remegett.
- Isabelle… gyönyörű neved van – Isa egy pillanatra elpirult, majd dühösen felugrott.
- Ezt nem olyantól akarom hallani, aki az előbb még egy kést fogott a torkomhoz!

A fiú tágra nyílt szemekkel nézett Isára, akinek már szinte paradicsom vörös volt az arca a rémület, a zavarodottság és idegesség hatására. Hangos nevetés csattant fel. Az enyhült tekintetű Agaton a homlokát fogva nevetett.

- Vicces és bátor is!... Ez tetszik! – Nézett a lányra, aki még mindig lihegett és zavarban volt. – Aki így le tudja ordítani azt, aki nemrég még megpróbálta megölni, annak van bátorsága!
- Nem vagyok olyan bátor, mint hiszed… - húzta ki magát a lány. – Arra neveltek, hogy álljak ki magamért!
- Akkor a szüleid büszkék lehetnek rád! – Isa szeme tágra nyílt, majd megfordult és kinyitotta az ajtót, de mielőtt kiment volna, hátrapillantott.
- Nincsenek szüleim… - mondta, majd kiment és becsukta az ajtót, figyelmen kívül hagyva Agaton reakcióját, aki meglepetten lépett utána, de nem érte el.
- Sajnálom… nem tudtam – mondta, de ezt a lány már nem hallotta.

Isa szomorú és kedvetlen arccal lesietett a lépcsőn. Már rég elfogadta, hogy nincsenek szülei, de mégis bántotta a dolog egy kicsit.

Már majdnem besötétedett, Ru és szülei bármikor megérkezhettek, és lassan ideje bezárni az ajtókat. Mikor Isa leért, az első a világítás volt. Gyorsan meggyújtotta a gyertyákat, mire az előtért elöntötte a halovány, sárgás fény. Mikor ez megvolt, a lány az asztalhoz sietett, ahol az egyik fiók aljából elővett egy kulcscsomót. Már megszokásból tudta, hol keresse, mert mindig ugyanoda szokták visszatenni. A kulcs megvolt, ő pedig indult volna bezárni a hátsó ajtót, mikor megcsörrent a bejárati csengő.

- Jó estét… - fordult hátra Isa. Az ajtóban három nagydarab férfi állt. Mindannyiukat talpig fegyver és páncélhoz hasonló ruha borította. A középsőnek egy heg futott végig a bal szemén a felső ajkáig. De az első, amire a lány felfigyelt, az a harmadik férfi arcát eltakaró maszk volt. Egy állatkoponyára emlékeztetett, de valami más volt, valami sokkalta nagyobb és a fogai sokkalta élesebbnek hatottak… a szarvakról nem is beszélve.
- Lehetne jobb is! – szólt a sebhelyes arcú mély erőteljes hanggal. – Feltennénk néhány kérdést – araszolt oda Isához, aki ijedten a falnak hátrálva nézett fel a jóval magasabb férfira. – Egy fiút keresünk… Körülbelül egyidősnek néz ki veled – hátraintett és a koponyás férfi szinte azonnal odalépett mellé, és egy alig felismerhető fantomképet nyomott a lány arcába.

"Ez… ki?" Nem tudta, ki van a képen, de mintha már látta volna.

– Nos!!?? – ordított rá a sebhelyes arcú.
- Nem láttam – mondta végül. – Hetek óta nem volt vendég a fogadóban. A nővéremen és rajtam kívül most nem lakik itt senki. – Végül hazudnia kellett, nem tudta, miért, de nem merte elmondani, hogy az a fiú az emeleten van. A hangja a mondat végére annyira remegett, hogy mást már nem tudott mondani. A három férfi egymásra nézett. A koponyamaszkos elrakta a gyűrött papiruszt, amin a kép volt és hátrabólintott. A harmadik társuk is odalépett, a hátáról lekapcsolta egy bunkósbothoz hasonlító fegyvert és közelebb ment a lányhoz.
- Akkor nincs több dolgunk! Most el kell felejtened, hogy láttál minket, és mindent, ami történt – mondta, majd a levegőbe emelte a fegyverét. A következő pillanatban Isa szeme előtt minden elmosódott, majd teljesen eltűnt a világ. Eszméletlenül rogyott a földre.

Előző oldal amazonia99
Vélemények a műről (eddig 2 db)