Kíggyóvonal XX.

Szépirodalom / Novellák (632 katt) kisjankó
  2016.03.26.

Munkája mellett Kálmán időt szakított arra, hogy Virággal találkozgasson. Jól érezték magukat együtt, s olyan szorossá vált a kapcsolat közöttük, hogy már nagyon hiányoztak volna egymásnak. Olyan szerelmi otthont teremtettek maguknak, melyben senki nem zavarhatta őket. Bözsi néni meg a fogadott lánya Virág becsületét sértő híreket terjesztett a faluban. Azt talán azért is tették, mert a fogadott lány is eladó volt. Mikor azok a hírek eljutottak Kálmán fülébe, elmondta Bözsi néninek, hogyan vélekedik ezekről az állításokról.

– Engem nem foglalkoztatnak ezek a pletykák, én bízom Virágban, az érzelmeim iránta egyre erősebbek, és úgy érzem, hogy már része az életemnek.
– Majd kiderül, hogy kinek volt igaza. Amit teszünk, azt csak magáért tesszük. Rokonszenves nekünk, meg hát rokon is szegről-végről. Ibolya tudta meg, hogy a maga édesanyja, meg az ő édesanyja nemrégen még tartották a rokonságot.
– Akkor mi is tovább őrizzük, folytatjuk a felfedezett rokonságot. Ugye, Ibolya?
– Még hasznát veheted - mosolygott a lány.

Vége lett az ebédnek. Megköszönték. Ízletes volt, meg voltak elégedve vele. Bözsi néni nagyon jól főzött, de Kázmérral együtt jól meg is fizették. Elköszöntek egymástól. Kázmér hazament. Egy ideje már együtt laktak Kálmánnal a szomszédban bérelt lakásban, elfogadható körülmények között. Kázmér matematikatanár volt. Fellegvárról vetődött oda, abba az ördögfészekbe. Apró termetű, de igen mozgékony, már eléggé idős ember volt. Jókedélyű, csak akkor volt elkeseredve, ha a lányok nem fogadták közeledését. Jobban élvezte saját szórakoztató anekdotáit, vicceit, mint a hallgatósága. Különben előadó képessége túltett sok-sok magyartanárén.

Kálmán egy időre egyedül maradt. Virág délután tanított. Négy óra is elmúlt, mikor találkozhattak. Addig sem vesztegette az időt. Olyankor könyveit szedte elő, meg elkészült a következő nap óráira. Az azonban soha nem fordult elő, hogy megvárakoztassa Virágot. Az is előfordult sokszor, hogy elébe ment Virágnak, és együtt mentek haza. Alig várták, hogy megnyíljék az ajtó, s átöleljék egymást. Égett a szerelem lelkükben, és odabent a falak közé bújva, kölcsönösen fokozták a szerelmi vágyat. Nem mindig volt alkalmuk, hogy kielégítsék. Virágnak lakótársa is volt. Azért osztotta meg Irénke kolléganőjével a szobáját, hogy a falu meg ne vádolja olyasmivel, ami ártana a jóhírének. Sokszor arról is megfeledkeztek, hogy mások is vannak körülöttük és nem zavartatták magukat, hogy Irénke ott tett-vett körülöttük, nem érdekelte őket. Olyan jó helyet találtak maguknak, hogy végig egymás ölében találták meg a lehetőségét az élvezetnek.

Azt az estét is olyan hosszúra nyújtották, hogy a késő éjszaka vetette haza Kálmánt. Már szégyenkeztek Irénke előtt, de a jólneveltségünkről is megfeledkeztek, olyan erős volt a vonzalmunk egymás iránt. Azzal sem törődtek, hogy érzi magát Irénke. Ők csak egymást látták, egymást érezték, semmi mással nem törődtek. Hogy Irénke arról mondott-e valamit Virágnak, azt Kálmán nem tudta, de hozzá nem jutott el semmiféle megjegyzés. Pedig lett volna miről beszélni. A nyári délutánokat a kertben töltötték, ahová az utcáról jól be lehetett látni. Őket az sem érdekelte. A leterített pokrócon összebújtak, és csak az övék volt a világ. Egyik férfibarátjuk egyszer megkérdezte:

- Mit csináltatok ti ott a Dózsa-kertben? Úgy élveztétek egymást, mintha az lett volna a nászéjszakátok.

Kálmán arra nem mondott semmit. Nem érdekelte, ki mit mond, ő csak a maga világának, saját örömeinek élt. A hosszú szerelemes este után Kálmán magas lázzal ébredt. Nem mehetett iskolába. Délben, mikor Virág tanítani ment, benézett hozzá, s annak a rövid szerelmes pillanatnak is nagyon örvendtek mind a ketten.

- Gyógyszer sem kell, ha te itt vagy – hízelgett Kálmán. Ez a villámlátogatás többet ér minden gyógyszernél.
- Lehajolhatok hozzád, és csókjaimmal gyógyíthatlak – egészítette ki Virág. - Megyek, mert nem fogom tudni igazolni a késésemet.
– Ez a néhány pillanat bizonysága a te tiszta, őszinte szerelmednek. De a gyerekekkel foglalkozz délután, és ne rám gondolj! Vidd magaddal a csókjaimat, s érezd, hogy ott vagyok veled.

Virág, mióta belekóstolt a test gyönyörébe, nem könnyen viselte a hiányát. Elköszöntek hát úgy, mint mindig, mióta ismerték egymást. Hét vége felé kezdett jobban lenni. Virág bejelentette, hogy hazalátogat. Kálmánt mindig meglepték az ilyen bejelentései, mert tudta már, hogy a családnak van egy öreglegény barátja, és különösen az édesapja álma, hogy Virág hozzámenjen feleségül, aki tudta, hogy az Kálmánnak nem nagyon tetszik, de az apja akaratának nem tudott ellent mondani. Az ő akarata erősebb volt, mint a Virág szerelme.

Előző oldal kisjankó