A Judid kávéház I.

Horror / Novellák (794 katt) werewolf27
  2016.02.19.

A könyvtári hangulat teljesen rátelepedett az esti interjúra. Egyszerűen ledöbbentem, hogy egy ilyen szép nő a maga divatos szőke frizurájával tud beszélni. Kinyitotta a száját, én meg bekapcsoltam a diktafont.

- Otthon voltunk, amikor előrukkolt vele, mármint, hogy játszani kéne valamit… Nem is, az üzletben mutatott rá, a bevásárló központban sétáltunk. Szóval ő felvetette, hogy vegyük meg, én meg belementem. Azt mondta, izgi lesz. Nem voltam felháborodva, az összes barátnőm jön, hogy ilyen komoly kapcsolata van, meg ilyesmi, én meg valami mást akartam, valami kevésbé klisés dolgot. Szóval belementem. Valami olyasmi volt, hogy minden lépésnél találkozunk, és a dolog addig tart, amíg a végéhez nem érünk, vagy el nem vesztjük. Dobkockát használtunk meg a játékot. Kicsit olyan, mint a szerencsekerék.

Egy nő, aki nem csupán beszél, hanem hajlandó mellőzni a divatot, félretenni, mint egy kabátot, a Hasbro Ghost Castle-jének felnőtt feldolgozásban adaptált változatáért. Az egészben az a legszörnyűbb, hogy cserébe én bármit kinézek belőle, pénzt, drogokat és a többi klisés dolgot, amit említ, de mégis érdekes a téma, gyereke tuti nincsen. Bár ahogy elnézem, elég gyerekes dolog belőle bármit is kinézni.

- Egy darabig jól alakultak a találkozók. Azt hiszem, erre vagy kíváncsi. Piszok jól. - Olyan kedvesen mosolygott, és itt a kávézóban ülve, nem keltette promotőr vagy hostess látszatát.

- Szóval a harmadik találkozónál, huh, ez nem tudom, érdekel-e – csak egy pillanatra nyúlt a telefonjához, talán kikapcsolt egy üzenetet, fene se tudja, majd zavartan eltette és folytatta. – Szóval be kellett dobnunk egy koponyát, ott középen, abba a műanyag várba, és bekapcsolt, szóval lecsapott az egyik páncél, egy hosszú műanyagból kiöntött bárddal. Pont az ő fejére. Figurájára, vagy mifene. Aztán másnap láttam az esetet az újságban, tudja, hogy a palotában meghalt valaki, hogy lefejezték. Akkor jöttem rá, hogy újságíró, és hogy hazudik. Kezdett az egész izgalmassá válni. Nem, nem is mondanám, hogy hazudik, tudja, ahhoz ő túlzottan, keveset beszél. Igen, azon az estén is találkoztunk, azt hittem, olyan lesz, mint egy újságos fiú, de nem minden teljesen olyan volt, mint szokott, nem mondott semmit, ugyanúgy vetkőzött, és ugyanúgy baszott, és… Igen, minden ugyanúgy ment, egészen a tüntetésekig.

- Maga elismeri, hogy voltak tüntetések?
- Hát, nehéz kérdés. Tudja, politizálni általában a részeg emberek szoktak, meg néha az idősek. Bár néha megboldogult apám is ezt tette.

Még mindig az üzenetet nézte, és ugyanabban a miniszoknyában volt.

- Randevú a gyilkossal? – törölte, próbálta feledni, ezek ilyen gyors mikró lelki dolgok voltak nála, majd eltette a mobilt, kifújta a levegőt és a vele szemben ülő partnerére kezdett koncentrálni. Válaszolt még pár kérdésre, csacsogtak egy sort, majd megint eszébe jutott az üzenet, aminek a szájíze olyan volt, mint egy rossz Agatha Christie kriminek, amit kislánykorában olvasott a vonaton, és ez tudatalatt frusztrálta őt, mint a Rosemary gyermeke. Fő műsoridőben ment, valahogy megalapozta a hangulatot, mint valami jó bor, de kezdett neki egy kicsit kellemetlen lenni ez az egész, valahogy ki akart bújni belőle. Nem, ő egészen másért van itt. Vissza akar vágni.

- Nos azon az estén persze minden csodálatos volt. Pezsgőt hozott, és virágot kaptam, és az már nem volt olyan érdekes, akkor futott végig az a hideg a hátamon – kezeivel gesztikulál –, az a kellemetlen valami, hogy ebben van valami. És akkor jött haza a lakótársam is, fiatal csaj, otthon hagyott valamit. Egyszóval megtörtént a baj és többet nem találkoztunk.
- Ne haragudjon, maga katolikus? - de utálta leírni, olvasni, vagy egyáltalán hallani ezt a szót, mint a legtöbb tisztességes érzelemvilággal rendelkező ember.
- Miért, mit várt? Hogy elmondom önnek…
- Pontosan, miért is ne? Döntsünk le egy italt, döntsünk le egy tabut, akár vezényszó is lehetne a magazinban… Ez a kiinduló pont. A kitöltetlenségében magába olvasztani képes algebrai gyökér a nulla. A jelenleg ledöntött tabuk és megbolygatott társadalmi normák száma. – Nem hitte el, hogy kimondta ezeket a szavakat, ahogy a hallottakat sem. Egy pillanatra úgy érezte, bár egy másik világban lenne, ahol, mondjuk, terrorcselekményekkel van tele az újság, fegyverekkel és tüntetőkkel meg rohamosztagosokkal, de ehelyett eljátszanak vele. Aztán beigazolódott, hogy tévedett, indulniuk kellett és hirtelen, pedig egy pillanatra már azt hitte, bukta a dolgot.

Mindeközben valahol máshol a hangzavar elviselhetetlenné vált, olyan volt, mint az adás utáni tévé vagy rádió, csak kicsit selymesebb, mint az éjszakai hullámverés.

Előző oldal werewolf27