Jó a fegyverem

Szépirodalom / Novellák (996 katt) Feketekard
  2015.12.30.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2016/3 számában.

Egyedül, s magamra maradottan, viszont a fegyverem meghízható. Mondhatnám úgy is, hogy bandukoltam a szintén magára maradt árnyékommal. El kell feledni a várost, az most nem érdekes, pedig mindennel teli az emlékszintem, teli városban tapasztalt élményekkel. Eltörhet a lábam, hogyan térek majd vissza, csak ettől rettegtem minduntalan. És rám lőttek, de kire lőjek vissza, senki sehol. Valószínű egy távcsöves fejvadász tüzelt. Vérem ömlött a csípőmből, elárasztva az aranysárga ruhám alját. A Hold fenn van az égboltozaton, sápadtan vigyorog, vagy mi, hallucinálok? De nem... egy arc bámul a képembe. Érzem, hogy kárörvendő a lelke. De nem félek, a fegyverem kitűnő, és már kattan is kezemben: Klatty, klatty, klatty. Háromszor.

Valaki a gonoszság hörgését színleli, vagy tényleg talált a lövedékem? Az árnyak menekülései vérfagyasztóak, tehát eddig leselkedtek rám, de a fegyverem elriasztja őket, ez jó, s a sötétben kötözgetem a sebet, már nem vérzik. Szóval nem súlyos, akkor meg gyerünk tovább! Bele a viruló erdők sűrűjébe.

Nem mernek mozdulni, sőt mi több, lélegzeni sem. Áh, ugyan már! Lehet, hogy csak ez az egy volt, megint csak képzeleg a lelkem. Agyament dolog lenne tüzet gyújtani, noha picit hűvös az éj. S a motoszkáló rengeteg játszik velem. Nyikorog valami. Hirtelen vészjósló csend lesz, és a fejemben egy igencsak egészséges dal ritmusa csendesít. Hadd legyen akármi, gondolom. Ez nem egy végignézhető horror, a zenémet nem is lehetne hozzáadni. Ezzel a dallamokkal az elmémben kinn a hűvös fák alatt, nem illek nagyon bele egy fegyveres támadásba. S mivel egésznap nem ettem semmit sem. Fogtam hát magam, s egy gombába haraptam, jókora hatalmas falatot csámcsogtam, egy kissé csípősnek bizonyult, de kit érdekel? Falatozásom befejezve, tovább haladtam a rejtélyes terepen. Messze tőlem a város, mégis egy ajtót vettem észre, épület sehol, csak egy ajtó, s az a bokor lenne az épület? A sötétben nem bírtam kivenni. Lenyomtam a kilincset. Az egyik részén, egy résnyire nyitva hagyott másik ajtó következett. Belestem, s hát egy pince, vagy mi ez? Újra, vagy azonnal egy nagy csattanás, mely egyben az ajtót is bezárta.

Szerencsére nincs füst, mert megfulladnék. Sóhajtottam magamban egy férfias hangtalant… leguggolva maradtam és ledermedtem azon nyomban.

Mivel a nagy zajt keltő valami egyszerűen nem törődött velem, nyomban el is aludtam, később felébredtem, de még mindig ugyanolyan sötétség mindenhol, így várok ott, s nem tudni, mikor talál rám valaki.

Előző oldal Feketekard
Vélemények a műről (eddig 1 db)