Negyedik típusú találkozás

Horror / Novellák (1576 katt) Albert
  2010.11.19.

Miklós az ágyban feküdt, a távirányítóval babrált. Semmi érdemleges műsor nem ment a tévében, megvárta feleségét, hogy mellé feküdjön, majd lekapcsolta a készüléket. Fáradt volt, egész nap a kukoricaföldben robotolt, a hátára feküdt és néhány másodperccel később már aludt.

Egy váratlan pillanatban felriadt. Teste remegett, izzadtságban úszott és annyira lebénult, hogy képtelen volt megmozdulni. Fájdalom és zsibbadást futott végig fejétől egészen a lábujjáig. Kiáltani próbált, hátha a felesége meghallja, de egyetlen hang sem hagyta el a torkát. A szobában furcsa alakok bontakoztak ki körülötte, többen is voltak, de azt nem tudta megfigyelni pontosan, mennyien. Aztán tehetetlen teste felemelkedett és lebegni kezdett az ágy felett, majd az idegenekkel együtt elhagyta a szobát.

Mikor újra magához tért, egy szerkezet belsejében volt, talán űrhajóban. Hallotta a jármű éles süvítő hangját, de szemei cserbenhagyták, csak homályosan, foltokban érzékeltek a külvilágot.

A következő pillanatban egy tágas teremben találta magát. Egy ágyon feküdt, s szinte megvakult a szemébe hasító szúrós fénytől. Az idegenek körülállták, ezüstösen csillogó tárgyakkal közelítettek testéhez. Érezte, amint a hideg fém a bőrébe hatol. Már nyögi sem volt ereje.

Kinyitotta a szemét, minden csendes volt körülötte. Felült, körülnézett. Egy kórházi szobában volt.

- Segítség – kiáltotta, és idegesen tépdesi kezdte ki magából a csöveket.

Egy nővér sietett hozzá.

- Nyugodjon meg, uram – próbálta visszatuszkolni az ágyba. - Valaki segítsen, nem bírok vele!
- Elraboltak – hőbörgött a férfi. - Elvittek az idegenek! Engedjen már el!

Biztonságiak, ápolók és egy orvos is érkezett a kétségbeesett kiáltozásra. Együttes erővel próbálták lekötözni a férfit. A nővér átlátszó anyagot szívott fel a fecskendőbe.

- Adja be neki! – kiáltott az orvos.
- Be ne adja, maga ribanc! Tudom, mi az a szar, azzal fogják kitörölni a memóriám! Maguk is mind benne vannak!
- Adja már be neki! – idegeskedett az orvos. - Még a végén felszakad a heg!

A férfi észrevette testén a vágásnyomot. Tudta, hogy valamit betettek oda. Valahogy sikerült kihúznia egyik kezét a szorításból, felkapott egy ollót, és vaktában kaszabolta a levegőt vele.

- Mit akarnak velem, rohadt férgek?

A nagy kavarodásban vér spriccelte tele a lepedőt és a hófehér kórházi falat.

- Felszakadt? – kérdezte az egyik ápoló meglátva a vért.

A férfi feje megfájdult, szemei lassan becsukódtak. Erőtlenül hullott vissza az ágyra.



Egy kórteremben tért magához, de ez már ismerős volt neki, a városi kórház egyik szobája, járt már itt régen. Fel akart ülni, de mozdulni se bírt, kezeit és lábait is az ágyhoz kötözték. Mellette a széken feleség ücsörgött könnyes szemekkel.

- Jól vagy, szívem? – szólalt meg a nő.
- Egyáltalán nem – dünnyögött Miklós. - Mi van velem? Hogy kerültem ide?

Némi kínos csend után különös emlékképek bontakoztak ki agyából.

- Emlékszem – szuszogott, majd a felesége szemébe nézett. - Elvittek! Tegnap éjjel elvittek!
- Tudom – mondta a nő.
A férfi meghökkent.
- Tudod? Láttad?
- Persze – bólintott. - Én akartam, hogy elvigyenek, én hívtam őket.
- De hát… - állt el a szava. - Miért? Mi volt a célod? Azt akartad, hogy megöljenek?
- A fenéket, ők mentették meg az életed!
- Ők? Az idegenek? Kísérleteztek velem, valamit belém ültettek!
- Miféle idegenek? Miről beszélsz?
- Tegnap éjjel! Mégis mi a fene volt tegnap éjjel?
- Infarktusod volt – közölte a feleség. - Teljesen lebénultál, hörögtél, és többször is mondtad, hogy szúr a mellkasod.
- Na és az idegenek? Ott álltak körülöttem. És velük együtt lebegtem ki a szobából.
- Kihívtam a mentőket, ők hordágyra tettek, és úgy vittek ki a házból.
- Az nem lehet – hunyta be szemét Miklós. - Emlékszem az űrhajóra, a különös hangjára.
- Az a mentő volt és a szirénát hallottad!
- Kísérleteztek is velem, egy ágyon feküdtem valami nagy fényben, és mindenféle műszerrel babráltak.
- A kórházban felfedezték, hogy vérrögöd van. Azonnal meg kellett műteniük.
Miklós felsóhajtott és megfogta a nő kezét.
- Istenem, csak képzeltem az egészet. Akkor minden rendben van.
- Egyáltalán nincs – engedte el férje kezét a nő, majd felállt és hátrébb lépett.
Miklós idegesen kapkodott a levegőben felesége érintése után, de csak az ürességet találta.
- Miért nincs? – kérdezte a mennyezetet bámulva.
- Az intenzíven megölted az orvosod, te őrült! Torkon szúrtad egy ollóval!

Előző oldal Albert
Vélemények a műről (eddig 1 db)