Kígyóvonal VIII.
Az őszi munkálatok befejeződtek. Beköszöntött a tél nagyon sok hóval és erős hideggel. S akkor Kálmán csak Jolánra szorult. Nem volt téli cipője. Nővére szandáljában ment iskolába. Körülményes volt az indulása. Az osztályban már folyt a tanítás, mikor belépett. Hatalmas röhej fogadta. Szégyenkezve foglalta el helyét a padban, és szorgalmasan dolgozott. Szünetben odament hozzá Ilona, kedves kis osztálytársa, aki éppen olyan jó tanuló volt, mint ő. Rokonszenveztek is egymással, és látható rokonszenvvel kezdte vigasztalni.
- Ne törődj te velük! A te tudásod örökké megmarad, és arra használod, amiről ők még nem is hallottak. Előtted a jövő, s ők a falu szolgái maradnak.
Kálmánnak jól estek azok a gyöngéd, szép szavak. Erőt adtak neki, hogy valóra váltsa, amit magának megálmodott. Érezte máskor is, hogy az a lány másképpen viselkedik vele, mint a többiekkel. Ugyanolyan jól tanult, mint Kálmán. Nem tudták akkor még, hogy tiszta, szép vonzalmat éreznek egymás iránt. Az érzés sokáig, nagyon sokáig elkísérte. Öregkorában is meleg szívvel emlékezett rá. Csak az az egyetlen mondat hangzott el köztük. Azután még véletlenül sem találkoztak. Kálmánnak nem volt annyi bátorsága, hogy meglátogassa. Utolsó levele az volt, melyben kicsengetésit küldött Ilonának.
Utolsó évüket élték az iskolában. Kálmán munkája szaporodott, játékra csak ritkán akadt egy kis idő. Azt tervezték, hogy megtámadják az öreg almafát. Uzsonnára jó lesz egy kis gyümölcs. Csakhogy azzal nem elégedtek meg. Összetörték az ágakat, megcibálták a dús lombokat.
– Szedte-vette, pernahajderek! Mit műveltetek? Úgy látszik, nem akartok már almát enni ezekről a fákról.
Kálmán akkora pofonokat kapott, hogy tízesével számolta a csillagokat. De hogy miért Kálmán, azt a tanítónő sem tudta. Talán azért, mert ő volt legközelebb. Azt azért nem lehetett mondani, hogy veri a gyerekeket. Szigorú volt, s azt jól tette. Sajnálták is a faluban, mikor hírét vették, hogy elhagyja a falut. Egyetlen fia befejezte egyetemi tanulmányait, odaköltöztek, ahová gyermeke a kinevezését kapta. Kálmánnak azután még két tanítója volt Egerfügén. Érkezett hozzájuk egy tanító, akit mélyen érintett a kommunista ideológia fertőzése. Nem is maradt sokáig ő sem a faluban. Katedrát kapott Erekfőn abban az iskolában, amelybe aztán valamivel később Kálmánnak is sikerült bejutni. Találkozunk még vele Erekfő híres kollégiumában.
Abban az esztendőben alakult meg a Pionírszervezet. Májusi forró napfényben avatták fel az első tagokat. Egerfügéről Erekfőre vitték a jelölteket. Kálmán nem volt köztük, de jó barátja, Nikulica igen. Akkor törte a fejét, hogy miért? A válasz csak később világosodott meg előtte. Neki sem kellett sokáig várni. A következő évben – már az erekfői gimnáziumban - ő is tagja lett a szervezetnek. Akkor született meg életének első írása – egy kis cikkecske – s az országos gyermeklap, a Pionír közölte „Tengerész akarok lenni” címmel.
Az évzáró ünnepségre Anya új vászonnadrágot, hozzá mellénykét varrt fiának. Boldogan ment az ünnepségre, s csak fokozódott az öröme, mikor a sok ember és a szülei előtt a tanító elvtárs megdicsérte, mint az iskola legjobb tanulóját.
Az ünnepi örömhangulat nem tartott sokáig. Kálmán közölte szüleivel, hogy ő tovább akar tanulni.
– Édesapám, én nem szeretném megszakítani a tanulást. Erekfőn akarom folytatni!
– Én, fiam, arról hallani sem akarok. Hasznodat akarom venni itthon, s ha megöregszünk, te leszel a gondozónk.
– Nem feledkezek én meg úgysem magukról, talán úgy még inkább segíthetek maguknak.
– Ne folytassuk, fiam, én döntöttem, te meg ahhoz tartsd magad! Anyagi lehetőségeink sincsenek hozzá.
Kálmán akkor elkeseredett, de nem adta fel. Tovább bizonygatta Apának, hogy márpedig ő tanulni akar. Még azzal is megfenyegette, hogy kárt tesz magában, ha megvonják tőle a továbbtanulás lehetőségét. S mit adott az Isten? Az egyik nap Apa összetalálkozott egyik osztálytársa édesapjával, aki próbálta meggyőzni a Kálmán igazáról.
- László bátyám, ne tegye tönkre a fia életét! Ő tanulni vágyik, és tanulnia kell, hiszen ő volt az iskolánk legjobb tanulója. Látja, én is beírattam a fiamat, pedig bizony gyengébb, mint a maga fia.
Apa elgondolkozott ezen, és mikor hazaért, megörvendeztette a fiát.
– Kálmán, holnap bemegyünk a városba. Beiratkozunk az ötödik osztályba.
Az öröm, melyet gyermeke arcán látott, őt is megnyugtatta. Megerősödött benne, hogy helyesen döntött.
