LFZO (06/21) (2006-7)
Eszter és LFZO egy-egy jégkrémet nyalogattak a Nagy utcán, mikor egy hajléktalan állt oda hozzájuk.
- Elnézést kérek, nem tudnának kisegíteni egy kis apróval? Nincs elég, hogy kenyeret vegyek...
- Ha akkor március 2-án megveszed a rózsát a születésnapjára, és nem iszod le magad, mikor még élt, nem hagyott volna ott a doktorral, aki a vakbélműtétet hajtotta végre rajta, és akkor nem sodróc olyan depresszióba, hogy elidd a házad árát, és most aprót kérj tűlünk.
- Ez nem volt valami kedves - fortyant fel Eszter.
- Ecóval sem említettem, hogy kedves vagyok. - vont vállat LFZO, míg otthagyták a lassan könnyezni kezdő embert.
- Talán egy kis aprónak tényleg örült volna. Rám honnan van pénze, őrá miért nincs? Mit jótékonykodik velem?
- Nem vagyok teljes mértékig biztos benne, hogy Magára kellene hallgatnom, és alamizsnát adnom valakinek, aki nem tanult abból, hogy kell a pénzre vigyázni.
Eszter húzta a száját.
- Nem erről van szó.
- Hanem?
- A kedvességről. Együttérzőbb is lehetett volna, anélkül, hogy egy fillért is adna.
- Abból nem tanul.
- Majd pont magától tanuljon. Ami most van, az a fontos, tökmindegy, mi történt, az már úgyis megváltoztathatatlan. MOST mihez kezd?
- Megoldja.
- Honnan tudja?
LFZO összehúzocemöldökkel és elhúzocájjal nézett a lányra.
- Folytathatnám? Köszönöm. Szóval genetika az őskorban. Nem is biztos, hogy valami kimászott a vízből. Hihetőbb, ha azt mondja az ember, hogy a víz apadt ki az élőlények alól. Hiszen valamikor víz borított mindent, míg nem jöttek a lemezmozgások és felgyűrődések.
- Eszembe jutott egy kérdés.
- Parancsoljon.
- Miért van és mi a gravitáció?
- Húzza végig az ujját azon a padon. Finoman.
Eszter úgy tett.
- Piszkos?
- Igen.
- Miért piszkos?
- Ecerű fizikai kötődés.
- Vagy mert inkább vonzzák egymást, ha túl közel kerülnek... Hé, de hiszen, lehet, hogy az ehhez hasonló egymást vonzás miatt találkoztak és maradtak együtt a hat alapanyag tagjai? Nahááát!!
- Maga szórakozik velem.
- Nem tudom nem ezt tenni.
- Ezt a mondatot már a Brigantikban is leírta, csak akkor jobb megfogalmazásban.
- Hja, kérem, NEM TUDOK mindig ugyanolyan színvonalat tartani (csak egyre jobbat, heheeheheehe...). Röviden: az atomok kezet fognak, szasz, szasz, aztán egyre többen vannak. Megfelelő kombinációval bármit létre lehet hozni. BÁRMIT. De ahhoz ugye ismerni kéne azt. Szabályozzák, milyen színű szeme legyen a születendő gyereknek. Ugyan. Miféle gyerekes hatalom ez? Le tudja győzni a gravitációt? Megmarkolná a Földet, és belevágná a Szaturnuszba? Össze tudna rakni egy másik napot, vagy egy másik galaxist? Vagy hasonló apróságra képes lenne? Az ember hatalma kisebb, mint sejti...
- Ezt is valaki más mondta.
- Aha. És mit gondol, neki ki „mondta”?
- Nem lehet ott mindenütt.
- Én vagyok a „mindenütt”. Maga képtelen elvonatkoztatni attól, amit lát. De már megint hagyom, hogy elrángasson a főtémától, mikor tudom, hogy Maga pont ezért létezik. Tehát: látott már pocsolyát? Maga szerint, mikor még nem volt élet a Földön, volt már pocsolya? Úgy értem, olyan, ami nagyon sekély, de mégis sokáig ott marad, mert árnyékos helyen van? Mondjuk egy szikla odvában, vagy akárhol. Végre megfelelő helyen ahhoz, hogy valami történjen. Ha elég ideig tud ott maradni, az atomok előbb-utóbb úgy találkoznak egymással, hogy beinduljon egy folyamat, ami nem tud nem megtörténni. Nem tudtak nem ellökődni egymástól, hogy ne lépjenek kapcsolatba. De aztán a hely mégsem volt elég biztonságos, hogy abban a formában fenn tudjon maradni. Kezdett kiszáradni (ami ugye szintén csak egy olyan folyamat, amit már eleget taglaltam), teszem azt. De a közvetlen közelben még van lehetőség, hogy megmaradjon. Hát oda kell menni. Akik már ott vannak, azok is odavonzhatták, de inkább odavonzatja saját magát - így túléli a felbomlást. De honnan tudja, hogy neki arrébb kell mennie, mikor még csak néhány atomból áll? Hát akkor még nem is. Ha volt elég ideje, már nem néhány atom, hanem néhány ezer (vagy millió). Ennek már azért komoly mérete van. És az egyik vége jelentősen távol a másiktól. Közelebb kerülhettek egymáshoz az atomok, a tőlük független atomok taszítására. Hívjuk mondjuk összehúzódásnak. Mikor aztán megint jók lettek a körülmények, ellazulhattak kényelmesen. Ez volt a Lüktetés. Ha ismétlődik, Ritmus. Ez már bonyolódhat, hiszen nem valószínű, hogy mindig ugyanonnan érik ugyanolyan hatások ezt a molekulát. Máshova mozdul, máshogyan. Tehát definiáljuk a mozgást. Anyag, amely valaminek a hatására helyzetet változtat. Vagy mondhatjuk másképp: Nem tudott nem mozogni.
- Azt hiszem, előreszaladtunk már megint. Még nincs magyarázat arra, hogy Maga a bolygó honnan van.
- Végül is az már kitalálható volt, nem? A bolygó atomjai nem tudtak nem egymáshoz vonzódni. Egyik reakció a másikból indult ki. Becsapódások, hőfelszabadulás, blablablabla... Inkább járjunk már ott, hogy a Döntés nem adatott meg az Anyagnak, hogy mást csináljon, mint amire rendeltette ÖNMAGÁT.
- És ha Isten rendeltette így?
- Jaj, hagyjuk már. És Istent mi rendeltette, hogy így rendeltessen? Már a molekuláknál tartottunk, és hogy ezek mindössze más atomok és molekulák miatt jutottak el odáig, hogy lüktessenek. Ezt nevezhetjüxívnek, vagy az első „mozdulatnak”. De nem fontos. Lépjünk tovább. Egyes molekulák egyes részei összekapcsolódhattak olyan molekulákkal, amik bárhova nem tudtak volna - mivel egyébként a saját atomjaival is ez a helyzet. Aztán, hogy ez az új molekulával is megtörtént, egyre nagyobbak lettek. Ám az első molekula más részei nem tudták elviselni a taszítást, amely saját legtúlsó végét taszítja, hát ahol túl gyenge a fizikai kapocs, ott elválnak. Persze az üresen maradt rész megint magához vonz (nem tud nem vonzani) egy ugyanolyat, mint az előbb, egyes részei vele is maradhatnak, maximum nem sokáig, és újra elválnak. Tessék, „anyagcsere”, vagy „lélegzés” alapfokon. Na. Valahonnan innen kezdik el tanítani az iskolákban. Mikor már tudnak a molekulák lélegezni, anyagcserélni, és már nevén is nevezik, mint mondjuk baktérium, vagy ilyesmi. Innen már következtetni lehet ugye tovább, mi történt addig, míg nem lettek dinoszauruszok, amiket heccből kifelejtettem a keresztény biblia írásából, meg pár tucat más nép eredettörténeteiből.
- Maga írta a bibliát?
- Ja, unatkoztam kicsit, aztán írtam párat. Minden népnek másikat.
- Miért volna jó Magának, hogy az emberek higgyenek nem létező dolgokban?
- Sok ember nem tud nem hinni valamiben. Sokkal jobb, ha ad nekik valamit, amiben hihetnek, legalább nyugton vannak a seggükön, és nem ugatnak. Sokkal jobb, hogy azt hiszik, tudnak mindent a világegyetem keletkezéséről és titkairól, mert különben felemésztené őket, hogy még arról sincs fogalma, HOGYAN képes felfogni, amit olvas.
- „Felemésztené”?
- Az ember a kezdet kezdetétől kérdéseket tesz fel, majd válaszra bukkan (?), részben ebben különbözik az állatoktól. Mi lehetett az első kérdés? Talán nem is ez a fontos, mint az inkább, hogy miért tett fel kérdést egyáltalán, és HOGYAN? Mivel nem volt valószínű, hogy az első lény, ami még csak a vízben élhetett, rögtön kijött (nem is nagyon volt hova sokáig, míg el nem érkezett a fizikai változásban egy olyan pont, hogy már lehet) a szárazföldre, alakult a külső atomok hatására, míg olyan formája nem lett. Tudott mást csinálni? Nem. Tudta, hogy mit csinál? Nem.
