Előadás
Az élet egy játék, egy előadás,
a díszlet pedig oly csodás!
A függönyt felhúzzák,
jöhet az első felvonás.
Boldogan kezded a fiatal éveket,
reményekkel telve kacagsz, nevetsz.
A biztos kezek visszatartanak,
minden nehézséget megakadályoznak.
A szíved felveszi a lüktetést,
érzed, hogy az élet milyen szép!
Minden napot meghosszabbítanál,
de véget ér az első felvonás.
Felhúzzák a függönyt.
Gondterhelt vagy, s fáradt.
Már alig várod, hogy vége
legyen egy napnak.
Nincs anyád, ki csókjával simogat,
nincs apád, ki segítő jobbot ad.
Reggeltől estig robotolsz, dolgozol,
válladon, mint az ólom, a gond honol.
Mire felocsúdsz, jön az utolsó felvonás,
már az élet egy cseppet sem csodás.
A szívedet már elhagyta a lüktetés,
és már örülsz, hogy egyáltalán élsz.
Reggelente mindened fáj.
Hegyeket sem akarsz megmozdítani már.
Nézed a felhőket, a kék eget,
már nem érdekel, hogy mi van veled.
Ennyi volt hát?
Véget ért az előadás…
A függöny elé még kilépsz,
hogy utoljára még körbenézz.
A nézők már elmentek,
másnak adod át a szerepet.
A fények kialusznak,
az ajtók bezárulnak…
