Az én Múzsám
Az én Múzsám ma született gyermek,
nekem vele kezdődik az élet.
Arra ösztönöz, hogy írjak verset,
ami kész van, az már igen öreg.
Lelkemből nőtt ki a kedves Múzsa,
életemnek a legszebb virága,
nekem ő lesz a legdrágább kincsem,
mert őnála jobb Múzsa nem terem.
Kedves, akár a csobogó patak,
ragyog, mint égen a fényes csillag,
friss, harmatos, rám csillan a szeme,
akkor lennék boldog, ha szeretne.
Az én Múzsám fehér, tiszta angyal,
legszebb éke, hogy ő még fiatal,
tudom, hogy csak úgy lehet az enyém,
ha sokáig hűséggel várom én.
Az Múzsám fiatal, színes virág,
nála szebbet emberfia nem lát,
ha rám tekint, úgy csillog a szeme,
érzem: lelkemnek éltető fénye.
Bátortalan hozzám szólni: látom,
elfordítja fejét, hogy ne lásson,
olyankor talán azt gondolhatja:
én vagyok neki az édesapja.
Csendben várom, hogy teljen az idő,
hogy egyszer már nagylány lehessen ő,
és szeressen annyira engemet,
hogy én mellette boldog lehessek.