LFZO (02/21) (2006-7)
A nagy borítékban is orvosi jelentések álltak. Egy gerincvelőműtét. Mindenhol Eszter neve szerepelt.
- Hadd találjam ki - mosolygott LFZO - Még mindig nem érti, igaz?
Eszter köpni-nyelni nem tudott, nem még válaszolni.
- Biztosan arra gondol, emlékezetkiesése van, vagy ilyesmi - kortyolgatott egy kakaót jókedvűen, sétálgatva a szobában fel-alá.
A lány erre sem felelt, inkább elgondolkodott rajta, mert lehet a feltevésben valami.
- Nincs emlékezetkiesése. Maga ecerűen nem tudja, mi történt, míg a kórházban feküdt. Olvasta a Feltűnési viszketegség-et? Nem rossz kisregény. Tudta, hogy igaz történet? Illetve olyan igaz történet, ami a szó mexokott értelmében nem felel meg a valóságnak (Na jó, segítek: a képletes fogalmazások miatt nem felel meg). Szóval a 11. fejezetben Geniusz felébred egy kórházban. Maga is ott volt, ez egy nem létező kórház, mármint azután nem létezik, miután kijött onnan. A Geniusz nevű főszereplővel is pontosan ez történt. Egyébként Geniusz sem létezett, és mégis volt. Na jó, látom, furcsa arcokat vág, inkább folytatom a kórházas tésztát. Hogy hogy került abba a kórházba, azt kérdezi? Mert kiugrott innen a betonra - mutatott az erkély felé. Ebben a pillanatban villámlott odakint.
A lánynak forgott a feje a sületlenségektől, de felállt bezárni az erkélyajtót, mert lehűlt a lakás, és fújni kezdett a szél.
Mire megfordult, LFZO-nak hűlt helye volt. Szinte számított rá. És szinte tudni vélte, hogy száncándékkal tűnt el. Hogy saját maga jöhessen rá, mi történt vele. Biztos volt benne, hogy nemsokára találkoznak újra. Addig ő meghasonlik.
