KÍGYÓVONAL - Regény folytatásokban
Januári hóhullás ideje volt. Egerfügén már napok óta havazott. Friss hótakaró alatt szunnyadt a falu. Későre virradt. Apa már ébren volt.
- Elek fiam, ébredj te is, adni kellene a jószágoknak!
Apa meg ő szokta ellátni az állatokat. Mire befejezték, már a többiek is mozgolódni kezdtek. Elkészült a reggeli, elfoglalták helyüket az asztal körül, és megtartották szokásos istentiszteletüket. Anya felolvasta Bibliájából a kiválasztott igéket, és mélyen átélt szent imát mondott. Szépen énekelt, Apának is jó hangja volt, és egy zsoltár eléneklésével fejezték be az istentiszteletet, és megreggeliztek. Anyának csak az asztal sarkán jutott egy kis hely. Néha-néha felsóhajtott, kicsit nyugtalanul figyelte a családot. Idős kora ellenére gyereket várt. A tizenegyediket.
Hullámzó dombokról hajlik a falu csöndesen várakozó, széles völgybe. A vastag hótakaró elzárta a világtól. Dolgozni nem volt mit, valamennyien a szobába szorultak. Könnyíteni akartak a zsúfolt helyiség levegőjén. A férfiak kimentek, hogy megszabadítsák az udvart az éjszaka lehullott hótömegtől. Este már kedvesen szállingóztak a hópelyhek. Ezüstös csillogással, játékos forgolódással értek a földre. Néhány lépés után semmi nem látszott a fehér takaró alól. Nyugalmasan, kitartóan, sűrűn havazott. Az éjszaka folyamán sem engedett, sőt, mind gazdagabban folytatta.
Hajnal felé a hőmérséklet is alászállt. Olyan hideg lett, hogy vékony jégcsapok csüngtek az öreg bácsik felkunkorodó bajszáról. A lélegzet meleg párája azonnal jeges tömbbé fagyva hagyta el a járó-kelők ajkát. A Hatló további nedves időt ígért. Zúgott csöndesen. Ez azt jelentette, hogy nem túl nagy a veszély. Sűrű, szürke ködöt pipált az öreg hegy. Azt jelentette, hogy a havazás nem tart már sokáig. Ilyenkor is lenyűgöző a látvány, de tavasszal, nyáron megsokszorozódik. A kirándulók figyelmét a repedezett, öreg bükkök meg tölgyek kötik le. Azt suttogják, hogy ők már nagyon öregek. Öregek, de makkot még teremnek. Gyakori vendégek erre a makkszedők. És az a vén hegy öreg tapasztalattal és gonddal fogja körül, őrzi a falut.
Legközelebbi szomszéd a vidéki kisváros, Erekfő. A központban három hosszú utca találkozik. Egyik szögletében, a sarkon állt az az apró, vert falú, kis ház, melyben a gyermek megszületett. Csak állt, mert már nem áll. Idegenek vásárolták meg a telket, a kis viskót lebontották, s most szép, nagy, emeletes épület büszkélkedik a helyén. A hosszú utcák egyikén jutunk el a temetőhöz. Kicsi falu, kicsi a temető. Talán húsz-huszonöt sírhelyet lehetett megszámolni. Igaz, az csak az egyik sírkert: a baptistáké; mert van egy másik is, a reformátusoké. Sőt egy harmadik, a románoké.
A legrégebbi idők óta élnek ott magyarok és románok egyetértésben. Csak néha-néha szabadulnak el az indulatok. Azt tudomásul veszik, és hamar le tudják csöndesíteni magukat. A temetőtől visszafordulva, a saroknál balra térünk, és az utca végében találjuk a református templomot. Megfordulunk, és egyenesen folytatjuk utunkat: egy kicsi, rövid, szűk utcába érünk - Szorosnak nevezik. Ha onnan jobbra térünk, még két nagyon hosszú utcán sétálhatunk végig. Mind a kettő a dombra kívánkozik, s elér a nagy kiterjedésű mezőkhöz, melyek kenyérrel látják el a falut. Kiterjedése majdnem olyan nagy, mint az Erekfőjé, de aránylag kevés lakossal.
A szülőház telkének végében csörgedezik a sekély vizű patak, s annak partjáról hatalmas, vén diófa figyeli a járókelőket. A dombok oldalán gazdagon termő gyümölcsösök terülnek el, s még a szőlőskertek is helyet kapnak. Szüretkor az oltatlan, magántermő szemeket a tőke alól szedik fel. A faluban igencsak gyakori az Egress név, s az azt viselő családok úgy tartják, hogy ők mind rokonok. Régebben nemigen lehetett hallani máshol, csak Erekfőn. Most annyira ismertté vált, hogy a minisztériumban magas rangú beosztott is viseli. Bejártuk a falut, megtudtunk róla egyet s mást. Még mindig havazott csendesen. Apa meg Anya folytatta a beszélgetést.
