Démonok csatája I. - Orvacsora

Fantasy / Novellák (1104 katt) GhostLike
  2015.01.29.

I.

Lenyűgöző látványt nyújt a szemnek a Sheral déli bérccsúcsa. A hófödte táj, igaz, nem hemzseg az élettől, inkább a magány érzése és a halál ígérete lengi körül, de mégis elképesztően meseszép és mozgékony. Szinte megállás nélkül változik. A hó és a szél játéka ez. Kavargó hófehér förgeteg. A bércről száz mérföldekre is el lehet látni. A lenyugvó nap fényében megcsillannak az erdőségekben megbújt kis tavak és patakok. Több tucat lámpás fénye látszik a messzeségben, több tucat város fénye ez. A bércről lenézve látszik a határ, a fehér és zöld átmenete. Visszafelé nézve a havas, jeges, majd kies, sziklás és végül az erdős, élettől hemzsegős.

Billy elgondolkodott, hogy de jó is lenne inkább odalent lenni, mint idefent, a csontig hatoló hidegben egyedül. Folyton csak az járt az eszében, hogy is lehetett ennyi esze, hogy nekivágott egyedül az útnak, ráadásul sötétedéskor. Nagyon reméli, hogy ez nem egy öngyilkos küldetés lesz. Éppen ezért nagyon hamar találnia kellene valami barlangfélét, ahol megbújhat a halálra fagyás elől. Miután befejezte a sóvárgást a melegnek tűnő fényecskék láttán, hamar továbbindult. Már-már tán az eszméletét is elvesztette egy-egy pillanatra, az ujjait is kezdte egyre kevésbé érezni. Mestertolvajként nem engedheti meg, hogy ujjak nélkül hagyja el a hegyet, tán azokra még szüksége lehet. A hó ropogását és a fagyos szél suhogását, tán csak a fogai vacogása múlta felül.

Már épp azon kezdett gondolkodni, hogy megfordul és elindul vissza a hágónak, majd a legközelebbi város irányába tovább, kinek kell a történelem legnagyobb elrejtett kincse, ami drágább, mint ezer másik ember élete, vagy tucatnyi város maga. Hatalmas volt a dilemma, de szinte hihetetlen, hogy ebben a pillanatban a távolban egy barlangot világított meg a lenyugvó nap utolsó fénysugara. Billy sietve szedte lábait, hogy mihamarabb szélcsendes menedékbe érhessen. A barlangba érve egy rövidke járat egy nagyobbacska csarnokba vezetett. A bejáraton kívül egy másik járat vezetett tovább a hegy belseje felé. Szerencsére semmi sem utal arra, hogy ennek a barlangnak lenne lakója. Sem csontok, sem dögszag, de még lábnyomok sem a sajátján kívül. Ami viszont van, az néhány száraz gyökér, moha meg valami más növényféle. Remek hely a tűzrakásra és már alapanyaga is van hozzá. Hamar összetákolt egy kis tábortüzet, majd gyorsan mellébe feküdt, és kezdte átmelegíteni elgémberedett végtagjait.

II.

Billy belépett a fogadóba, amit a megbízó jelölt ki találkahelynek. Fáradt volt, szemei karikásak, arca nyúzott. Tán megviselte az esti dorbézolás. Valahogy sosem viselte jól a másnaposságot és a vele járó kellemetlenségeket. De hát a kapcsolatokért benne van minden jóban. Így sikerült a jelenlegi megbízóra is szert tenni. Lassan körülnézett a fogadó ivójában, hátha látja a keresett személyt. Egy kéz emelkedik a magasba a lépcső alatti sarokban, és egy ismerős arc néz irányába. Billy kezét a szája elé emelte, majd egy hatalmas ásítással lendületet adott lábainak, amik egészen az asztalig vezették. Majd leült a férfival szemben.

- Csak, hogy megérkeztél, már vagy fél órája várok – mondta Billyre nézve, elég morcos hangon. - Már kezdtem azt hinni, hogy inadba szállt a bátorságod – folytatta már kicsit inkább gúnyos hangon.
- Talán ha nem ilyen korán kellett volna találkoznunk! – mondta, majd egy nagyot ásított.
- Korán? Délután három óra van. Az emberek ilyenkor már a munkájukkal végeznek és mennek haza! Még, hogy korán! – reagálta le hirtelen és tán kicsit sértődötten is.
- Jól van, na, ne pattogj, hosszú volt az este, és ha tudni akarod, a Te ügyedben végeztem kutatásokat.
- Jaj, ne haragudj, nem tudhattam, és mit sikerült kiderítened?
- Mondom, ne pattogj! Mindent a maga idejében. Előbb kérem a beígért előleget – elővett a zsebéből egy üres erszényt és a férfi elé tolta. - Már pakolhatod is bele.
- Húsz aranyat beszéltünk, igaz? – kérdezte lehajtott fejjel, miközben pakolt.
- Huszonötöt és a legjobb pipadohányod! – nézett a férfira szúrós szemekkel.
- Óh, igen, valóban, már… már emlékszem – lassan áttolta az erszényt Billynek, és mellérakott egy másikat is.
- Rendben! Amit jelenleg tudnod kell, hogy a célszemélyek birtokában van egy térkép, amin fel van tüntetve a kincs sejthető rejtekhelye. A kincs valahol a Sheralban van, egy barlang mélyén. Természetesen a térkép jelöli a helyet. Ami a lényeg, hogy további tíz aranyért megszerzem neked a térképet – mondta magabiztosan és határozottan.
- De hát most fizettem neked huszonöt aranyat!
- Igen, az információkért, ha a térkép is kell, az további tíz arany – majd vállat rántott. – Nekem mindegy, a te döntésed.
- Tolvaj vagy! – mondta a férfi egyenest a szemébe.
Billy elmosolyodott és a férfira nézett.
- Igen, de ezt te már nagyon jól tudtad – közben elővette zsebéből pipáját, kibontotta a most kapott dohányos erszényt, majd megtömte vele. Rágyújtott és mosolyogva pöfékelni kezdett, majd újra a férfira nézett.
- Ha az infó megért huszonöt aranyat, akkor a térkép már csak megér még tízet.
- Rendben van! Látom, nem vagy kezdő, de már ezt is tudtam jól, amikor téged bíztalak meg. Akkor, hogy lásd, én sem vagyok kezdő, és a szándékom is komoly, megkapod a tíz aranyat a térképért és további száz aranyt, ha meg is szerzed nekem a kincset.

Billy próbálta leplezni megdöbbenését, de hát az a kis füstcsík csak leszaladt a torkán, mitől köhögni, fulladozni kezdet. Érezte, hogy a látszat most ellene szól, nem szabadna, hogy amatőrnek tűnjön, aki így reagál a sok pénz hallatán, ezért hát…

- Valóban jó erős ez a dohány, igazad volt! Mit is mondtál? Száz? Legyen, de csak, mert szimpatikus vagy.
- Húszat kapsz előre a felszerelésre, meg amire szükséged lehet, persze csak ha már a térképet is megszerezted. – A férfi felállt az asztaltól. – Ha már megszerezted, jelentkezz, és újra találkozunk.

Billy bal kezével a kabátja alá nyúlt és az övéből előhúzta a térképet, majd az asztalra tette. A férfi szemei elkerekedtek a megdöbbenéstől, majd visszaült az asztalhoz.

- Nem vagy semmi figura! Mondták már?
- Párszor!
- Jól van! Reggel találkozzunk ugyanitt, olyan kilenc körül, elhozom a pénzt, a többi már rajtad múlik. Ha szükséged van segítségre, tudok adni pár embert.
- Mindig egyedül dolgozom, nincs kivétel – mondta, majd felállt az asztaltól és kisétált a fogadóból.

Másnap, miután megkapta a húsz aranyat, összevásárolt némi felszerelést, áttanulmányozta a térképet, és útnak is indul. Útközben eszébe jutott, milyen kár is, hogy nem kérdezte meg, hogy a kincs szó, mit is takar konkrétan, de hát, ha ennyi pénzt hajlandó adni érte a megbízó, biztos, valami még értékesebb lehet. Talán drágakő, mágikus tárgy, vagy csodafegyver, de mindegy is, majd, amint meglesz, kiderül. Szerencsére van térkép, csak meglesz hamar, így már nem lehet túl nehéz.

III.

Napfény világítja be a barlangot, a tűz már rég kialudhatott, és az általa keltett hő is tovaszállt. Billy ébredezni kezdett. Elég hideg van, de már elviselhetőbb, mint éjjel volt. Miután magához tért, első dolga volt, hogy megvizsgálta magát.

- Oké, úgy látszik, minden rendben. 8-9-10… 18-19-20. Jól van, mind megvan és még a plusz egy is – Szerencsésnek érzi magát, hisz tudja, hogy ez a hegy sok ujjat, végtagot és életet rabolt már el sok-sok embertől.

Ezután a kijárathoz sétál, hisz jó lenne tovább haladni, de amint közeledik a barlang szájához, egyre jobban érzi, hogy ez nem lesz olyan sima ügy. A barlang szájához érve látja, hogy pokoli idő van odakint. A hóvihar már félig be is temette a bejáratát, és ami odakint van, az még rosszabb. Ott a biztos halál várná. Nem marad más választás, mint felderíteni a járatot. Talán van másik kijárat. Még egy pillantást vet előtte a térképre, és úgy tűnik, a helyzet nem is olyan rossz, mint elsőnek tűnt. Ez talán egy barlangrendszer, és ha igaza van, a kincs innen is megközelíthető. Így hát irány a járat.



- A fene sem gondolta volna, hogy ez a barlang ekkora - már sok-sok órája bolyong a járatokban az is lehet, hogy napok óta, és csak remélheti, hogy jó felé. Mintha megállt volna az idő. Végtelennek tűnik a hegy mély. Szerencsére jól bevásárolt. Az étel és a víz, még jó sokáig kitart, bár ez nem mondható el a fáklyáról. Az utolsó darab már-már épp pislákolt.

- A francba, kialudt! Oké Billy, most nagy szarban vagy! A francba, hogy mindig egyedül dolgozol, na, ez most lehetett volna a kivétel. A francba!

A vaksötétben elég volt egy rossz lépés egy csúszós kövön. Egy hanyatt vágódás, egy csattanás, amint a fej sziklához csapódik, majd csend és nyugalom.

Billy lassan kezd magához térni. Szemeit próbálja nyitva tartani, de azok újra és újra bezárulnak. Résnyire mégis sikerül kinyitni, és mintha fényt látna. Nagyon bízik benne, hogy ez nem a fény az alagút végén, jobb lenne inkább a barlang végén. Egyszer csak ismeretlen hangok csapják meg a fülét.

- Enyimé a két lába, Tiedé a feje!
- Nem, Enyimé a lába, Tied lehet a keze!
- Én találtam, Enyimé a lába.
- Az elűzőt meg Én találtam, mégis bevágtad a lábát, ez most az Enyimé!

Billy látása egyre jobban kezd kitisztulni, amit viszont lát, megrémíti. Két ork áll a plafonon és vitatkozik valamin. Ja, nem, mégsem, ő lóg fejjel lefelé felfüggesztve a plafonra, az orkok a földön állnak. Úgy dönt, eszméletlennek tetteti magát, amíg kitalál valamit.

- Na akkó tudod mit, felezzük el! Ott a bárd, csapd ketté hosszába, addig én szedek mohát hozzá – majd elindult a barlang egyik fala irányába. A másik kezébe vette a bárdot és Billy felé haladt. Már éppen emelni kezdte a bárdot, mikor…
- Ne-ne-ne, várj, mit csinálsz, ne tedd!
- Ezt néz má, Ogg. Még él a ember.
- Nem is baj, így legalább friss, rég döglötten rosszabb az íze.
- Ember, most meg leszel edve! - majd a feje fölé emelte a bárdot, csapásra készülve. Billy majd becsinált a gatyájába ijedtében, amikor hirtelen eszébe jutott egy régi mese, amit még nagyapja mesélt neki. Elég hasonló történet volt, hátha beválik.
- Hát jó, egyetek meg így nyersen, majd belehaltok a beteg húsomba.
- Várj! – ordított a mohát szedő ork a másiknak. – Mié hanánk bele? – kérdezte Billyre nézve.
- Azért mert… emberitiszem van. Az egy veszélyes betegség, amit az emberi nyers hús terjeszt. Orkokra különösen veszélyes – remélte így elmegy a kedvük az elfogyasztásától.
- Akkor hát tűzre vele! – mondta a másik ork. – Akkor majd kiég az eberisz… emberiszti… emberit… az a szar! – vágta rá dühösen.

Ó a fenébe, ez sem jött be - gondolta Billy, de még mindig van egy ötlete.

- Az nem elég! Az emberitiszt csak egyféleképpen lehet eltávolítani a húsból. Főzéssel.
- Mi nem tudunk főzni - felelte az ork.
- Nem gond, majd segítek. Az első, hogy rakjatok tüzet, majd egy kondérba tegyetek fel vizet forrni. Az egyik ork elkezdte a tüzet megrakni, de a másik csak értetlenül nézett.
- Mi a baj? – kérdezte Billy.
- Mi az a kondér?
- Ó, hogy az a… Ami a fejeden van… na, az nem sisak, mi abban szoktunk főzni. Az egy kondér. Önts bele vizet és tedd fel a tűzre!

Ebben a pillanatban észrevette, hogy a másik ork a kezében az összetekert lángoló térképpel, épp a tüzet gyújtotta meg.

- Basszus, ne azzal, a francba! Ez egy marha drága vacsora lesz, én már látom – dörmögte az orra alatt, egyre inkább vörösödő arccal. Nem is csoda, hisz ki tudja, mióta lóg már fejjel lefelé a vastag láncokra függesztve. Miközben az orkoknak dirigál, folyamatosan szabadulni próbál, de a láncok nem engednek. Könnyebb lenne a szabaduló készletével, de az sajnos kiesett a zsebéből lógás közben, és ott van vagy két méterrel alatta.
- Ég a tűz! – felelte az ork.
- Igen, ég, látom, csodás – mormogta Billy.
- Rotyog a víz! – mondta pár perccel később a másik.
- Csodás, azt is látom – motyogta.

Talán még nincs veszve minden, van még mit kipróbálni. Ezen a gondolaton felbuzdulva, tovább magyarázott.

- Rendben, most menjetek oda a táskámhoz. Szuper! Találtok benne zöldségeket, azokat tegyétek bele feldarabolva… Úgy, jól van! Ezután sokat kell majd kóstolni! De előtte találtok még ott egy üvegcsét… igen, azzal a fekete löttyel és a koponyás képpel. Azt öntsétek bele az utolsó cseppig! Az egészet ám. Az semlegesíti benne az emberitiszt. Jó, most, hogy benne van, sokszor meg kell kavarni és folyamatosan kóstolni. Amikor már a fele elfogyott, bele lehet tenni az embert. Addig viszont vegyetek le és tegyetek a fal mellé.
- Majd csak akkor veszünk le, amikor bele darabolunk – felelte az ork.
- Az úgy nem jó, nem fog működni! – válaszolva Billy kétségbeesve.
- Csend legyen, ember!
- De le kell, hogy vegyetek! – kiabálta hangosan.
Az egyik ork felállt és Billy felé indult. Odaérve csak annyit mondott.
- Aludjál ember! – és ütésre lendítette öklét.
- Ne-ne-ne!

Ököl csattan, orr reccsen, vér csöppen, majd csend és nyugalom…

Billy lassan kezd magához térni. Sajog az orra, de legalább már nem vérzik. Körbenéz és látja, hogy a két ork a kondér mellett fekszik holtan, véres szemekkel, habzó szájjal.

Ó, Ti rohadékok, előtte igazán levehettetek volna, már csak egy esély van - gondolta.

- Valaki, Segítség! Segítség! Valaki! Segítség! Segítség! Segítség!

Előző oldal GhostLike
Vélemények a műről (eddig 1 db)