Szeress!
Vörösen folyt le a hegyek mögé a nap,
mikor az ajtóban megláttalak.
Egy szót sem szóltál,
csak némán álltál.
Én megfogtam a kezed,
a számon éreztem a leheleted.
Mire felocsúdtam, már
a karodban voltam.
Fogd a kezem, ne engedd el!
Szoríts magadhoz szorosan, ölelj!
Már nem érzem a szíved dobbanását,
csak kettőnkét, hisz egyszerre ver már.
Ne szólj semmit, csak nézz a szemembe!
Tudom, hogy mit akarsz súgni a fülembe.
Szeress, szeress, más nem számít!
Szeress, szeress, az illatod elkábít.
Ha elengedsz, majd ölellek én.
Senkié nem lehetsz már, csak az enyém!
Egyszer elhagytál, többé nem teheted,
hisz velem együtt dobban már a szíved.
Soha nem feledtem a csókjaid,
soha nem feledtem izmos karjaid,
soha nem feledtem el a szemed színét,
soha nem feledtem a csókod ízét.
Hiába kerestem olyat, mint te.
Senki nem léphetett a helyedbe!
Senkinek nem volt ilyen tekintete,
látni akarom magam a szemedben.
A hold fényében látom, az arcod nyugodt.
Az álom angyala elszólított.
Most már minden éjjel azt szeretném, hogy
a fejem a válladra fektetném.
Majd ha nap fénye beragyog az ablakomon,
csókjaimmal a homlokod elhalmozom.
Beletúrok a hajadba
szorosan hozzád simulva.
