Fehér szakáll
Nagy léptekkel indul el, hisz
piros ruhát húzott fel.
Nem tudom ki?
De jól áll neki.
Hófehér a szakálla,
piros a ruhája,
jó nagy a pocakja,
a derekát az öv szorítja!
Az utakat barangolja,
a puttonyát alig bírja,
az ajtót kopogtatja,
hogy az ajándékokat odaadja.
Az ajtót kitárják,
a puttonyt csodálják,
a sok ajándékot várják,
amit levélben kértek a drágák.
A gyerekek megszeppenve,
de mégis a puttonyba lesve,
rázendítenek a versre
és szép énekekre.
A versnek mikor vége van,
a kis csomag a markukban van,
az anyuhoz futva mindenki mutatja,
mit hozott a télapóka.
A Danika csak áll ott,
nem szaval, hull a pelyhes fehér hót!
De azért várja a csomagot!
Hisz ő is írt neki egy lapot!
A katicabogarat elénekli,
de csomag így is jár neki!
Az anyja ölében ülve el is dicsekszik.
Mert a télapót ő is szereti.
Ő ki? Most már jól tudjuk,
hisz oly régóta várjuk,
mikor leesik a hó, megjelenik
az ajándékokat osztó télapó.
Most már indulnia kell,
sok a dolga még éjjel,
sok cipő várja üresen,
az ablakba fényesen.
A cipőket az ablakban
meg kell töltenie hajnalra.
Őket sem felejtheti,
reggel had örüljenek neki.
