Az éjszaka vadászai VI.

Fantasy / Novellák (1547 katt) Andrew Sinclair
  2014.11.25.

Emberi izgatottság és kíváncsiság lengi körül a termet, amelyben a Walton Kémiai Üzem tartja az új szárny megnyitási ünnepséget. Számos jól szituált, vagyonos ember tette tiszteletét a helyszínen, ami felettébb különös. Mégis mit kereshetnek ezek az emberek egy ilyen helyen? Tudják egyáltalán, mibe is keveredtek? Valójában én sem tudom még, mi is folyik itt, de bízom benne, ma este kiderítjük az igazságot, és lerántjuk a leplet a homályról, amely elrejteni kívánja a valóságot a kíváncsi tekintetünk elől.

A bejárati ajtótól jobbra egy recepció áll, ahol jelenleg egy húszas éveiben járó, bársonyos, szőke hajú, mosolygós hölgy fogadja a vendégeket két öltönyös úriemberrel. Az avatott szem azonnal észreveszi, hogy a két fickó nem csak kellék, hanem biztonsági őrök, amelyből akad még a teremben jó néhány. A kevlárt és a gépfegyvereket most lecserélték öltönyre és pisztolyra, de ettől függetlenül biztosra veszem, hogy veszélyesek. Ekkor fut végig az agyamon a gondolat, ha már itt ilyen fokozott a biztonság, akkor mi várhat még ránk?

A recepciótól néhány lépésnyire máris bankett asztalok sorakoznak, amelyeken egzotikus ételek és frissítők sorakoznak. A terem túl felében egy rögtönzött színpad, amelyet már körbeállnak az emberek. A mi célpontunk a baloldalon tátongó ajtó. Azon keresztül kell átjutnunk, hogy megkezdhessük a számunkra kiszabott munkát. Múlt éjszaka Ryan rendesen megfenyített minket, főleg engem, de mégis ott kötöttünk ki, hogy szükségük van ránk. Ezt ecseteltem már korábban Wolfgangnak is. A brujah megígérte, hogy pontban kilenc órakor lesz egy áramkimaradás, aminek köszönhetően lesz néhány másodpercünk, hogy átjussunk az ajtón, majd körbenézzünk az üzemben.

Ködként gomolygok az emberek között, mint valami szellem. Senki nem lát engem, senki nem tudja, hogy itt vagyok, de én mindent látok. Wolfgang és John már az ajtó körül legyeskednek feltűnésmentesen. Látom, amint az egyik őr jobban szemügyre veszi Johnt, de nem történik semmi. A múlt éjszakai akcióból csak engem ismerhetnek fel. A többiek az árnyak sötétjében húzódtak meg, ahol még a kamerák sem láthatták őket, ellenben velem.

Ekkor ismét az a vészterhes érzés uralkodik el rajtam, amelyet már a múlt éjjel is éreztem, de most valahogy közelibbnek és nyomasztóbbnak hat. A testem megborzong, és majdnem elveszítem az önuralmam. Erősen kell koncentrálnom, nehogy lehulljon az álcám. A halál jár eme falak között. Halál, amely már vár ránk. Bevillan az álom, amelyben valami darabokra szaggatott, és a nyugtalanság magva villámgyorsan kiburjánzik bennem. Nem tudom, mi ez, de érzem, hogy ma este elér minket az örök kárhozat, amely soha többé nem fog elereszteni minket.

A fények kihunynak, aminek hatására a tömeg fölzendül. Az emberek értetlenül állnak a dolgok előtt. Előbb Müller, majd Giovanni oson át az ajtón, akiket a két ghoul, majd én követek a sor végén. A tartalék generátor máris bekapcsol. Halványsárga fényben úszik minden. Az öltöző, ahová keveredtünk, nem tartogat semmi újat számunkra. Sietve a kijelölt irányba vonulunk, amely egy lépcsőházba vezet. John indul fel a lépcsősoron elsőként, majd Wolfgang. Én szenvedve kapaszkodok felfelé, mert vámpírság ide vagy oda, de sántaságomnak köszönhetően nekem nem megy olyan jól a mozgás. A reflexeim, az érzékeim mind gyorsabbak és kifinomultabbak egy átlagos emberénél, de sajnos a mozgáson alig jobb. Az emelkedők és a megváltozott terepviszonyos okoznak kisebb problémákat számomra.

Még nem érek fel, amikor egy lövést hallok, majd még egyet. A ghouljaim kérdőn néznek rám, én pedig bólintok. Ők azonnal tudják, mi a feladatuk. Hamarosan beérem őket az emeleten. Giovanni egy holttest felett áll, és éppen átkutatja a tetemet. Müller valamivel előrébb van, és a terepet deríti fel. Követem őket, de megállok az első test felett. Hallom az ember szívverését. Még él. Nem tudom, miért nem végeztek vele a többiek, de én nem hagyom életben. Megragadom a fejét és összeroppantom. A kifröccsenő vérben agyvelő és szövetdarabok keverednek, amelyek beterítik az arcom és a ruhám. Eluralkodik rajtam a téboly. Élvezem a vér ízét a számban. Megfogom az őr jobb kezét és egyetlen gyors mozdulattal leharapom a mutatóujját, majd a számba veszem, mintha csak egy szivar lenne. Giovanni és Müller megvető tekintettel merednek rám, amire én egy vigyorral válaszolok.

– Tudom, hogy a malkávok őrültek, de te messze felülmúlod az elképzeléseimet – dünnyögte felém Giovanni.
– Te azt hiszed, ez őrület, de én azt mondom neked, hogy ez tisztánlátás. Én úgy látom és élem meg a dolgokat, ahogy kell. Nincsenek maszkok, színfalak, csakis a büdös nagy valóság.
– Számodra az a valóság, hogy szétroppantod egy ájult ember koponyáját, majd leharapod az ujját? Ha ez a valóság, akkor én maradnék a színfalak árnyékában.
– Ó, nem! Ez csak móka volt – felelem vigyorogva. – Néha kell egy kis élvezet is.

Továbbhaladunk mind szótlanul, de éberen. Gondolom, nem csak számomra meglepő, hogy mindösszesen két őrrel találkoztunk eddig, pedig a lövésekre biztosan felfigyeltek.

A folyosó végén két ajtó van.

– Jobb, ha kettéválunk – mondja Müller. – Nagyon kevés az időnk, ezért gyorsabb, ha külön haladunk. Ryan térképe szerint itt négy iroda van, amelyek egy étkezőbe nyílnak. Giovanni velem jön, te pedig a ghouljaiddal mész.
– Részemről rendben – mondom, majd egy nagyot szippantok a számból kilógó ujjból.

A terem, ahova belépünk, egyszerű irodának tűnik. Egy asztal, rajta papírok, mappákkal zsúfolt szekrény és semmi más. Megnézem a mappákat és az asztalt, de nem találok semmi használhatót. Továbbhaladunk a következő irodába, amely sokkal inkább egy raktárhelyiségnek tűnik. Plafonig emelkedő szekrények, amelyeken mappák sorakoznak. A kijárat mellett egy asztal, rajta iratokkal. Benézek a fiókba, ahol a papírhalmaz között egy zseblámpát és egy beléptető kártyát találok. Mind a kettőt zsebre vágom.

Amikor kilépek az ajtón, egy tágas teremben találom magam. Balra asztalok sorakoznak, körülöttük székek állnak némán. Óvatosan megközelítem az asztalokat. Erős vegyszerszag csapja meg az orrom. Olyan, mint a tisztítószerek szaga, de ez sokkal intenzívebb. Az asztalokon túl balra egy gyors konyha, jobbra pedig egy újabb út vezet. Müller és Giovanni ekkor jelennek meg.

– Találtál valamit, malkáv? – érdeklődik Wolfgang.
– Egy halom iratot és mappát. Ti?
– Semmit! – jön a válasz.
Müller is körbenéz, majd megáll az egyik asztalnál.
– Ezt nézzétek – mutat le az asztallábhoz.
– Vér – feleli John.

Négykézlábra ereszkedem, közelebb hajolok, majd megnyalom az asztallábat. Alvadt vér és erős vegyszer íze telíti a számat.

– Most már tudom, mi ez a szag.

A többiek tudomást sem véve rólam elindulnak a hálókörletbe. Miután feltápászkodom, én is követem őket. Balra és jobbra apró, ajtó nélküli hálófülkék. Mindössze egy ágy és semmi más.

– Itt is vér van – mondja Müller.

A fülkéhez érve látom, hogy szinte mindent vér borít. Láthatók a takarítás nyomai, de nem sokat értek el vele. Találunk még másik két fülkét is, amelyek hasonló állapotban vannak.

– Mi a fene történt itt? – kérdezi Giovanni értetlenül.
– Jó kérdés, de biztos, szép vérfürdő volt – felelem.
– Egyre durvább a helyzet – mondja Müller. – Jobb lesz, ha gyorsan körülnézünk és eltűnünk innen, amint lehet. Valahogy rossz előérzetem van.
– Végre valami, amiben egyetértünk – vágom rá.

Előző oldal Andrew Sinclair