Hónapok
Reggel, mikor kitárom az ablakot,
érzem a bódító, kellemes illatot.
Nézem a fákat és csodálom,
a sok virág olyan, mint százezer menyasszony.
Érzem a lágy szellő simogatását,
látom a harmat csepp csillogását,
érzem a napsugár kellemes melegét,
mintha marasztalna: ne menj még!
Már elszállt pár hét!
A nap tüze éget szét.
Hatalmas erővel rendelkezik,
hisz mindenkit a vízbe kényszerít.
Mennyi ember úszkál a folyókon, tavakon,
nem csodálom, hisz én már alig bírom.
Mindenki benn van a vízben, strandol,
a nap sugaraiban lubickol.
Elrepül a nyár, a színes őszi levelek
már egyre sűrűbben leesnek.
Gyönyörű a látvány, amit nyújt nekünk,
a szivárvány színeiben pompázik a kertünk.
A kellemes nap, ami nappal még ragyog,
ülök a padon, s cserébe a szívemet adom.
De éjszaka már hűvös van,
be kell gyújtani lassan.
Ma reggelre már nagy pelyhekben hullt a hó,
paplanját rázta Pille Anyó.
Szeretem a telet, oly tiszta, vakító,
a gyönyörű hó, mint egy nagy fehér takaró.
A friss havon imádok sétálni,
szeretem a havat az ágakról lerázni,
de vannak a télben fájó dolgok is,
a kis veréb elakadt s nem tud ugrani.
Felemelem, haza viszem,
óvom a téltől, a kis házába teszem.
Etetem, itatom, az otthonom vele megosztom.
És tavasszal könnyű szívvel az útjára bocsátom.