A Múzsa és a baseballütő

Külvilág / Interjúk (1293 katt) Lidércfény HQ
  2010.10.24.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2007/8 számában.

Egy évtizedes együttműködésünk alkalmából, 2007 augusztusában készítettünk interjút Túri Andrással, írói álnevén Homoergasterrel, aki korai történeteiről, múzsájáról, az általa írói szempontból fontosnak ítélt dolgokról és sok másról beszélt nekünk.

Lidércfény HQ: Mióta írsz?
Homoergaster: Igazából nem tudom eldönteni, de régóta. Talán már valamelyik önéletrajzomban (lehet, hogy nem a Lidércfényesben) utaltam egyszer rá, hogy már óvodáskoromban történeteket meséltem magamnak, mivel nem tudtam aludni. A többiek lefeküdtek, én is, de csak szimuláltam az alvást - nem ment. De hogy ne unatkozzak, agyonüssem az időt, elkezdtem történeteket kitalálni, az akkori színvonalamon. Elképzeltem magamnak egy kis pici, kék színű, de inkább lilás ördögfigurát, műanyagból, és annak a kalandjait. Konkrétumokra nem emlékszem, csak magára az ördögfigurára, amit annyira erősen elképzeltem, hogy szinte láttam. Óvodás korom óta gyakorlatilag történeteket mesélek, de hogy ezeket mikortól kezdve írom le, arra nem tudok visszaemlékezni. Az biztos, hogy már tudtam írni, amikor elkezdtem írni. Iskolás koromnak az a periódusa, amikor biztosabban ment már folyékonyan az írás, akkor kezdtem el vele foglalkozni. Ezt biztos, hogy megelőzi a 3., 4. osztály körüli első olvasási lázam, amikor beiratkoztam a gyerekkönyvtárba. Volt, hogy egyszerre öt könyv volt kint nálam, és felét nem tudtam elolvasni, mert kifutottam az időből. De birtokolni akartam már akkor is a könyveket, legyen ott nálam, lássam és bele tudjak lapozni. Azután, mikor már jobban tudtam olvasni, jobban tudtam követni önmagam, valószínűleg akkor kezdtem először... rajzolni sokáig. Tehát első a rajz volt, és utána jött az, hogy a rajz már nem elégített ki annyira, mert a rajz az mindig statikus, egy képet fog meg, egy jelenetet, és ebben az egy jelenetben nehéz érzékeltetni egy teljes történetet. Viszont a jól megírt szavak, mondatok sok képet adhatnak. És akkor a képi igényemet is kielégítette, hogy ha jól meg tudtam fogni valamit. Hogy ez mikortól számítható, arra nem tudok visszaemlékezni.

Lidércfény HQ: Ebből viszonylag kiderül, mi motivált téged az írásra, de mégis meg tudnád-e azt fogalmazni, hogy hogyan jönnek ezek a gondolatok, amikből írások születnek, mi az, ami még motivál?
Homoergaster: Igen. Mióta ebben a csapatban benne vagyok, a '90-es évek óta, azóta egyel bővült a motiváció: az, hogy immár másoknak is mesélek, tehát azóta van valamilyen közönségem. Előtte csak az íróasztalfióknak - képletesen, sosem volt íróasztalfiókom - írtam. Hogy előtte mi motivált? Elsősorban az, hogy a történeteim néha én is éreztem, szerénytelenül, hogy jók. Namost az, hogy én egyszer elmesélem magamnak egy ihletett pillanatban, akkor utána az elszáll, nem jön vissza. De ha az ihletett pillanatban ezt én megörökítem, leírom, akkor az már fölidézhető. Ez is motiváció. Tehát két fontos motivációm van, az egyik, mindenképpen megörökíteni valahogy, ha van egy jó ötletem, a másik most már jó ideje, hogy van közönségem is.

Lidércfény HQ: Mesélnél a múzsádról?
Homoergaster: Ez most egy kicsit furcsa lesz. Tulajdonképpen nincs múzsám, ugyanakkor mégis van. Mert a múzsám, az énem sötétebbik fele - ez valószínűleg mindenkinek van. Én talán annyiban vagyok különleges helyzetben, hogy az énem sötétebbik fele, életem egy nagyon sötét periódusában majdnem elemésztett. Azonban ebben a nagy háborúskodásban kötöttünk egy megállapodást, aminek az az értelme, hogy az énem sötétebbik fele - egy szörnyetegnek kell elképzelni - visszavonult a külszín alá. És én kettő olyan területet engedtem át neki, ahol korlátlanul kiélheti önmagát: az egyik a politika, a másik pedig az írás.
Az én múzsám nem holmi szép kis tündér, pillangószárnyakon érkezve és virágszirmokat szórva. Az én múzsámnak karmai, fogai vannak, denevérszárnyai, lánc csörög a nyakában, mert már többször megpróbáltam megkötni és eltépte, és több tonnás léptei vannak. Jobb, ha nem látod, meg, ha csak részleteket látsz belőle, maradjon inkább homályban. Az én múzsám ilyen.
Ez nem zárja ki azt, hogy egy szörnyetegnek nem lehet humorérzéke. Még ha kicsit időnként esetleg vaskos is, de lehet humorérzéke. És van is, én úgy érzem, talán sikerült már ezt megvillantanom. Ugyanakkor mindenképpen hozzájárul ahhoz, hogy írok, illetve a múzsám is motiválja az, amit már kiemeltem, hogy közönségem is van. A szörnyeteg immár legálisan meg tudja magát mutatni. Nem elrettent, hanem kíváncsiságot szül. Ezáltal nem fenyegeti a puszta létemet, mert ő is meg tudja valósítani önmagát. Békén hagy engem, illetve együtt vagyunk, mert hát nem tudok szétszakadni, de az a rész is kap az életemből, és ez így jó. Az én múzsám nem pillangószárnyú tündérke, nehezebb kategória.

Lidércfény HQ: Kik a kedvenc íróid, melyek azok a könyvek, amelyeket ajánlanál másoknak is olvasásra?
Homoergaster: Valójában mindenre nyitott vagyok, amiben érzem az ihletet, nekem ez számít. Akkor szinte bármilyen műfaj jöhet. A kedvenc íróm az egyértelműen - ha az SF-et vesszük alapul -, akkor toronymagasan, mint a Mount Everest, Stanislaw Lem. És Lemnek számomra, az abszolút első számú és legfontosabb műve az a Solaris. Azt mindenkinek ajánlom, még akkor is ha így 2007-ben ez nem egy könnyű olvasmány. Akkor is ajánlom, mert a Solaris az egy olyan különleges kegyelmi állapota Lem-nek, amikor a materialista világnézetét, ihletett állapotban, nem materialista módon tolmácsolja. Ezt érzem benne. Valódi művészi tökélyre emelte az SF-et ezzel a könyvvel. Annak idején Kuczka Péter is dicsérte, meg a kapitalista nyugat is. Az akkori szembenállás, de ugyanakkor együttműködés a keleti-nyugati tömbök között még most is működik az SF-ben és a Fanatsy-ben is: bennfentesen díjakat osztogatnak egymásnak, meg dicsérik egymást halomra, meg minden... semmi. Stanislaw Lem a Solarisban - és nem csak ott, még más műveiben is, de főleg a Solarisban - művészi tökélyre emeli a korabeli SF-et. Még akkor is, ha technikailag elavult a Solaris, meg a Visszatérés is például - az is egy zseniális műve -, azért érdemes olvasni, mert látomás, mert hatalmas erejű dolog.
De ha a kedvenceimet kellene felsorolnom, akkor elkezdhetném, H. P. Lovecraft, Stephen King... nem tudok kedvencet mondani. Amikor valaki megkérdezi, hogy mi a kedvenc könyved, akkor énnekem egyből a Solaris jut eszembe - nem tehetek róla -, és Lem. Maradjunk ebben, hogy azt tudom ajánlani mindenkinek, hogy egyszer, kétszer, legalább kétszer, próbálja meg elkezdeni. Az elejét nem fogja érteni, nem fogja érteni az elejét. "Mi ez?" Én sem értettem. De én mire a Solarishoz eljutottam, addigra Kuczka Péter több ízben hiszterizált azzal, hogy milyen érdekes ez a gondolkodó óceánról szóló könyv. És nem tudtam hozzájutni, a könyvtárból mindig ki volt kölcsönözve, kapni meg nem lehetett. Egyszer végre sikerült, akkor nálam full volt. Az elején túl kell menni, mert később minden kiderül, de az eleje kicsit nehéz, meg vannak benne nehéz részek, de azok a részek, amikor a Solaris történetét írja le - és Lemnek ez nagy erőssége -, könyv a könyvben, történet a történetben. Megmondom őszintén, hogy Lem ilyen értelemben múzsám is, tehát itt utalnék vissza az előzőre. Múzsám is, mert Lem-nek ezek a dolgai maradandóan hatást gyakoroltak rám. A történet a történetben az talán nyomon követhető az én írásaimban is. Kitalált történetet mesélek el, mintha valódi lenne, tehát ezek a dolgai olyan mély benyomást gyakoroltak rám, hogy ezeket én alkalmazom. Tudatosan, tudattalanul.
Megemlíthetem még Asimovot is természetesen, aki az Én a robot című kötetével hihetetlenül megfogott. Akkor a másik kötete ami nagyon fontos a Gyilkosság az űrvárosban. Az egy krimi izgalmú SF. Mára elavult, de mégis el lehet egyszer minimum olvasni. Sok van, én nem szoktam szerzőhöz kötni ezt a dolgot, hanem könyvhöz kötöm.
Vagy a magyarok közül W. Hamilton Green. Neki a Mars 1910 című kötetét mindenkinek nagyon-nagyon ajánlom. Ha valaki igazi H. G. Welles irányultságú, magyar, és közben világszínvonalú SF-et akar olvasni,, a Mars 1910-et figyelmébe ajánlom.

Lidércfény HQ: némi hasonlóságot vélek felfedezni a te múzsád és Stephen King múzsája között. Ő is inkább a sötétebbik énét tartja múzsájának. Viszont Kingnek vannak olyan művei, amikben valahogy a szépséget fogja meg mégis a múzsája által, illetve nagy kontrasztot teremt a szépség, a jóság és a velejéig gonosz között. Te hogy vagy ezzel, a te múzsád képes-e szépségre?
Homoergaster: Az én múzsám tudja értékelni a szépséget, természetesen. Ugyanakkor az én múzsám nem hiszem, hogy arra konkrétan törekedne, hogy a szépséget külön bemutassa. Pontosan azért, mert sokan teszik ezt. Ezek olyan dolgok, hogy én, amikor írok, a saját öntörvényeimet követem. Leszarom a világot, nem érdekel, nem foglalkozok azzal, hogy mi az elvárás, csak a saját elvárásaimmal foglalkozom, és mindent meghatároz az ötlet. Az ötlet, és az a hangulat, amikor az ötlet születik. Ezt próbálom megfogni, amikor azonnal eldobok söprűt, lapátot, "Hagyjatok békén", elvonulok, és cetlikre megpróbálom megragadni a lényeget az első vázlatokban. Ilyenkor nem pusztán egy leíró dolog születik, magát a hangulatot is megpróbálom az ihlet mámorában -olyan mint a pezsgőbuborék, pezseg, visz - megragadni, a miliőnek azt a szeletét, ahol és amikor megszületett az ötlet. Leállok, és... Jött a baseball ütőjével a múzsa és pufff! Állok ott... "Ááááá! Papírt, ceruzát! Nem érdekel semmi, hagyjatok!" Ha ezt sikerül megfogni, az ötlet maga meghatározza a leendő írásmű további utóéletét. Azt, hogy milyen lesz, hova fog fejlődni, minden ez a pillanat fog meg. Ha ez elszáll, akkor nem lesz belőle semmi.
Pontosan ezért van az, hogy öntörvényű a dolog. Tehát nincs az, hogy most én kibontom erre-arra. Nekem a párbeszédeim is úgy zajlanak, hogy magamban elmondom. A és B beszélget, és ezt a beszélgetést próbálom követni írásban, és teljesen öntörvényű. Fogalmam sincs, hogy mit fog válaszolni A, B kérdésére. Halvány lila dunsztom sincs, ez nem én vagyok, azok ők, vagy illetve Ő. Tehát fogalmam nincs, hogy Ő mit fog mondani, csak mondja, mondja, mondja. Persze belőlem táplálkozik, mert az én tudásanyagomat használja fel, olykor olyan motívumokat, amik sok-sok évvel, lehet évtizeddel ezelőtt rakódtak oda le, és Ő előássa. Egyébként én ezt egy labirintusnak szoktam hívni (írtam is ilyesmit), amiben mindenféle beugrók vannak, kis szobák vannak, meg mindenfajta raktárak, ahol sok minden halmozódik és porosodik. Ezek között lehet turkálni, csak veszélyes. Viszont a múzsám nem fenyegeti veszély, mert ő halmozta ide be ezeket a dolgokat és Ő ismer minden zugot. Idegeneknek veszélyes ott turkálni. Onnan rángatja elő hajuknál fogva ezeket a dolgokat, és ezeket beilleszti ide-oda. Tehát ezért mondom, hogy azt, hogy szépség, érzékelem, meg Ő is érzékeli, meg mind a ketten érzékeljük, de külön ezt így nem fogom meg, egyrészt azért, mert sokan ezzel foglalkoznak, másrészt mondom, ez öntörvényű dolog. Ha írok, írni kezdek az nem egy meghatározott dolog, mint Moldovánál, hogy például reggel ír, meg este ír, vagy megadott időpontban ír, vagy ennyit és ennyit ír. Vagy Nemere, aki egyenesen, egy nyilatkozatában elutasította az ihletet, hogy nem szükséges az íráshoz. Nekem szükséges. Nem értek vele egyet, nekem nagyon fontos dolog. Anélkül csak fércelés, iparoskodás, egyik mondat a másik után. Amikor ihlet van, jön a múzsa karmai közt a baseballütővel, akkor nem egyik mondat a másik után, hanem képek, akkor képek jönnek, amiket megpróbálok megfogni, mielőtt kirepül az ablakon, mint egy lepke. Tehát így, külön szépség nincs.

Lidércfény HQ: Mennyi időt töltesz írással?
Homoergaster: Nem eleget. Sajnos a munkám sem, a napjaimnak a beosztása sem teszi lehetővé. Most fogjam rá a családra? Persze rájuk is foghatnám, mert van egy hat éves fiam, de nem eleget. Nem tudom sokszor a meglévő vázlatokat napokig kibontani. Persze ehhez fáradt is vagyok, Ez is a bajom, hogy a nap végén már időnként olyan fáradt vagyok, hogy a meglévő vázlatokat elolvasom, és "Baromi jó. Kurva jó. Nagyon jó. Fasza." csak nem tudok vele mit csinálni, mert ki vagyok purcanva. Nem eleget, úgy érzem. Ha több időm lenne arra, vagy több lehetőségem lenne, a nyugodt félrevonulásra és úgy írásra, sokkal több minden lenne kész. Talonban tíznél jóval több írásom van amit egyszerre próbálok írni. Mikor melyikhez van hangulatom, meg ihletem. Hogy melyikből lesz valami, azt nem tudom, de valamelyikkel már a '90-es évek óta kínlódok. Van olyan is, amit már leírtam, elvileg kész, ugyanakkor az a hangulat elszállt és nem tudom újra megfogni, és ott vár, hogy beírjam. Vagy nincs rá időm, vagy nem tudom megfogni újra, de kész van. Van olyan, hogy kétszer vagy háromszor leírtam újra. Darabokban van, nagyjából egyben van, mégis darabokban van. Mikor lesz rá időm, hogy bevigyem a kibertérbe és publikáljam, fogalmam nincs. Van olyan is, amelyiket elkezdtem, de abbahagytam, hosszú évek teltek el és aztán azt a részt, amit leírtam belőle, máshol felhasználtam egy új dologhoz.

Lidércfény HQ: Azon nem gondolkoztál, hogy egy hosszabb lélegzetvételű dolgot elkészíts? Eddig többnyire rövidebb novellákat írtál.
Homoergaster: Igen, szeretnék. Próbálkoztam ezzel tulajdonképpen. Az egyetlen, ami úgy érzem, hogy igazán jól sikerült, az a Bomba üzlet. Az már egy hosszabb, hiszen azt folytatásokban közöljük. Sok olyan dolog motoszkál bennem, ami hosszú lenne. Van például egy őskori történet, ami hogyha elkészülne, lehet, hogy már kisregény lenne. De nem tudom elkészül-e, mert nem tudok ott lenni agyilag. Igen, van olyan, ami intenzíven foglalkoztat hosszú évek, sőt évtizedek óta, az, hogy akár egy regénnyel megpróbálkozom. Csak eddig az időm meg az egyéb körülményeim nem engedték. Nincs az, mint Moldova, meg a többi, akik menő figurák, hogy leülnek, a család tudomásul veszi, nem zavarja senki és nyugodtan ír. Nálunk ám ilyen nincs. Énnekem hajcihő az életem. Jövés-menés, átjáróház, így nem lehet regényt írni.
Meg nekem például az is kell, hogy ha van egy nagy témám, akkor abban zakatoljon az agyam folyamatosan. Mert csak úgy tudom továbbvinni az eredeti ötlete, hogy ha folyamatosan ezen filózok, még akkor is, ha nem gondolkodom rajta, akkor is a háttérbe ezen dolgozik az agyam. Ez egy érdekes, mámoros állapot, mert félig-meddig már ihletett állapot, de annak a határán van , de mégsem. Tudok normális is lenni közben, és akkor hirtelen bekattan a dolog, gyorsan leírom, és megyek tovább. Csak ehhez az kellene, hogy ebben tudjak lenni, de nem tudok, mert másfelé is kell figyelnem. Nagyon szeretnék hosszúakat írni.

Lidércfény HQ: Amikor írsz, vagy egyáltalán, amikor alkotsz, akkor van-e arra valami bevált technikád, módszered, hogy a múzsa ihletett baseballcsapásától kezdődően, a mű befejeztéig hogyan épül fel az írás folyamata? Készítesz-e például vázlatokat?
Homoergaster: Nincs módszerem, cetliket gyártok. Hihetetlen sok cetlim van, cetligyűjteményeim vannak, némelyik még tehénszaros is, azóta őrizgetem, és nincs bevált módszerem, mert a történet lélegzetelállító koncepciója egy csapásra megvan, nagyjából. Ehhez még később kisebb, újabb koncepciók épülnek, amitől kiegészül az ötlet, látom magam előtt, de ezt csak részletekben írom meg. Van hogy a közepét, az elejét, a végét, dirib-darabokat belőle, amit aztán, összeillesztek és összeírok. De igazából nincs módszerem, ahogy esik, úgy puffan, fogalmam nincs, hogy fog megszületni a következő írásom. Ugyanis az egészet - megint mondom - az ihlet határozza meg. Tehát nincs kialakult iparostevékenységem, iparos technikám arra, hogy hogyan kell írni. Fogalmam sincs. Nem tudok írni, csak ihletem van. Ennyi.

Lidércfény HQ: Mondtad, hogy elég régóta írsz. Érzékelsz-e fejlődést, tekintve a kezdeti műveidet és a mostani műveidet?
Homoergaster: Persze, valamilyen fejlődést érzékelek. Az idő előrehaladtával bővült egy kicsit a szókincsem, bővült egy kicsit az, hogy milyen fordulatokat használok. Vannak bevett fordulataim nekem is, tehát bizonyos sablonjaim nekem is kialakultak, mint a nagy íróknak. Vannak sablonjaim a szövegben is, és fordulatokban is, amiket alkalmazok, még akkor is, ha nem tudok róla. Utólag veszem észre, hogy "ez a kettes számú sablonom". Van ilyen, de a fejlődés az... hogy mondjam? Én már negyven éves vagyok, innentől kezdve már hanyatlom, a sír felé tántorgok. Negyven éves korára az ember fejlődése befejeződik. Innentől kezdve nem hiszem, hogy fejlődni fogok - persze nyitott vagyok minden dologra -, olyan értelemben, hogy szellemileg tovább vihetem a dolgokat, a meglévő csapásokon, vagy újakat is törhetek, de a kifejezésmódom nem sokat fog - szerintem - változni. Persze ez csak most itt, perpillanat, ebben a miliőben egy szubjektív vélemény. Jöhet egy olyan zseniális mű, amit eddig nem ismertem és elolvasok, és akkor az átformál néhány dolgot bennem. Ez előfordulhat, de jelen pillanatban arra vagyok beállva, hogy a stílusom kiforrott. Elindultam egy óvodai történetmeséléstől oda, hogy megírtam a Bomba üzletet, aminek a stílusa én vagyok nagyon full. Nagyon-nagyon ott vagyok, ez az egyik legjobb, amit csináltam. Az 100% én vgyok. Meg egy 10% ott Lem, tegyük hozzá, mert amikor leírom a Nattotarrok és a galaxis viszonyát, az Stanislaw Lem. Utólag vettem észre, hogy az Stanislaw Lem ihlette. Tehát van valamilyen fejlődés, de hogy a jövőben lesz-e azt nem tudom megmondani. Jelen pillanatban nem érzékelek fejlődést, de ez még változhat. Hiszen hogyha van kedvem és időm, akkor természetesen olvasok.

Lidércfény HQ: Mennyit olvasol más íróktól?
Homoergaster: Amihez hozzájutok, meg ami tetszik. Ebben nagyon nyitott vagyok. Ha a kezembe akad egy jó könyv és ráérzek, hogy ez jó, teljesen mindegy, hogy az szépirodalom, SF, Fantasy, Horror, útleírás, nekem mindegy. Múltkor megvettem Pálfinak a 222 szó az illemről című könyvét, és nagyon jó! Kedvvel olvastam. Egyébként például én az illemkönyveket szeretem olvasni. Nem érdekel az illem, de az illemkönyvek az egyik kedvenc műfajom. Szeretem elolvasgatni, hogy ezt így kellene csinálni. Nem tud érdekelni, de jó, és ezt is jóízűen olvastam. Igaz, hogy nem érdekel, nem tartom be, de jó.

Lidércfény HQ: Tanácsolsz-e valamit a Lidércfényes íróközösségnek, vagy egyes íróknak a saját tapasztalataidból okulva? Van-e esetleg valami általános, összefoglaló gondolatod, ami tanácsként szolgálhat akár a kezdő íróknak, vagy a már nem annyira kezdőknek?
Homoergaster: Most így negyven évesen azt tudom tanácsolni mindenképpen, hogy mindenki az ihlet szirénhangjára figyeljen. Ez az én tapasztalatom, persze ez szubjektív. Ezt tudom tanácsként átadni, az ihlet szirénhangja, vagy baseballütője. Az nagyon fontos. És amikor van ihlet, ha csak lehet azonnal, de mindenképpen minél hamarabb lejegyezni. Lejegyezni, megragadni képekben.
Természetesen ahhoz, hogy írni tudjál, sajnálatos módon olvasni is kell. Ugyanis a nagy semmire nem tudunk elindulni kedves kezdők, tehát először mindenképpen olvasni kell. Be kell iratkozni egy könyvtárba, ha nincs otthon könyvtárad, és kölcsönözni sokat, és olvasni, nekilátni. Szünetek vannak iskolákban, míg tanulsz, vagy munkahelyen, otthon este. És akkor nekilátni, és olvasni minél többet. Nem csak SF-et és Fantasyt, sajnos meg kell próbálkozni a szépirodalommal is, hogy szókincsed is legyen. Ezt tudom tanácsolni, az ihlet, olvasni kell.
Jó megnézni egy filmet is, a film - mondjuk egy jó western film, vagy egy jó SF - adhat jó képeket, amiből kiindulhatsz. De az kevés. Maga George Lucas is megvallotta, hogy amikor a Csillagok Háborúját először írta, iszonyatosan szenvedett. Ugyanis képekben gondolkodik, és nem tudta megfogni szavakban. Tehát ha van egy jó képed, ami zajlik előtted, pörög, hogy szavakban meg tudd fogni, ahhoz kell bizonyos szókincs, műveltség(féle). Nem azt mondom, hogy én fúú, művelt vagyok, ezt én nem állítom, mások állítják rólam, hogy félművelt vagyok, nem vitatkozom. (Politikai ellenfeleim.) De mindenképpen kell az, hogy valamilyen háttérbázisod legyen, amit elolvastál, valamennyi mennyiségű könyv, írott szöveg. Kell, hogy legyen élményanyagod, amit felhasználva, amivel sáfárkodva azokat a képeket amik pörögnek benned megfogd. Olvasni kell, olvasni kell, olvasni kell. És figyelni az ihlet közeledő baseballütőjére.

Lidércfény HQ: Köszönjük szépen az interjút!
Homoergaster: Köszönöm a lehetőséget.

Előző oldal Lidércfény HQ