Virágtenger
A temetőben lépkedek.
A bátyámhoz megyek.
Oly hamar elszólította az ég,
Még most sem tudom feldolgozni én.
Sokszor visszaidézem
A hangját, a szemét, hallom a lépését!
Óvott, féltett, vigyázott rám,
Hogy hagyhattál el ilyen korán?!
Csendes helyen nyugszik.
Odaérek, nézem,
Virágtenger alatt alszik éppen
Nyugodtan, békésen.
Olyan erős volt, egészséges! Nem is értem!?
Úgy megérinteném,
Hozzábújnék, mint régen.
Vele nem kellett félnem.
Ha összecsaptak a hullámok felettem,
Nem kellett kérnem,
Rögtön ott volt mellettem.
Összeroppanok! Nem vigasztal már senki sem.
Most itt térdelek a virágtengeren,
Úgy szeretném, ha ki tudna törni innen!
Nincs Anyám, nincs Apám!
Te sem vagy már nekem! Elveszett mindenem.
A virágot a sírra leteszem,
A fejfát ölelgetem,
Nem akarom elengedni,
Hisz nagyon jó vele együtt lenni.
Magamba roskadva haza indulok.
A virágtengeren taposok.
Nem látom, merre indulok, mert
A könnyeimen át semmit sem látok.