Hold

Külvilág / Mozijegy (1469 katt) Jimmy Cartwright
  2010.10.17.

Egyszerű cím, ám korántsem egyszerű film. A Moon a modern science-fiction egyik remeke. Nem "rimékje". Ebben talán még jobban érződik a bezártság, mint a Pandorumban, bár már azt sem ajánlom klausztrofóbiában szenvedőknek. Mennyire veszhet el az ember önmagában? Milyen hatással van egy emberre a hosszú, hosszú, hosszú, hosszú, hosszú, naaagyonhosszú magány? Mi történik akkor, ha rájön, hogy valójában nem is magányos?

Mély problémákat boncolgat a film, főleg a fenti kérdések kapcsán. Megteheti, hiszen ez nem egy amerikai szuperprodukció, amely a látványra épít. Mindazonáltal az 5 millió dollár – amennyiből a produkció készült – tökéletesen elég volt arra, hogy feledhetetlen, egyedi hangulatot teremtsenek mind a díszlettel, mind a színészi játékkal.

A film alaptörténete az, hogy a Holdon megtalálták az új energiaforrást, amellyel "mára" 75%-ban képesek fedezni a Föld energiaszükségletét. Mindehhez pedig elég egy bázis, egy fő személyzet, egy mesterséges intelligencia és 3-4 automata robot. Így el is jutottunk a film első nagy kérdéséhez, az egyedülléthez.

Sam Bell három évre írta alá a szerződését, s már csak két hete van hátra a szolgálati időből. Már nagyon unja, annak ellenére is, hogy a hobbiszobában többféle sporteszköz, szórakoztató elektronika van. A robotok felügyelete mellett legfőbb tevékenysége igen komoly kézügyességet igényel: kifaragja fából saját szülővárosát. Ám a leginkább az bosszantja, hogy nincs közvetlen kommunikációs lehetősége, így csak üzeneteket küldhet és kaphat. Így tartja a kapcsolatot feleségével is. Talán egyetlen támasza GERTY, az MI, aki a személyi segéd szerepét játssza. Bizonyára van még olyan, aki nem látta, s szeretné megnézni, ezért a történetről nem is írok többet.

Akárcsak a Pandorumnál, igazán itt is a film hangulata ragadja meg az embert. A holdbázis a maga egyszerűségével, a szimpla funkcionalitásával, a külső jelenetekben megjelenő holdi táj, s a színész által átadott különös érzések. Mindez határozottan időtlen hatást kelt, akár holnapután is játszódhatna a történet, bár gyanítható, hogy inkább a nem túl távoli jövőbe helyezték. Határozottan pozitív, hogy nem mondták meg konkrétan, melyik év melyik hónap melyik napján járunk.

Sam Rockwell játéka elismerésre méltó. A film elején még teljesen normális technikus komoly jellemábrázolásokon esik át. Az időnként szenilis, látomásos fickóból a végére egy tudatos, beletörődő ember lesz.

Amit mégis leginkább kiemelnék, az a zene. Óriásit dob a filmen, pedig nem egy nagyzenekari mű, egy nyolcvanas éveket idéző prüntyögés, vagy egy modern rockbanda húzza az alávalót. Persze megjelenik több hangszer is, vonósok, dobok, gitár, géphangok, miegyéb, mégis a zongora viszi a prímet, s erre is írták meg a főtémát. Szinte beleborzongtam, ahogy a holdi tájat fürkészve felcsendült a zongora lágy hangja.

Mindenesetre nekem nagyon tetszik a Moon, s aki szereti az intellektuális SF-et, aminek mondanivalója is van, nem csak lézerpisztolyokkal puffogtatnak benne, annak őszintén tudom ajánlani.

Előző oldal Jimmy Cartwright