A tanya I.

Horror / Novellák (1035 katt) Kozma Norbert
  2014.10.27.

Philip

Az autó alig huszontöttel szelte a homokot a még éppen járható állapotban lévő földúton. Philip nem mert többel menni, nem lett volna biztonságos a méretes sártócsákkal teli felületen. A múlt árnyai démonként kísértették, évek óta már egy perc nyugtot sem hagytak neki. Mellette ülő feleségére nézett, a látszólag nyugodt nő képe egy pillanatra elterelte a gondolatait. Jó ötletnek tartotta a kiruccanást, és bízott benne, hogy neje lelkivilága is helyrebillen a visszatérés hatására. Az ő véleménye volt a döntő, amikor arról értekeztek, hogy nekivágjanak-e az útnak. Végignézett a megtört, de magát erősnek mutató asszonyon, akinek kisugárzásából megannyiszor ő is erőt merített már. Ilyenkor a szíve mindig normális ütemben vert, sötét gondolatokkal teli agya kitisztult, de ez az állapot rendre egyik pillanatról a másikra foszlott köddé.

Az évekkel ezelőtti tragédia ólommellényként nehezedett az erősen borostás, jókötésű férfi testére, ami folyton visszahúzta a víz alá, amikor felúszott levegőért. Nap, mint nap úgy érezte, fuldoklik. Biztosra nem tudta, hogy párjában is valami hasonló zajlik le, de nem voltak kétségei afelől, hogy Gretát is teljesen kifordította önmagából a korábbi esemény. Belenézve a visszapillantóba enyhe irigység fogta el a két fiatalt látva, akiknek legnagyobb gondjuk az lehetett, hogy internetkapcsolat nélkül lesznek kénytelenek átvészelni azt a pár napot, amit az isten háta mögött fognak tölteni. Sógornője és annak legújabb pasija unottan nyomkodták a telefonjaikat, mögöttük, a leghátsó ülésen pedig saját kislányuk feküdt egy pléddel betakarva. Philip ezután jobbnak látta ismét az utat figyelni.


Greta

Greta volt az idősebb a két Cassidy lány közül. Némán bámult ki az ablakon, szőkésbarna haját néha meglobogtatta a beszűrődő szél. Bár arcán érzelmek nem mutatkoztak, belül hihetetlen feszültség tombolt a nőben, melyet a sivatagszerű, kihaltnak tűnő táj még tovább fokozott. Próbálta leplezni nyugtalanságát férje előtt, jóllehet, mélyen mindketten tisztában voltak azzal, hogy a visszatérés a két évvel ezelőtt történtek helyszínére nem lesz egyszerű. Táskás szemei kimerültségről árulkodtak. A szívében dúló folyamatos szorongás következtében hátravetett egy-egy aggódó pillantást.

– Annabell alszik! Ne aggódj már annyit! – teremtette le flegmán húga, Jennifer, majd a lány újra beletemetkezett a mobiljába.
– Mintha nem tudnád, hogy miért féltem őt annyira! – dörgölte az orra alá dühösen Greta, de miután testvérétől nem jött semmilyen reakció, visszafordult.

Az egyik kezét a kormányon, a másikat a combján tartó Philipre nézett, férje viszonozta. Miután az átmeneti indulat feloldódott, apró mosoly hagyta el a nő száját, majd megfogta a férfi szabad kezét. Philip bíztató, alig észrevehető biccentéssel jelezte párjának, hogy nem lesz semmi baj. Röviddel később Greta újfent hátrafordult, és Jennifer barátjára irányította tekintetét.

– Mondd csak, Brad…
– Jézusom, Greta! – szakította félbe húga meghökkent képet vágva. – Nem Brad! Ben! A neve Ben!
– Jajj, elnézést kérek, asszonyom, hogy nem tudom a férje nevét. Mennyi ideje is vagy vele együtt? Tegnap óta? – vágott vissza az idősebb nő. – Igaz, Ben? – fordult oda a fiúhoz. – Ben! Mióta is keféled a húgomat? Úgy tíz órája?

Mivel a vádakat cáfolni nem tudták, a fiatalok lesütött szemekkel várták, hogy Greta gyilkos tekintete lekerüljön róluk. Philip a volán mögött ülve fél füllel hallgatta a lányok szokásosnak mondható vitapartiját, és önkéntelenül is elmosolyodott.

– Ne nevess! – teremtette le neje, miután abbahagyta a kioktató beszédet.

Greta egyre nagyobb késztetést érzett, hogy húgára zúdítsa valós sérelmeit, de ezt idáig nem volt képes megtenni. Félt, hogy azzal megszakadna a kapcsolatuk, és azt nem akarta. Pikkelt húgára, amiért az nem nyújtott neki kellő támaszt, nem viselkedett igazi testvérként, amikor szüksége lett volna rá. Két éve, miután Bettyt végül halottnak nyilvánították, és a megtört házaspár valamint Jennifer visszautaztak a városba, húga hihetetlen érzéketlenségről tett tanúbizonyságot. A lány egyszer még azt is Greta fejéhez vágta, hogy nem alkalmas az anyaszerepre, és valószínűleg miatta szökött el Betty, a házaspár első gyereke.


Jennifer

Nővére kemény, de igaz szavai tovább szították Jenniferben a gyűlöletet, mely még gyerekkorában alakult ki Greta iránt. A vörös hajú, karcsú lány az ablaknak támasztotta a fejét, és akaratlanul is elmerengett a múlton. Mindig úgy érezte, sosem kapott annyi szeretetet szüleitől, mint a nővére. Gretát kedvencükként ajnározták, ő pedig háttérbe szorult. Amikor nagyobbak lettek, testvére gyakran próbált anyáskodni felette, ezért a fiatalabb lány egyénisége sosem tudott igazán kibontakozni. Teljesen eltérőek voltak, akárcsak a mágnes két oldala, amik ugyanakkor vonzzák is egymást.

Az járt a fejében, hogy tulajdonképpen egész életében ki nem állhatta testvérét, mégis vele tartott kilenc éve, amikor apjuk halála után nem sokkal a városba költözés mellett döntött Greta. Meg volt az esélye, hogy végre ő legyen a középpontban, otthon maradhatott volna az édesanyjukkal, de másképp döntött. Magának sem vallotta be, de belső késztetést érzett rá, hogy bizonyítson a nővérének, hogy megmutassa, ő is képes élni a saját életét, meg tudja hozni a saját döntéseit. Minden egyes alkalmi kapcsolatát büszkén dörgölte az orra alá, csak hogy azzal is bosszantsa.

– Kibaszott frigid picsa! – jött ki a száján a magáról megfeledkező lánynak. Pár másodperc elég volt, hogy rájöjjön, hangosan gondolkozott, mégis későnek bizonyult a feleszmélés.
– Hogy mit mondtál?! – reagált Greta, de a választ meg nem várva hátrakapott egyik kezével, majd megragadta Jennifer haját, és elkezdte tépni. – Mondd még egyszer! Halljam!

A fiatal lány sikítására Annabell is felébredt, álmosan dörzsölte a szemeit, hogy lássa, mi történik.

– Azonnal hagyjátok abba! Nem halljátok, lányok?! – mordult hátra Philip, fél szemmel továbbra is az utat figyelve. – Ben, szedd már szét őket!

A hegyes állú, nyurga fiú próbált eleget tenni a férfi kérésének, de a magáról megfeledkezett nő nem engedte húga koronáját.

– Anya! – érkezett hátulról a hang, mely végül észhez térítette Gretát. – Miért bántod Jennifer nénit?
– Te nem vagy normális! – adott hangot sérelmeinek Jennifer. – Megőrültél?
– Most miért állsz meg? – kérdezte Greta a férjétől, miután érzékelte, hogy a jármű fokozatosan lelassul. – Nincs itt semmi gond. Már minden rendben, elengedtem.
– Itt vagyunk. Megjöttünk – érkezett a magyarázat Philiptől.


Philip

A helyzet komolysága ellenére belül csak jót nevetett a testvérpáron, akik a civakodásban még azt sem vették észre, hogy újra zöld veszi őket körül. Életében egyszer járt a tanyán, de a mai napig is átkozza azt a napot. Betty hét éves volt, Annabell négy. Utóbbi természetesen több törődést igényelt, jobban féltették mindentől, míg Bettyt egy fokkal szabadabban kezelték. Azt kívánta, bár ne tették volna. Akkor talán ma is velük lehetne. Jobban kellett volna figyelni rá. A férfi kimondatlanul is magát ostorozta.

Egy kis tisztáson parkolta le a kocsit, mivel a tanyát, járható út hiánya révén, lehetetlen volt jobban megközelíteni. Baglyok ritmusos huhogása vegyült a fenyők susogásával, ami még dermesztőbbre festette a tájat. Elkezdtek kipakolni. Philip a felesége arcát fürkészte, de azon továbbra sem mutatkoztak meg érzelmek. Biztos volt benne, hogy a nőben dúl a feszültség okozta adrenalin, amit részben a múlt, részben pedig Jennifer okozott. Megfordult a fejében, hogy talán hibás döntés volt erőltetnie a túrát. Félt, hogy nem telt még el elég idő ahhoz, hogy visszatérjenek és szembenézzenek a helyszínnel, melynek minden apró darabkája valósággal beleivódott az emlékezetükbe. Hiába is próbálta Greta leplezni, Philip tudta, hogy neje ezen képek befolyása alatt van, hisz ő maga is hasonlóképpen érzett.

Rövid séta után már eléjük tárult a völgyszerű területen elhelyezkedő birtok képe. A tekintélyes udvarral körbevett parasztháztól valamivel messzebb két méretes fa erős ágaihoz kötött hinta emlékeztette Philipet Betty utolsó ismert tartózkodási helyére. Greta kézszorítása csillapította a látvány okozta előtörő fájdalmat a férfiben. Mély sóhajt követően folytatták rövid útjukat a házhoz, amit a mázsás bőröndök jócskán meghosszabbítottak. A férfi száját felszabadult mosoly hagyta el, kislánya ugyanis korát meghazudtoló segítőkészséget mutatva húzta maga után az egyik kisebb csomagot, nagy nehézségek közepette.

– Majd játszhatok Silverrel, apa? – kérdezte reménykedve a kislány.
– Kicsim, Silver csak egy valakinek fogad szót. Hát nem emlékszel?

Annabell szomorúan vette tudomásul, hogy az apjának igaza van, majd kedvtelenül leszegte fejét, és úgy rángatta tovább a táskát.

– Ó, te jó ég! – kiáltott fel Ben. – Miért bámul engem az az öregasszony? – biccentett a bejárati ajtó felé, ahol egy idős hölgy állt meglehetősen mogorva ábrázattal. – A vén szatyor le sem veszi rólam a…
– Mi lenne, ha mutatnál némi tiszteletet, fiam? – tolta le Philip a srácot, hiszen Ben maximálisan tisztában volt vele, hogy a hölgy csak egy valaki lehet.
– Ő az anyám, te hülye – vette lazábban a dolgot Jennifer, és megbökte a barátja vállát.
– Nos, ez esetben csak annyit mondhatok, hogy te sokkal jobban nézel ki anyádnál, bébi – replikázott Ben, utalva az idős hölgy foltos, sárgás bőrére, erősen ritkuló hajára.

Philipet és Gretát bosszantotta a fiú pofátlansága, nem is nézték jó szemmel, de mivel Jennifer látványosan kacagott a fiú humorizálásán, az újabb viták elkerülése végett lenyelték a békát. Philip azért maga elé köpött egyet, amikor Jennifer szándékosan a szemük láttára egy provokáló nyelves csókkal jutalmazta párja bókját. Zavartan nézte anyósa döbbent képét, ami a váratlan megjelenésüknek szólt. Térerő híján nem tudták értesíteni, értelemszerűen ezáltal nem is tartották az idős hölggyel a kapcsolatot, legalábbis az eset óta.

Victoria lányai köszönésére, csókjaira és mindössze egyszer látott unokája ujjongására sem reagált. Bambán nézett rájuk, mintha idegenek érkeztek volna hozzá. Helyette csak a mellette lihegő szürkésfehér Husky ugatása fogadta a társaságot. Ben is próbált udvariasan bemutatkozni, de ez sem hatotta meg a tanya egyedüli tulajdonosát. Beesett, kifejezéstelen arca, kisírt szemei nem a békés mindennapokról árulkodtak. Philip már meglévő nyugtalanságára ez csak rátett egy lapáttal, annak ellenére, hogy nem volt teljesen új keletű a dolog a számára, hiszen már két éve is voltak furcsaságai az öreglánynak.

– Üdv, Victoria! – szólt a férfi utolsóként a sorban, persze viszonzásra már nem is számított. – Jó újra látni.

Ezzel mind bementek a házba, Victoria pedig összehúzott szemöldökkel zárta be maguk után az ajtót, mintha csak hívatlan vendégek jöttek volna hozzá.


Greta

– Kivisszük a virágokat apa sírjára – közölte Greta a férjével. – Nemsokára visszajövünk.

A testvérpár Annabell kíséretében indult ki a sírhoz, ami az egyik távolabbi fa tövében helyezkedett el, de még látóhatáron belülre esett, a férfiak pedig a házban maradtak kipakolni.
– Aggódom anyáért – szólította meg húgát Greta, miközben jócskán lemaradtak az előrerohanó gyerektől. – Úgy látom, az állapota még tovább romlott.
– Ja – nyögte rá Jennifer. – Én abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán megismert minket. Nézd meg, a rohadt döggel vidáman játszik, minket meg le se szar.
– Befejeznéd?! Anya beteg.

Gretát elgondolkodtatta a téma, és felderengett neki anyjuk makacssága. Victoria soha nem volt hajlandó a lányokkal menni, hogy kivizsgáltassák betegségét, esetleg kezeljék azt. Egyszerűen kirobbanthatatlannak bizonyult a birtokról. Pedig Greta minden követ megmozgatott az ügy érdekében, hiszen akár Betty eltűnésével kapcsolatban is hasznos információval szolgálhatott volna, ha tiszta az emlékezete. Victoria már akkor is nagyon sokat hallgatott, és ez azóta csak rosszabbodott a jelek szerint. Gretát bosszantotta a dolog, de végül beletörődött. Mindig volt valami fontosabb, amivel foglalkoznia kellett, legutóbb például kislánya misztikus eltűnése.

– ANYA! – harsant fel Annabell hangja a távolból, ami dermesztően hatott anyjára. – ANYA! SIESS!

Greta megszaporázta lépteit, Jennifer is hasonlóképpen tett. A lány folyamatos kiabálása a házba is behallatszott, Philip lehajítva a kezében lévő ruhákat eszeveszett rohanásba kezdett. Kirontott, és a hang irányába futott. Amikor elhaladt az istálló mellett, azt sem vette észre, hogy a pajtánál tevékenykedő Victoria messziről szemlélte az eseményeket, és zavartan a lányok felé pislogott.

Greta végre odaért Annabellhez. A lány könnyes szemekkel állt a földbe leszúrt kereszt mellett, ami nagyapja sírját jelezte, és mereven a talajra mutatott.

– Mi az, kicsim? – aggodalmaskodott Greta, majd közelebb lépett. – Édes Istenem!
– Mi történt? – kérdezte a megérkező Jennifer, de neki sem volt szüksége válaszra.

Az ott volt a szemei előtt a kiásott, üres sír képében. Greta magához ölelte a lányát, majd a lihegő Philiphez bújtak mindketten.

– Minden rendben, emberek? – Ben is megérkezett. – Mi a pálya? – próbált lazáskodni, de ezúttal Jenniferben sem talált megfelelő partnerre. Meglepődött barátnője reakcióján, de miután belenézett a lyukba, megvilágosodott.

Greta észrevette a pajta mellett térdepelő édesanyját, amint Silvert simogatja. Kitört férje öleléséből, és lendületesen megindult a nő felé.

– Anya, mi történt itt?! – ordította félúton. – Elmagyaráznád?!

Victoria szenvtelenül legyintett, ami alaposan felhúzta Gretát. Odaérve a lány belépett anyja személyes terébe és feldúltan megismételte:

– Mondd, mi történt?!
– Sírrablók – nyögte ki nagy nehezen az idős hölgy.
– Micsoda?! – hitetlenkedett a lánya.
– Mondom, sírrablók! Süket vagy?!
– Anya, miért beszélsz így velem? – fakadt ki Greta. – Én csak tudni szeretném, mi folyik itt. Azt akarod bemesélni nekem, hogy sírrablók ásták ki? Mégis miért? – Mivel Victoria nem mutatott együttműködést, Greta megragadta a karjánál fogva. – Válaszolj, kérlek!
– Silver! – szólt a földön heverő kutyához Victoria fennhangon, aminek következtében az állat azonnal talpra állt, és iszonyú morgásba kezdett, fogait vicsorította.

Greta fenyegetve érezte magát, és nem tudta eldönteni, hogy az anyja most szándékosan hergelte-e ellene kutyát, vagy Silver csak ösztönösen veszélyt érzett, mely gazdájára irányult.

– Anya! – nézett kérdőn Victoriára.
Az öregasszony nagy levegőt vett, majd orrán kifújta.
– Gyere, Silver! – húzta arrébb az ebet. – Jó kutya. Gyere csak! – Ezzel lezártnak tekintve az ügyet visszament a házba.

Gretát meghökkentette az anyja állapota, csak azzal tudta ugyanis magyarázni az iménti incidenst, hogy egyszerűen elfelejtette, mi történt, ha tudott egyáltalán róla. Lassan lenyugodtak a kedélyek, és mind követték Victoriát. Jennifer és Ben a vendégszobát, míg a háromtagú család a nappalit kapták meg ideiglenes szállás gyanánt. Az éjszaka, pontosabban, ami maradt belőle a hajnali érkezés miatt, a házaspárnak lassan telt kevés alvással.

Előző oldal Kozma Norbert
Vélemények a műről (eddig 8 db)