Pillanatnyi szerelem - az életem
Egy pillanat volt,
egy villanás.
S tudtuk, szeretjük egymást.
Szemed szemembe
húzott szivárványt.
Én folytatva vittem e
csodát tovább.
Kézen fogva vezettél
a csillag úton át.
Én mentem, de nem láttam okát.
Százados úr… miért ilyen a világ?
Egy csók, ölelés, percnyi öröm,
szenvedély.
Sapkája földre hullt,
én felveszem.
Soha nem látom viszont,
éreztem.
De képe szívembe éget,
jól tudom.
Elindult a jól ismert úton.
Kocsiba ült, s énekel,
hangja fülembe csengett éveken.
„Te vagy a tökéletes Nő
én nekem.
Mert eltudsz engedni csendesen.”
Szeméből a könny csorog,
arcomon, mint patak
a szikláról, úgy zuhog.
Ajkamon a fájó mosoly mosolyog.
Keze int, emelem kezem.
Az autó elindult csendesen.
Ő már messze jár,
jól tudom.
Csak én állok a fal mellett
s bámulom.
Lelkemben éles fájdalom,
hangom halk suttogó.
Mint néma sóhaj, illanó.
Százados úr... ég veled.
Eddig tartó szerelem.
Még sem adnám semmiért,
életemnél többet ért.
