Levél
Odoafer, az Elrejtőző Abadai szentélyének főpapja Tradorn nagyúrnak, Ewers királya elsőszülöttjének a kegyes istenek nevében üdvözletét küldi!
Nagy megtiszteltetés és öröm volt számomra, uram, hogy leveleddel megkerestél engem, s ha lehet, még nagyobb megtiszteltetésnek éreztem, hogy a Szent Birodalom korai történetéről szóló szerény munkámat elolvastad. A legkevesebb, amit megtehetek cserében, hogy igyekszem majd kérdéseidre legjobb tudásom szerint megfelelni, habár máris előre jeleznem kell neked, hogy legtöbb válaszom kiábrándítóan bizonytalan lesz.
Úgy emlékszem vissza az Ahet-Ewersben, királyi atyád nevelőjeként eltöltött évekre, mint életem legszebb idejére, s ha a korommal együtt járó gyengeségek nem kényszerítettek volna arra, hogy nemet mondjak a király kérésére néhány évvel ezelőtt, ma a kérdéseidre személyesen adhatnék választ. De biztosíthatlak róla, uram, hogy akkor sem adhatnék rájuk kimerítőbb választ, mint így fogok, mert a fennmaradt források meglehetősen szegényesek és zavarosak, ami nem is meglepő, ha a Nagy Polgárháború óta eltelt öt évszázadra gondolunk. De inkább nem is pazarlok több helyet magyarázkodásra, hanem megfelelek kérdéseidre, abban a sorrendben, ahogy azokat feltetted nekem, uram.
Elsőként azt a kérdést tetted fel, uram, hogy mik lehettek azok a különleges szolgálatok, amelyeket ősöd, Waskor nagyúr az Égi Trón szolgálatában a Nagy Polgárháború idején tett, s amelyekkel kiérdemelte, hogy a Szent Birodalom történetében még utoljára a Szent Ház egyik tagja önálló országot kapjon, mint ahogy az hajdan szokás volt. Erről sajnos én magam sem tudok többet, mint amit Ahet-Ewersben te magad is olvashatsz az Arany Krónika lapjain, hogy tudniillik Ewers utolsó barbár királya a lázadó Elkár oldalán vett részt a végzetes pofarsi csatában, s ott a nagykirály fogságába esve, megfosztatott trónjától, a nagykirály pedig egész országát és az elfogott király egyik lányát a saját fiának, Waskornak adta.
Találgatni persze tudok, hiszen Elkár nagyúr, aki tizennyolc évig tartotta uralma alatt a Szent Birodalom egyharmadát és a három főváros egyikét, Abadait, jó viszonyban volt egynémely északi királyokkal és a nagykirály talán az ő szemmel tartásukra döntött úgy, hogy egyik gyermekét Ahet-Ewers trónjára ülteti. Vagy talán ez is része volt valamiféle tervnek, hogy másik lázadó öccsét, a csatában legyőzhetetlen Mosrakot, aki a másik fővárost, Gorleát tartotta hatalmában, lépésről lépésre elszigetelje. Mindenesetre, ha volt is ilyen terve, még további huszonkét évnek kellett eltelnie, míg a nagykirály végre diadalmasan bevonulhatott Gorleába, lezárva a szörnyű polgárháborút.
Szívesen mondanék többet erről az ügyről, de sajnos alig-alig vannak róla egykorú feljegyzések, mert a Nagy Évkönyv Gorleában maradt és senki sem foglalkozott vele, hogy vezesse a Szent Birodalom háborúinak történetét, s mert a polgárháború alatt, s még utána is, egészen az örökké áldott emlékezetű Eltord nagykirály uralkodásáig számtalan kéziratot semmisítettek meg, ha feltételezhető volt róla, hogy a Sárkány-kultusz titkos hívei írták. Így aztán dicső ősödről nemigen maradt fenn egyéb, mint amit az Arany Krónikában leírtak róla. Talán a Szent Emlékezet Őre többet tudna róla mondani neked, mert az ő hivatala számos ritkaságot őriz, de nem javaslom, uram, hogy a Nagy Polgárháborúról faggasd, mert a Szent Városban még ennyi év után is kényes és kerülendő témának számít ez a történet.
Második kérdésed arra irányult, hogy mit tartalmazott a Prófécia, amelynek nevében és amelynek beteljesítésére annyian áldozták hiába az életüket a lázadók közül. Erre a kérdésedre a legnagyobb sajnálatomra egyáltalán nem tudok felelni, mert a Prófécia szövege mostanra teljesen feledésbe merült, részben a negyven évnyi polgárháború pusztításai és az azt követő véres megtorlás eredményeként, részben pedig a majd kétszáz évvel későbbi utolsó nagy Sárkány-párti lázadásra következő újabb megtorlásnak köszönhetően. A kéziratégetés és az állandó üldöztetés még az emlékét is kitörölte annak az átkozott szövegnek. De ne bánkódjunk emiatt, hiszen az úgynevezett Prófécia úgysem lehetett más, mint a kegyetlen istenek gonosz tréfája.
Harmadik kérdéseddel sikerült zavarba hoznod, uram. Azt kérdezted, hogy miért támogathatták oly sokan a két lázadó nagyurat oly sokáig és oly elszántan, ha egyszer, mint én is írtam a munkámban, Zadrak nagykirály bölcs és igazságos uralkodó volt, aki szorgos munkával állította helyre a Nagy Polgárháború végére a Szent Birodalom egységét, s a Szent Birodalmat erősebbé tette, mint amilyen a belharcok előtt volt. Nem mintha én magam nem gondolkodtam volna el ezen a kérdésen soha, csakhogy idővel be kellett látnom, hogy sehova sem vezető, veszélyes kérdés ez, amivel jobb nem is foglalkozni. Annál is kevésbé, mert vannak rá egészen kézenfekvő válaszok.
A legelső és további magyarázatot nem igénylő válasz az, hogy a kegyetlen istenek ármánykodása tette lehetővé a Nagy Polgárháborút, s különösen az a tény, hogy akkoriban az emberek nem tudták még, hogy a Sárkány, akit birodalom szerte a többi kegyes istennel együtt tiszteltek, titokban maga is a Szent Birodalom örök isteni rendjének ellensége volt. A második válasz a Prófécia létében keresendő, de erről többet mondani nem tudok, hiszen a Prófécia elátkozott szavai nem maradtak ránk. S végül alighanem a nagykirály két legidősebb öccsének túlzott nagyravágyása is közrejátszott a történtekben. Hogy, mint írod, uram, Zadrak nagykirályt egyes forrásokban zsarnok királyként emlegették volna, arról nem tudok. Abadaiban és a Szent Városban ilyen forrásokat nem láttam, és ha léteznek ilyen iratok, én arra intenélek, uram, hogy ne tartsd azokat a magad közelében, hiszen a kegyetlen istenek hazugságait tartalmazzák és a szemen keresztül mérgezik az elmét.
S végül, ami az utolsó kérdésedet illeti, hogy tudniillik a lázadó Mosrak nagyúr ne lett volna, ahogy az a krónikákban szerepel, a kegyetlen istenek által megszállt szörnyeteg, aki púposan és eltorzult arccal született, gyermekkorától hírhedt volt vérszomjáról és kegyetlenségéről, s aki emellett ne lett volna gyáva, alattomos gazember, aki gyanakvásában ezreket öletett meg azok közül, akik a nagykirály hívei voltak, vagy azzal voltak megvádolhatók, erre inkább nem is válaszolok. A források egybehangzóak és félreérthetetlenek. Csak abban van vita, hogy egyáltalán a Szent Ház tagja volt-e vagy valamely kegyetlen isten csábította el a nagykirály feleségét egy óvatlan pillanatban, s nemzette vele ezt a szörnyeteget. Az általad emlegetett vádakon túl egyébként a krónikák azzal is vádolják a lázadó Mosrakot, hogy megmérgezte apjukat, hogy saját két gyermekét is feláldozta a Sárkánynak, hogy barbárokból álló testőrséggel vette körül magát, és hogy Zadrak nagykirályt is megmérgeztette volna, ha tudja.
A legjobb tudásom szerint feleltem meg a kérdéseidre, uram. Elismerem, túlságosan keveset tudok, hogysem kielégíthetném érthető, de ugyanakkor nem is veszélytelen kíváncsiságodat. Engedd meg nekem, uram, hogy a múlttal sokat foglalkozott öregemberként azt tanácsoljam neked, hogy keress inkább az érdeklődésednek alkalmasabb témát a Nagy Polgárháborúnál. Habár már régen elmúltak azok az idők, mikor az ember feje könnyen lehullhatott, ha túlságosan élénk érdeklődést mutatott a Nagy Polgárháború iránt, de higgy, kérlek, a tapasztalt öregembernek, mikor azt mondom, uram, ez a történet nem hordoz semmilyen tiszteletreméltó tanulságot s csak arra alkalmas, hogy megzavarja az ember lelkének nyugalmát.
Add át, uram, kérlek, üdvözletemet királyi atyádnak! Örökké élni fog az emlékezetemben! Rád pedig a kegyes istenek áldását kérem!
