Magamra aggatom...

Szépirodalom / Versek (824 katt) aniko22
  2014.09.21.

Magamra aggatom díszeimet.
Azt a keveset, mi megmaradt.
Akár tavasszal a bokrok, a fák,
pici lepkék, madarak.
Új köntösbe bújik minden.
Én a régi maradok.
Ifjúságom minden éke,
szerelmeim bús emléke
réges-régen itt hagyott.
Néhány apró üveggolyó
zörög zsebeimben.
Ez minden.
Nincs egyebem.
Gurulnak a tenyeremen,
mint lágyan ringó kis hajó.
Zöld fű sarjad az ösvénynél,
mely a völgybe levezet.
Egyenként eresztem őket,
mint apró könnycseppeket,
melyek lassan gördülnek le
rút halotti maszkomon.
Üveggolyóm sincs hát többé.
Gurulnak a dombokon.
Lágy szél suttog,
patak csobog.
Nekem vad lódobogás.
Surrog a vér a fülemben,
lüktet az ér tenyeremben.
Nincs már semmi a kezemben,
se gondolat a fejemben.
Csak pár morzsa a zsebemben.
Benne apró hasadás.
S azon a sok kis porszem is kihull.
Szívem nem kalapál már vadul.
Lélegzetem csillapul.
Nem hallatszik semmi más,
csak halk bagolyhuhogás.
És csendes vízcsobogás.

Előző oldal aniko22
Vélemények a műről (eddig 2 db)