Mámor

Szépirodalom / Versek (977 katt) Lexi
  2014.09.08.

Langyos esti széltől
suttognak a falevelek.
Mindegyik egy mesét
mond el most én nekem.
Mit látott röpke éltében,
míg levélkéből levéllé érett.
Mámoros csókokat,
hazug sok bókokat.
Álmodó szíveket,
halódó lelkeket.
Izzó vágyat, tombolót,
mint lávát, oly fortyogót.
Boldog volt, ha fújt a szél,
ő zizegve csak mesélt.
Nem is gondolt másra,
csak a meleg nyárra.
Ám a mámor oly rövid,
gyorsan jön és elszökik.
Ruhát vált a sok levél,
már csak hallgat, nem mesél.
S jön a szél, a jó „barát”,
elszakítja a szárát.
Szegény árva levélkém,
földre hullott, avar lész.
Sok láb őt megtapossa,
így múlik el mámora.

Előző oldal Lexi