A kísértet

Fantasy / Versek (782 katt) Lexi
  2014.09.07.

Leszállt az éj,
a vad sötét.
Ember lassan aludni tér.
De az erdők rejtekén
most éled az állat nép.
Vadászat az élelem,
nekik csak itt most terem.
Nappal zajos még a táj,
ember jár a vad után.
Ölni jár ő csak ide,
fél a szegény őzike.
De ha leszáll a sötét,
félni kezd az emberség.
A fák között a rejtelem,
a kísértet ott terem.
Susognak az ősi fák,
régi regék dallamát.
Minden fűszál és bokor
más mesét tud,
S el is mond.
Régen elhunyt emberek,
de szellemük itt rekedt.
Bűnük, vétkük nagy lehet,
lelkük égbe nem mehet.
Itt bolyong a fák között,
vagy az emberek mögött.
Most is éppen útra kél,
energiát lopni mén.
Jaj annak, kit megtalál,
rátelepszik, szívja ám.
Nem érti az emberség.
Ereje vaj hová vész?
Otthonába beviszi,
életéből élteti.
Vele lakik, így kísért,
míg ereje visszatér.
Most már ő lesz
itt az úr, kopog, zörög,
Megvadul.
Tárgyat mozdít, eldobál,
eldugdos és suttog már.
Gonosz lélek így kísért,
minden rosszra rábeszél.
Az ember a gyarló társ,
nem sejti, hogy rá mi vár.
Öngyilkosság - gyilkosság,
mit a szellem megkíván.
Ő meg szépen megteszi,
mert az eszét elveszti.
Most már kacag a gonosz,
célját érte s boldog.
Az egész ház oly komor,
boldogság itt nem honol.
Retteg gyerek, asszony nép,
hisz látni vélik a testét.
Pedig csak egy árnyék kép.
Suhan-suhog szerte szét.
Előbukkan, feltűnik,
míg az éjben megszűnik.
Újra erdő lakója,
míg tartja az energia.
Visszatér majd mindenképp,
újra s újra itt kísért.

Előző oldal Lexi