Könyvkiadás! Ó Te Drága!

Külvilág / Közélet (1791 katt) Jártó Róza
  2014.08.31.

Könyvkiadás! Ó Te Drága!

A Heti Világgazdaság 2014. április 17-én megjelent a könyvpiacról szóló, Szabó Tibor Benjámin nyílt leveléhez kívánok további kiegészítéseket kínálni alkotói szemszögből.

***

Egyre többet olvashatunk olyan témákat a netes sajtóban, amelyek a könyvkiadásról szólnak. Ezeket rendszeresen kommentek özöne is kíséri. Hadd meséljek el egy valós történetet erről én is, alkotói szemszögből.

Első könyvem, a „Bagoly őrs, vigyázz!”, de inkább úgy mondom, hogy kisregényem, (nagyon kis regényem) 2009 évben készült el. Azzal a 106 oldallal, amivel bekerültem a legalább egy könyvvel rendelkezők táborába nem volt nagy ár az, amit a Könyvműhelynek, mint kezdő kiadói közösségnek fizettem. Könyvenként kb. 600 forint.

A sok és a sokk az volt, hogy ebben a darabárban benne foglaltatott a szerkesztés, a lektorálás is, ami nem történt meg, pedig a pénzt leperkáltam érte. Most már elárulhatom, hogy a munkahelyemen fizetéselőleget vettem fel, hogy az álmaimat 59 évesen meg tudjam valósítani.

Az írást ugyan nem hagytam abba, mivel hogy úgymond, szenvedélybetege lettem az írásnak, de többet nem próbálkoztam azzal, hogy könyv formájában lássam vissza az írásaimat. Itt-ott antológiákban, újságokban jelentettem meg novelláimat, miközben írogattam az újabb regényemet.

Időközben nyugdíjas lettem, amikortól is minden jövedelmemet a nyugdíj képezte, ráadásul családfenntartóként. Így meg lettem óvva attól a meggondolatlan lépéstől, hogy mint szenvedélybeteg, de gyarló ember, fizetéselőlegből kiadassam az újabb regényem.

Én meg csak írtam és írtam. Lassan nem csak regényt és novellát, de verseket is. Időközben úgy alakult az éltem, hogy összefutottam több évtizede nem látott nyomdász ismerősömmel, aki szintén nyugdíjas éveit tölti. A szót tett követte és már, mint netes barátok osztottuk meg a gondjainkat. Ő, hogy nincs kitöltve a napja, én, hogy írok, de a fióknak. Így megalapítottuk a Róza & Julius Kiadót, amit elsősorban a saját írásunk kiadására alapítottunk. Egy egész más világ nyílt meg előttünk, mikor megjelentettük első közös munkánkat, a LoveNet Az internetes ismerkedés világa című kisregényemet.

Elsődlegesen az lett más, hogy mint kiadóval már szóba álltak a könyvforgalmazók. Másodlagosan, hogy amit, mint író tapasztaltam a könyv eladása terén, az ma még rosszabb.

Első, hogy mint kiadó sem fordulhatok közvetlenül a könyvboltokhoz, mert azok már a könyvkereskedők hálójában vergődnek. A LIBRI, a Prospero, a Lyra, az Alexandra, csak hogy a nagyokat említsem.

Minden esetben terjesztő-közvetítőt kell igénybe venni. Természetesen mindenki leveszi a maga sápját annak ellenére, hogy csak az alkotó és a kiadó az, aki tesz is azért, hogy egy könyv megszülessen, minden esetben az alkotó és/vagy a kiadó pénzén. A későbbi piaci szereplőknek a terjesztőknek és a forgalmazóknak sem pénzük, sem munkájuk nincs befektetve.

Ennek ellenére a könyv árának az 53%-át a forgalmazó, a fennmaradt 47%, 30%-át a másik a közvetítő teszi zsebre, még a maradék 47%, 70%-a az, ami a kiadónak megmaradt és tartalmazza a nyomda költséget, a kiadó munkájának a költségét és az alkotónak járó költséget is.

Ez az összeg egy 2800 bruttó Ft, keményfedelű, 240 oldalas könyvnél 917 bruttó Ft, ami %-ba kifejezve 32,75%, miközben a kiadó az, aki pénzt invesztált a könyvbe, nyomdaköltség, kiadói költség (lektorálás, szerkesztés) és nem utolsó sorban az alkotónak járó díjazás.

Itt most nem térek ki arra, amikor az alkotó finanszírozza a saját könyvének a kiadását. Akkor a 917 bruttó Ft tartalmazza a kiadó munkájának értékét, a lektorálást, szerkesztést, borító-tervet, egyéb kiadások költségét. Ezek megfizetése után, ami marad a 917 Ft-ból, az lesz az alkotóé, nem egyszer több évi megszakított munkájáért.

A valóságban senkinek nincs se munkája, se pénze egy könyv megjelentetésében, csak a kiadónak és az alkotónak.

***

A fenti példán kívül a Heti Világgazdaság 2014. április 17-én megjelent könyvpiacról szóló Szabó Tibor Benjámin nyílt leveléhez kívánunk további kiegészítéseket kínálni, kiadói szemszögből is.

Ma a könyvpiac tele van kereskedelmi abszurditásokkal, amelyek hosszú távon nem tarthatók fenn. Azt most ne akarjuk vizsgálni, hogyan alakult ez ki…

Az első abszurditás: mi az, hogy kiadói jutalék?

Talán a kereskedő finanszírozza a kiadót, és ezért a kiadói munkáért jutalék jár? Ez így egy nagyon megtévesztő fogalom, mintha a kereskedő lenne a könyv-vagyon tulajdonosa. A könyv-vagyon ugyanis a kiadó tulajdona, és a kereskedők nem a jutalékát sikkasztják el, hanem a kiadó vagyonát!!! Ez óriási különbség!!! Fordítva: a kereskedőknek jár jutalék az eladás után, nemde?

A másik abszurditás: Sz. T. B. szerint a könyvpiacot kell megmenteni…

Lehet, hogy ez csak fogalmazási hiba, de ennek egyes szereplőit megmenteni nem szabad!!! Ha az Alexandra elsikkasztotta a kiadók vagyonát, akkor most itt az ideje, hogy megszűnésével a vagyon legalább egy része visszakerüljön a kiadókhoz. De ugyanez igaz a további cégóriásokra is, mert azok is ugyanúgy váltak naggyá, hiszen ugyanakkora árréssel dolgoznak, bizományosként. Milyen nagyker az, amely nem saját tőkével rendelkezik, hanem bizományban rabol? Ez egy magyar sajátosság!

Ide kell olyan új törvény, hogy könyv-nagykereskedelmet csak az folytathasson, akié a könyv-tulajdon, s a könyvelőállítást finanszírozza, és ehhez megfelelő tőkével rendelkezik. Ez helyzetbe hozza a kiadókat, hiszen ők finanszírozzák legnagyobb részben a könyvpiacot, az ő kezeikbe kerülnének részben a könyvesboltok.

Harmadik abszurditás: Mekkora a kereskedői jutalék?

50%-ot meghaladó, ami mögött milyen tevékenység áll? Polcon tartom a könyvet, és aki akarja, megveszi. Semmi reklám. A nehezen forgalmazható kiadvánnyal nem foglalkozik. A könyv-vagyon a kiadóé, akié az összes pénzügyi kockázat: a szerzői díj, a kiadói költségek, a nyomdaköltség, szállítás, raktározás, és erre nem kapja meg a könyv árának a felét sem… (32,75%). Ez fenntarthatatlan állapot, ezért a buborékvállalatok megszűnése okszerű, és az előzőekben megfogalmazott kiadói helyzetbehozás jelenthet új irányt a könyvpiac szereplői között.

Negyedik abszurditás: Ma sok magyar szerző maga kénytelen finanszírozni műveinek kiadását, mivel a kiadók sem vállalkoznak erre. Ezzel még nem is lenne baj, ha a jelenlegi kereskedelem nem tagadná meg a forgalmazást. Azon kívül, hogy elrabolják a kiadók vagyonát, ezek a nagykerek csak a jól eladható, sokszor bóvli könyveket veszik magukhoz, és nem adnak teret a hazai kortárs írók művei piacra kerülésének, még bizományba adással sem. Kapásból lesöprik ezeket a kicsiket az asztalról. Különösen gondban van a szépirodalom és a tudományos irodalom, mert nem lehet belőle sokat eladni. Illetve nem tesz semmit a nagyker’ annak érdekében, hogy a tudományos és a szépirodalom is pozícióba kerüljön. És ezt nézhetjük bármely oldalról, ez bizony a kultúra tudatos és szándékos leépítése.

***

Ma egyedüli jó kezdeményezés a Márai program, mert ott a KELLO reális piaci árrés mellett veszi meg a könyveket a kiadóktól. A Márai programot a friss magyar szellemi alkotások befogadására szélesebben kellene nyitni, hogy tudományos műveket is fogadjanak. Sőt, a könyvtáraknak törvényes jogi lehetőséget kellene adni, hogy a könyvtárosi funkciójuk mellett a KELLO-tól ne csak a könyvtáraik feltöltésére, hanem kis állami könyvesbolti eladásra is vehessenek át szép- és tudományos irodalmat. Ez javítaná a szabad versenyt, helyzetbe hozná a hazai alkotókat.

A könyvpiac legfőbb szereplője a – vásárló – akkor járna a legjobban, ha a nagy élősködő buborék cégek törvényszerűen megszűnnének, és reális piaci versenyhelyzetben, reálisabb piaci árak alakulnának ki – számára is.

Előző oldal Jártó Róza
Vélemények a műről (eddig 7 db)