Bukófrekvenciás félhomány-tizedelő
Néhai villamosságtan tanárom egy alkalommal kihívott a táblához, mert a Kirchhoff egyesített törvényeinek áhítatos hallgatása helyett az ablakon bambán kifelé bámulva tulajdonképpen csak fizikailag voltam jelen. Egy párhuzamosan, meg sorosan, meg ahogy nagyanyám kötött össze-vissza kapcsolt ellenállás halmaz alapján kellett kibogozni az egyes ágakra érvényes feszültség és áramerősség viszonyokat. Lila gőzöm nem volt hol kezdjem. Akkor megkérdezte, hogy egyáltalán meg tudom mondani, hogy mi az ott táblán?
Veszíteni valóm nem lévén és bízva a tanár úr humorérzékében mély levegőt vettem, még mélyebben a szemébe néztem, s amikor érzékeltem, hogy a szemkontaktus uralja kettőnk kapcsolatát, mérhetetlen nyugalommal, határozottan és jól hallhatóan kimondtam.
- Ez egy bukófrekveniás félhomály-tizedelő kapcsolási rajza!
Először a szeme homályosodott el, aztán pára ült a szemüvegére, ajkai kissé kinyíltak, és szája sarkában a mosoly első ráncai jelentek meg, de végül más történt. Letette a tanári asztalra a kezében tartogatott krétát, kissé rekedt hangon elnézést kért és kisietett a teremből. Azt gondoltam, hogy ezzel vége is a villamossági ismeretek elsajátításának, és nézhetek más iskola, vagy szakma után, de nem. Alig egy perc múlva visszatért. Szemei még mindig könnyesen csillogtak és az elfojtott nevetéstől eltorzult hangon csupán annyit mondott!
- Ha ezt meg tudod ismételni szó szerint komolyan, kapsz egy ötöst!
Meg tudtam!
