Linktár

Hópelyhek

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2019/12 számában.

Reggel, ha kinézek az ablakon,
a szűz hótakarón nincs semmi nyom.
Milyen gyönyörűen, vakítóan virít,
csak a piros galagonya látszik egy kicsit.

Csodás, s még tehetem bámulom,
mert nem sokára ott lesz a keréknyom.
Szeretem, ha nagy pelyhekben hull a hó,
kimegyek a tiszta levegő is nagyon jó.

Szeretem megfogni, puha és biztató.
Szeretem, ha a lábam alatt ropog a hó,
az erdőben sétálni, az ágakat megrázni,
hanyatt feküdni és az angyallal repülni.

Havat görgetni, és hó embert építeni,
s a répát utoljára az orrának feltenni.
Hógolyózni és hócsatákat vívni,
le-fölrohanni és esni-kelni.

Hatalmas dombról szánkóval lejönni,
s a gyerekekkel együtt sikítani.
Az ereszen a vastag jégcsapok,
mint ezer kard, csillog-villog.

Mikor egy kicsit is kisüt a nap és olvad,
a cseppeket olyan nehezen engedi el a jégcsap.
A könnyű, fehér hópelyhek
az ágakat hajlítják meg.

Hiába is tűnik könnyűnek,
a hó pusztító is lehet.
Halálos sebeket adó,
hisz az ereje fagyasztó.

Kimerültünk, sötétedik,
elég a játékból,
holnap újra esik,
és majd kinn maradunk estig.

Fázva, vizesen, kifagyva,
bemegyünk a jó meleg lakásba.
A nagy hópelyhek újra szépen hullanak,
és mindent fehér paplannal betakarnak.