A zsoldos - Vincente Segrelles

Fantasy / Könyvajánló (1821 katt) Jimmy Cartwright
  2010.10.04.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2008/3 számában.

Egy képregény örök gyermek felnőtteknek.

Néhány hete kölcsön kaptam pár képregényt. Az átlagember első nekifutásra ilyenkor valami egyszerű, bugyuta, füzetszerű dologra gondol, mint például a Pókember, a Batman, az X-Men és hasonló sorozatok. Azonban akik valóban ismerik a képregények világát, tudják, hogy ezeknél sokkal komolyabb, igényesebb művek is vannak ebben a stílusban. A fent említett, és az azokhoz hasonló képregények gyermekeknek valók, nem sok színt és árnyalatot használnak, sokkal kontrasztosabbak, egyszerű a történetük. Amelyeket én kaptam most kölcsön, azok meg sem közelítik ezek színvonalát, mivel mindhárom képregény felnőttekhez, de legalábbis 18 év felettiekhez szól.

Az első, amelyet itt be szeretnék mutatni, Vincente Segrelles munkája, címe: A zsoldos. A Norma kiadó gondozásában jelent meg magyarul, 1989-ben, tehát nem egy mai darab, viszont annál szebb. Már a borítón is jól látható, hogy fantasy, és egy ennek megfelelő festmény díszeleg rajta. Fellapozva rögtön feltűnik, hogy nem csak a borító, hanem az egész képregény festményekből áll. Minden egyes képkocka egy-egy igényesen kidolgozott kis festmény. Ráadásul általában a szemnek kellemes, pihentető színeket és árnyalatokat használ. Egyszóval a megjelenés remek!

A történet viszont kissé sekélyes, sok klisével, bár azért van egy-két meglepő fordulat. Ez az első rész, de tudomásom szerint magyarul nem is jelentek meg a folytatások. (Összesen 13 rész készült el.) A világ azonban, ahol a történet játszódik, elég egyedi és érdekes ahhoz, hogy egyhuzamban kiolvassa az ember.

Az író nem lacafacázik, rögtön a történet közepébe vág, s már a második oldalon "belebotlik" a főhős egy mezítelen nőbe. Gyanítható, és később be is bizonyosodik, hogy nem ez az egyetlen női szereplő.

Érdekes az alakok megjelenítése is. A zsoldos természetesen egy erőtől duzzadó férfi, akinek azonban szellemi képességei erősen korlátozottak, bár leleményességével többször kisegíti magát és a megmentendő hölgyeket a bajból. A nők ábrázolása általában és szerencsére nem az anorexia mintapéldányai. Mindegyik jó húsban van, elöl és hátul is kellemes, arányos méretekkel rendelkezik - erősen idealizáltak.

A képregény szerkesztése alapvetően egyszerű, téglalap alakú képekkel operál, amelyekből ritkán lóg ki valami. Így viszont a képsor és a történet jól követhető marad, egyértelmű mi után mi következik.

Lényegében ez egy jófajta, régi stílusú olvasni és néznivaló, amely kellemes néhány tízpercet tud nyújtani annak, aki a kezébe veszi.

Egyéb érdekességek a http://www.antikvarium.hu oldalon.
Képek a http://www.net-cafe.hu oldalon.
Az alkotó hivatalos oldala: http://www.segrelles.com

Előző oldal Jimmy Cartwright