A hős

Fantasy / Versek (1262 katt) Andrew Sinclair
  2010.10.02.

Verset írok most egy Hősről,
kinek a szíve van már kőből.
Volt egy nő kit nagyon szeretett,
de meghalt és vele mindent elvesztett.

Kihalt belőle minden érzés és remény,
ezért lett ő ilyen kemény.
Elhiteti magával, hogy ő is rossz,
hogy ő lehetne a legnagyobb gonosz.

A sors mégis úgy intézi,
hol ártatlan szenved őt oda küldi.
Bármennyire tagadja, és ő sem hiszi,
mindig a jók csapatát erősíti.

Gondolatok nélkül bolyong a világban,
vakon tévelyeg a pusztaságban.
Az erdők, a fák és a mezők,
nem segítenek mást csakis őt.

Mégis oly egyedül van és elveszett.
A múlt emlékeiben elrévedt.
Egy kegyetlen napon valami megváltozott,
hozzá más is csatlakozott.

Véres csatát vívtak azonos oldalon,
s lett ebből személyre szóló oltalom.
Barátok lettek és nem ellenségek,
azóta egymásnak mindenben segítenek.

A másik védelmében szereztek sebet,
de ezen már mindkettő csak nevet.
Ezernyi csatán vettek már részt,
mégsem hittek ekkora vészt.

Eljött életük legnehezebb feladata,
olyat tenni, hogy történetük legyen legenda.
Ezt egyikük sem szerette volna,
de a sors őket kérdőre vonta.

Előttük a nagy feladat és a lehetetlen,
talán életükkel fizetnek mind a ketten.
De nem gondolkodtak, csak belevágtak,
s nem érdekli őket ha most meghalnának.

Az ellenfél csak egy ember, de az kegyetlen,
a természetfelettivel állnak most szemben.
Kardok, láncok és más fegyverek,
az utolsó, a végső csatába mennek.

Nem kérdeznek csak nekiveselkednek,
a halálos csatába belekezdenek.
Az első csapás máris végzetes,
a barát, a társ halált szenvedett.

Exitus jött és a barát elment,
könnyes lett a szem, s a szív megrezzent.
Remegő és elcsukló felelet,
a bajtárs kezéből kifordult fegyverek.

Ily nehéz szívvel nehéz harcolni,
de csakis a szépre lehet most gondolni.
Az adjon erőt és kitartást,
a győzelemhez nem is kellhet más.

Újabb támadás, újabb szenvedés,
több sebből kitörő fájó vérzés.
Elnehezedő test, elfogyó erő,
az érzés mégis kegyetlen és kitörő.

Ez lesz az utolsó a végső roham,
S a végén egyikük összeroppan.
A kard köré font erős ujjak,
s ki azt tartja most megindulhat.

Ezt is teszi és nagyot koppan,
az ellenségről ő visszapattan.
Alant hullik most a porba,
többé fel nem áll már ő is tudja.

Teste megremeg és eljött érte Ő,
kinek ellenfele maga a Teremtő.
Hideg lett és bealkonyult,
a szemére a vég leple hullt.

Előtte is lepergett az élete,
magát mégis boldognak érezte.
Szeretett és ártatlanoknak segített,
s minden cselekedete e végzethez vezetett.

Lelassuló idő, elhanyatló ujjak,
becsukódó szem, a percek elmúlnak.
Vesztett, mégis ő lett a győztes,
elmúlt az élet, de ő most Hős lett.

2007-07-25

Előző oldal Andrew Sinclair